feladat, amit az égtől kapott, hosszú időt igényelt. Szembeszállni az ostobasággal és rosszindulattal, visszaadni népünknek, amit elloptak tőle, emlékezetét, és küldetését. Az angyalok is türelmesen vártak rá, míg csak lehetett, hogy az üdvözültek örök honába térjenek vele. Ő maga is így élt, végtelen türelemmel és álhatatossággal, egy emberélet alatt sok munkáját elvégezve. Immáron ránk maradt, hogy tovább vigyük a karmáját.
Mikor az ember először olvasta könyveit, kételkedés támadt benne. Vajon igaz-e mindez, mit lángelméje felfogott és papírra vetett? Azután, jött a döbbenet, hogy igaz bizony, rátalált a mester az útra, mert birtokában van ez az örökéletű lélek és szellem a legfőbb tudásnak, a gnózis Isteni sugallatának. Nem, nemcsak a múlt titkát fedte fel, hanem a jövőt, létünk célját és értelmét. Igaz, az üdv útja rögös, de a legnehezebb szakaszán átvezetett minket. Sok-sok éve már, hogy kétkedő fiatalként olvastam a könyveit, és lassan már magam is vén vagyok, és hálát adok a sorsnak, hogy
láthattam a mestert, ki felnyitotta a szemünket. Még nagyon sok munkát kell elvégeznünk, de mindennek az alapját ő teremtette meg. A jó öreg oly tüzet gyújtott, amely egyre fényesebben világít, vezet mindannyinkat.
Nekrológot írni róla felesleges, hiszen velünk van, munkája beépül minden új felfedezésbe. Ma talán csak a történelem, nyelvészet területére, teológiára érvényes, holnap azonban a határtalan tudás világát változtatja meg. Ma még fel sem fogjuk, felfedezéseinek minden következményét és hatását. Egy önmagát erősítő áradatot, lavinát indított el, amely kitágítja a megismerés határait. Ő pontosan tudta, milyen következményekkel járnak a felfedezései, mennyire megváltoztatják az egész világképet. Megnyitotta előttünk a lét misztikus dimenzióit, rávezetett az ember eredetére, felfedezte, nem vagyunk egyedül, és nem utolsó sorban, rávilágított népünk és a világ többi népének is a szerepére és küldetésére.
Szembe mert szállni, a törékeny öregember a hatalmasokkal, nevükön is nevezte őket, és rettegtek tőle, és retteghetnek most is. Mert ma is él, és műve tovább növekszik, ahogy tudásunk bővül. Jó lenne még egy száz
esztendőt úgy lenni, hogy vele, de a test a földé, a lélek az égé, a szelleme, a víz mely életet adott nekünk, könyvei pedig tüzet gyújtottak lelkünkben. Nehéz lesz Feri bácsi nélkül. Jó volt érezni, hogy itt van velünk, dacolva az idővel. Soha nem kapta meg, azt az elismerést, amely kijárt volna neki, és a mi feladatunk, hogy tovább vigyük tanítását, hogy
minden magyar már az iskolában ezt ismerhesse meg. Most nekünk kell dacolni az idővel, tovább vinni a ránk maradt karmát. Minden évben meg fogunk róla emlékezni, március 10-én, de év közben is mindig ott lesz velünk.
Köszönjük, ég angyalai, türelmeteket, köszönjük, hogy Isten hozzánk engedte.
Feri bácsi, ha lenézel ránk, remélem nem hozunk szégyent rád.

Juhász László