|
Boldogasszony
2009.07.14. 07:30
Népünk hitében a Fény a teremtõ erõ és a Törvény a világban. Keletnek fordulva ezért köszöntötték a régiek a Napot, s köszöntik ma is imával minden reggelen a gyimesi csángók:
„Köszöntelek téged, Istennek szent igéje,
Istennek szent rendelése,
Fényes világ,
Ki a fényes világot megfényesítetted,
Édes áldott Napom,
Adj szerencsés mai napot,
Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot,
És minden jóra menendõséget...” E teremtõ és igazító fény örök asszonyi óhajtását Boldogasszonynak hitte és nevezte népünk. Magot sóvárgó szeretõnek és fénymadártól foganó anyának tartotta õt. Hitte, hogy õ Isten „szántóföldje”, õ a tenger csillaga, hogy róla vall az erdõ, s õt mutatja a rét és a virág, hogy õ van jelen minden csillagporos televény éjszakában, s a Holdban, amely a vizek Úrasszonya. Õ a mindenek anyaméhe.
Minden ember eredendõen lelkében hordja õt. A kicsi gyermek, aki a régiek hitében Isten tenyerén él, akivel csillagocska születik a világra, aki még szűz, elküldõjére emlékezõ fényesség – belsõ késztetésbõl rajzával mesél jelenlétérõl. Õ a gyermekrajzok, különösképpen a kislányrajzok tulipán-koronás királynõ alakja: hajsátra, amely e rajzokon igen sokszor a földig ér, az anyai oltalom megidézõje; karja, amely fölfelé lendülõ – áttörni készül, vagy éppen áttöri a sátrat. Talán az sem véletlen, hogy keresztény hitünk Úrasszonya gyermeknek, leggyakrabban lánygyermeknek jelenik meg – Lourdes, Fatima, Medjugorje – s a testükben vágytalanok, a már szüzek, a teremtõ fényhez készülõdõk, javarészt öreg nénik a „márialátók”.
Õsvallásunk istenasszonyában két személyt tisztelt és tartott számon népünk: Nagyboldogasszonyt és annak szűz leányát, a Kisasszonyt. Kereszténnyé lett népünk lelkében „kozmikus parancsra” személyessé vált a fiktív Boldogasszony (Kisasszony) kép; új tartalmat kapott az õsi forma. Ideje érkezett, hogy a Szűz méhébe fogadja és Fiú képében világra szülje a fénnyel teremtõ Atyát. „Pogány népünk” Emeséje, dicsõ és szent uralkodók õsanyja, aki álmában héja-forma madártól a fényt, a szellem-természetű erõt megidézõ Turultól fogadott magot, a Krisztust szülõ Máriát „elõlegezte” a magyarságnak.
„Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és Árpád-házának feltűnõ Boldogasszony kultuszát, az országnak az õ oltalmába ajánlását... Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az elsõ országgyűlés mondai székhelyén monostort” – írja Bálint Sándor.
Népünknek, s a pápának Szent Gellért ajánlotta, hogy õshitünk Boldogasszonyában Mária tiszteltessék, a magyaroknak és e világnak Nagyasszonya. Csak Szent Gellért püspök, aki István tanácsadója és Imre nevelõatyja volt, tehette ezt. Õ, aki hétesztendõs korában súlyosan megbetegedett, s szülei szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szerzeteseinek oltalmába ajánlották. Hétesztendõs korában hívta õt el a Teremtõ – miképpen táltosainkat – és felnõtt korában, amikor remeteségre indul Jeruzsálembe, Dalmáciában hajótörést szenved – szándéka ellenére Isten hozzánk parancsolja.
E világ Nagyasszonya, a mi Boldogasszonyunk segít a szülésnél, õ óhajtja bennünk, s fogadja, õrzi a világra érkezõ fényt, a gyermeket. Nagyboldogasszony, akiben népünk Szent Annát látja, a gyermekáldást öreg korában is töretlen hittel sóvárgó asszonyt, akinek neve a héberben kegyelmet jelent, aki a kedd, a kezdet asszonya segíti a meddõ nõt, hogy magot fogadhasson, s õ vigyáz az áldott állapotúra. (A régiek minden jelentõs munkába kedden kezdtek, s vigyáztak, hogy a hét e napján semmit be ne fejezzenek.) Szüléskor Nagyboldogasszony lánya, Szülõboldogasszony, az istenszülõ Mária van jelen, a szombat, az õrzés, a nyugalom asszonya; és õrködik a „boldogasszonyágyát” fekvõ anya és gyermeke fölött – két angyal a társa. Szüléskor a harmadik nõalak, a Szépasszony is megjelenik. Õ kint ólálkodik, s azt akarja, hogy az õ ágyában szülessék meg a gyerek. Ha bent a szobában gondatlanul készítik el a boldogasszony ágyát, belopódzik és a gyermeket idétlen, ütõdött sajátjával cseréli ki.
A két Boldogasszony és a Szépasszony a Mindenségben működõ egyetlen asszony-erõ. Nagyboldogasszony és Szülõboldogasszony (Mária, aki a Szentlélek „mátkája”) az óhajtás és a Rend; a lélek, a test és a környezet asszonyi rendje. Szépasszony, aki „vördöngõs”, bukott angyallal szeretkezõ banya lánya, a Rendetlenség. Mindkettõ a lélekben lakozó egytövű adottság: az ember döntése, rítusa vagy ennek hiánya miatt valósul a Rend, illetve a Rendetlenség.
Boldogasszony készíti fel a testi vágyaktól szabadult embert az utolsó átváltozásra is; õ segít, hogy tisztán, szűzen térhessünk vissza a teremtõ Fényhez. Palóc, csángó és székely öregasszonyaink még napjainkban is kilenc-keddes Szent Anna-böjtökkel könnyítenek lelkük terhén; s az utolsó órán Boldogasszonyt, Máriát várják. A csíki székelyek és a gyimesi csángók a Holdat Babbának nevezik, a Napbaöltözött Asszonyt, a Hold Asszonyát pedig Babba Máriának. Hitükben haláluk óráján a telihold, Babba jön el, hogy átvezesse lelküket a „nagy vízen”.
Az esztendõ körének változásrendjében ugyancsak Boldogasszony vezeti az embert: Gyertyaszentelõ-, Gyümölcsoltó-, Sarlós-, Nagyboldogasszony, Kisasszony stb. – népünk hétnek mondja, a hetes szám mágikus ereje miatt, bár számon tartott ünnepe ennél több. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony (némely vidékünkön Nagyasszony) ünnepén népünk Mária mennybemenetelérõl emlékezik meg. Az ilyenkorra már töve szakadt füvek, virágok párlós, gyógyító illatával, Máriával mennybe megy az imádságos lelkű ember. E nap vigíliáján Karancshegyen a „szendergõ" Mária virágos koporsóját a szent forrástól a hegy csúcsára kísérõ zarándokok Mária mennybevitelével a majdani föltámadást, az ember „mennybemenetelét” játsszák el. (Szent Anna erejét, a foganásnál segítõ Nagyboldogasszonyét a régiek július 26-án idézték meg.) Az esztendõ körének számos Boldogasszonya is egyetlen asszony-erõ, aki a változások rendjében szükségképpen mindig más-más „erényét” mutatja meg.
Boldogasszonyunk egyetlenségérõl és szerepérõl analógiás képi nyelven gyönyörűen vall az ország minden vidékén több változatban is ismert régi imádságunk:
„Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust –
Világ megváltóját.”
Boldogasszonyban jelenik meg, és benne, általa munkálkodik a teremtõ és igazító Fény: õ a csipkebokor, amelyben Mózesnek megjelent az Isten, õ Illés felhõje, amely az irgalmasság enyhítõ esõjét adja, Boldogasszony teszi „elviselhetõvé” a Fényt, miképpen a fehér-hamvú „máriaüveg”; gyarlóságok „értõje” õ, a bűnök bocsánatáért esdeklõ. Benne, vele tudnak a régiséget becsülõ hívõ öregjeink a Teremtõhöz fordulni. Boldogasszony a vezetõjük nemcsak az esztendõ körének ünnepein, de minden napon, a nap minden órájában. Õ a közösség „kotlós”-Asszonya, de vele, az õ közvetítése által viselhetõ el a személyes nyomorúság is. Õ vezeti öregjeinket Szent Fiához, benne, általa rendezett a lét. Hívõ katolikus népünk még ma is az õ oltárához fordul legelõbb a templomban, s csak utána a fõoltár felé, ahol a monstranciában mindig jelen van Krisztus.
Öregjeink hitében a magyarság – a Teremtõ rendelésébõl – Boldogasszony népe. Jelenléte, „bennünk léte” hazánkban a legközvetlenebb és a legszemélyesebb, ahol is nem szentnek, hanem szűznek nevezik. Legfontosabb ünnepei nyugati legendájukban is magyar „eredetűek” (magyar közvetítéssel kerültek nyugatra). Ilyen, egyebek között a szeplõtelenség, az Immaculata december 8-i ünnepe. Jellemzõ középkori francia hagyomány szerint ez ünnep szerzõje egy magyar pap, Magyarország királyának féltestvére. Ennek az ünnepnek idõszerű üzenete, képi beszéde a várakozás idõszakában segítette a hajdan volt embert – még ma is némely vidékünkön az öregeket –, hogy böjtjével, rorátés imamalmával, rítusával a Szűzet varázsolja lelkébe; hogy a csillagnyi hites óhajtás „a Szűzzé” változzon – s ekképpen a téli napfordulaton, karácsony éjfélén (minden esztendõben újra meg újra) benne születhetett világra Fény-Krisztus, az eleven Törvény.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
