Az 1930-as népszámlálási adatok szerint 1350 lakosából 1220-an katolikus vallásúnak, 1185-en magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Kíváncsian vártuk, mi maradt ezekből a gazdag magyar hagyományokból, a falu magyar nyelvű lakosaiból?

A faluba érkezésünkkor feltűnt az utak, porták rendezettsége. Ploszkucényt aszfaltút szeli át, házai között alig találni régi, rossz állapotú lakot. De mi a lakosokra voltunk kíváncsiak, él-e még a magyar nyelv Moldvának ezen déli katolikus szigetén? Elsőként egy középkorú asszonyt szólítunk meg, románul válaszol, hogy nem érti magyarul feltett kérdésünket.

Ők még beszélnek magyarul

A templomból hazafelé tartó idős asszonyok értik kérdéseinket, ám csak románul felelnek, 60-70 éves asszonyok ezek, arcukon látni, már rég nem használják a szüleiktől tanult magyar nyelvet. Férfiakat szólítunk meg, értik beszédünket, ám nehézkesen válaszolnak magyarul. Meglepetésünkre egyikük tökéletes magyarsággal áll velünk szóba! Illés Bálintként mutatkozik be, és elmondja, az ötvenes években több falubeli társával együtt Gyergyószentmiklóson tanult szakiskolában. Ezután a templom felé vesszük utunkat, a fiatal ferdinándi (Nicolae Balcescu) származású pap kedvesen fogad, megmutatja kicsiny barátságos templomukat. Meglepő közvetlensége, igaz, csángókról szót sem ejtünk előtte.

Később a temetőben sétálva torkunk összeszorul. A kereszteken sorra olvassuk a magyar hangzású neveket, Ferenc, Illés, Mártonka, Dávid, Gusa vezetéknevek, János, Ádám, Éva keresztnevek. Rábukkanunk a Domokos Pál Péter által is leírt csodálatos kő síremlékre, magyar szavain hosszan elmerengünk, micsoda világ tűnt el szinte nyomtalanul!

Egy útközben megszólított asszony odasúgott szavai a legrosszabb időket idézik:
„Bé vagyunk rekesztve ide az oláhok közé. Nem lehet magyarul beszélni, az iskola oláh, a templom oláh" Zavarodottan és tehetetlenül segítjük haza csomagjaival.
Összességében jó hangulatban telt látogatásunk. Bálint bácsi meghívásának eleget téve, felkeressük faluvégi otthonában. Felesége kedvesen fogad, félősen, szégyenlősen szólal meg szülei nyelvén, ám elejtett szavai, mondatai örömmel töltenek el bennünket. Ahogyan azoknak az asszonyoknak a beszéde is, akik már a faluból kiindulva ajándékoznak meg bennünket anyáik szőtte bernyéccel (női övvel).

Ígérjük és belül tudjuk is, hogy visszatérünk még ebbe a szép fekvésű, kedves faluba, ha hamarabb nem is, szeptember 14-én, Szentkeresztkor, a falu búcsúnapján.

Farkas-Ferencz Endre, www.csango.ro