Pörzse Sándor Echo Tv: Miközben állami vezetőink finnugor találkozókra járnak, addig, aki egy kicsit is másképpen gondolkodik a magyar történelemről, megörül annak, hogy szkíta kiállítás nyílt Magyarországon. Igen ám, de aztán kiderül, hogy az örömbe egy kis üröm is vegyülhet.

Bakay Kornél: valójában tényleg azzal kell kezdeni, hogy öröm, mert volt már ugyan előzménye a szkíta kincsek bemutatásának Budapesten, az a nagy egyetemes hullám, amely bejárta Amerikától Nyugat-Európán át az egész világot, azok a kiállítások, bemutatók végre eljutottak ide Budapestre. Ez öröm kétségtelenül, hiszen a Szkíták Aranya címet viselő, a Magyar Nemzeti Múzeum által rendezett kiállítás lehetőséget ad arra, hogy egy olyan világ táruljon az érdeklődő nagyközönség elé, amelyet könyvekből, előadásokból nagyjából körvonalazottan ugyan ismerhetett, de valóságos tárgyakat nagyon kevéssé volt módja látni, hacsak nem ismerte Berlin, Moszkva, Kijev, Bukarest, Almati és a többi híres múzeumnak a kinti törzsanyagát. Most tehát ez mindenképpen kedvező megítélést kíván, a kiállítás szépen megrendezett, méltó módon illeszkedik a kiállított anyaghoz és annak minőségéhez.
 

P: maradjunk még az örömnél, és aztán majd beszélünk a hiányosságokról. Ugye, hajlamos az átlagember azt hinni, hogy civilizáció az, amelyik kőépítményeket emel, miközben tudjuk nagyon jól, hogy egy társadalom nem tud egy külön kis csoportjában nagyon nagyot alkotni, és a többiben pedig primitívnek maradni. Tehát, ha jól értem, akkor ezek az aranylemezek alkalmasak arra, hogy bemutassák, milyen elképesztően fejlett társadalomban élt a szkíta, hiszen hogyha az aranyműves dolgaik ilyen szintűek voltak, akkor ez a társadalom többi részére, egészére is hatott. Ez a kiállítás alkalmas ennek a bemutatására?

B: itt egy alapkérdésnek a megvilágítása talán a legfőbb eredmény, mégpedig az, hogy eddig az volt a történettudomány, és ezen belül a régészettudomány álláspontja is, hogy a Kr.e. I. évezredben, virágkorában hatalomra jutott szkítának nevezett nép egy szálláshelyét állandóan változtató nép volt, amelyik szinte örök vándorlásban terelgette a nyájait, és próbált magának - zömmel más letelepedett népek rablása útján - életfeltételeket teremteni. Mintha az a kultúra, az a művészet, az egész anyagi és szellemi világ, amely körülvette a szkítákat, az nem az ő találmánya, hanem a Fekete-tenger vidékén létrejött görög városállamok hatására jött létre, tehát az antik kultúra szivárgott át az érintkezések kapcsán, és lett belőle tulajdonképpen egy ilyen sajátságos keleti ízeket, vonásokat is tartalmazó kultúra. Az elmúlt kb. két évtized kutatásainak legnagyobb horderejű újdonsága az volt, hogy miután a keleti területeken, Nyugat-Belső-Ázsiában ill. az Oroszországhoz tartozó Tuva tartományi területnek az övezetében folyó nagy feltárások megtörténtek, amelyek elsősorban a királyok völgyének nevezett nagy Arzsan 1 és Arzsan 2 kurgánok, illetőleg az Iszik-tó partján az Iszik-köli ún. aranyember sírjának a feltárását jelentik, azt követően világossá vált, hogy ez a feltevés tovább nem tartható. Az ún. szkíta kultúra teljes egészében a Kr.e. IX-VIII. században keleten jött létre, tehát nem az antik kultúrának egy csökevényesedett vetülete, hanem egy önálló, olyan eredeti kultúra, amely a sírokban található leletanyagok, különösen az állatábrázoló ún. szkíta-hun állatstílus tekintetében teljesen eredetit alkotott. Tehát amíg a Fekete-tenger vidéki szkíta világ a Kr.e. VI-V-IV-III. század, ez a belső-ázsiai, Közép-Ázsia keleti részének az időrendje a Kr.e. IX-VIII-VII. század, tehát messze megelőzi az antik világot. Keletről érkeztek a Fekete-tenger vidékére a szkítának nevezett népek, és azt tudjuk, hogy a későbbiek folyamán természetesen kölcsönösen hatottak egymásra, de az eredetet illetően feltétlenül ez lett a tudományos szenzáció. Tehát most még visszatérek egy pillanatra arra az 'örök vándorlás'-ra és nomádizmusra. Megmutatták ezek a feltárások, hogy azok az óriási halomsírok - kurgánoknak nevezzük, - azoknak a szerkezeti felépítése, a sírkamrák kiképzései, ún. boloár típusú sírkamrák óriási körépítményekkel, hatalmas tömegek, tízezrek munkáját foglalja magába. Mindez azt mutatja, lehetetlen arra gondolni, hogy azok a közösségek, amelyek ilyen sírépítményeket hoztak létre, azok jurtában, örök vándorlásban kóboroltak volna, tehát megváltozott a szkíta társadalomra és gazdaságra vonatkozó történelmi kép is.

P: ami viszont a kiállítással kapcsolatos, és akkor az ürömrész pedig az, hogy amennyire én tudom, úgy csinálták meg az egész kiállítást, mint hogyha nekünk a szkítákhoz semmi közünk nem lenne. Miközben a magyar népemlékezet, az összes gesztánk, kódexünk, mind szkíta gyökerűnek tartja a magyart. És akkor itt bizony, már bocsánat, de szinte félrevezető a kiállítás üzenete.

B: hát igen, ez feltétlenül tetten érhető, nagyon szomorúan vettem én is tudomásul, hogy a kiállítás Magyar Nemzeti Múzeum-béli magyar rendező szakemberei, kollégáim, olyan módon próbáltak semlegesek maradni, idézőjelben és ironikusan mondom, hogy még véletlenül se legyen a látogatónak pozitív kötődése ehhez a világhoz. Azt, amit én legjobban kifogásolok, hogy az egyetemes eurázsiai képbe nem illesztették bele a Kárpát-medencét, amely szerves része ennek a szkíta kori világnak, tehát pl. a Kárpát-medencei szkíta anyagból alig ragadtak ki néhányat. A világhírű két Aranyszarvasunk, Tápiószentmárton, Zöldhalompuszta természetesen ott van, néhány tegezdísz, az ártándi görög hydria, ezek ott vannak a kiállításon, de ahogy mondani szoktuk, szakmailag nem kötötték be ezt az egész egységes eurázsiai szkíta világba, amely tulajdonképpen Kínától a Bécsi medencéig húzódó területre terjedt ki. Tehát rendkívüli módon hiányos a kiállítás - hogy ennek mik a háttérbeli magyarázatai, vagy amit feltételezni lehet, arra most nem térnék ki, - a moszkvai, a berlini, a kijevi és a bukaresti múzeum anyagai vannak csak itt, tehát nagyon sok anyag, amely Berlinben, Münchenben, Hannoverben, New-Yorkban ott volt, az itt nincsen; igen nagy hiba.

P: ha jól tudom, pl. maga az erdélyi szkíta kincs is hiányzik.

B: teljes egészében. Az erdélyi szkíta leletanyag, amely gyönyörű, hiányzik. De még mondok egyet, ami igazán megdöbbentő, és személyesen én is érintett vagyok, ezért elnézést kérek a szerénytelenségért. Fiatal régész koromban egy óriási szenzációs leletegyüttes volt itt nem messze a fővárostól, Nagytarcsán került elő egy szkíta leletgyűjtemény, három gyönyörű bikafejes bronzcsörgő nyolc csengővel, zablapárosokkal, ennek a közzététele egy angol nyelvű monográfiában 1971-ben történt meg, hiszen a szkíta csörgők és csengők egyik legkarakterisztikusabb lelet az egyetemes eurázsiai szkíta világból, és ezek sincsenek kiállítva. Továbbá nemcsak ezek nincsenek kiállítva, hanem a kb. tucatnyi hasonló, meghatározó, szkíta anyag sincs jelen. Tehát olyan módon szakították ki a Kárpát-medencét ebből a világból, mintha szinte csak a hatásában ért volna ide a szkíta kultúra, amely - természetesen az ő nézetük szerint: 'általános vélekedés szerint', szó szerint idéztem a vezetőt, - általános vélekedés szerint az indoeurópai-iráni népekhez tartozik, és ez eleve kizárja, hogy a magyar őstörténet tárgyalása közben a szkíta-hun világot egyáltalán számításba vegyük.

http://mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4359&rovat=