Magyar hit és őstörténet
Menü
 
 
Reklámfal
 
Menü2
 
BÍRÓ LAJOS A MAGYAR JÉZUS, ÉS IZRAEL ELVESZETT TÖRZSEI
 
 
Boltok, kiadók
 
Kultúra
 
Számláló
Indulás: 2006-08-24
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Alapítványok
 
Cikk beküldése
[Friss hozzászólások] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]

2007.10.15. 22:23 Idézet

A másik Magyarország - Kummagyaria

 

      Kummagyaria névvel illették a régi utazók, pápai bullák, történetírók, földrajztudósok a Kuma folyó két oldalán elterülő egykori országot. A kaukázusi népek között még nemrég is élő hagyomány volt, hogy a Kaukázus hatalmas hegycsúcsainak északi lankáitól egészen a Manicsj folyóig terjedő területet, melyet a Kuma szel keresztül, sok száz éven át magyar, illetve velük rokon törzsek népesítettek be.

    
Első írásos emlék erről az országról Chorenei Mózesnek, az „Örmény Herodotosznak” Arménia Földrajza című átfodó művében olvasható, amely mintegy 1500 éve látott napvilágot. Ebben a tudós felsorolja a hazája szomszédságában található népeket, köztük a Kaukázustól északra lakó Kum-(Hun?) vagy Kuma-magyarokat.

    
Később 1245-ben ugyanezen névvel illeti Piano/Plano da Caprio pápai követ is ezt a népet. Több pápai bulla (IV.Ince-1253., IV. Sándor-1258., IV.Miklós-1288.,1291.)emlékezik meg Kummagyariáról - Cummageria - Hungaria Vaetus néven. XXII.János pápa bullája Gyeretyánnak/Jeretánynak szól, aki ekkor (1330) fejedelem volt.(Lásd alább.)Egykori ott-éltünkről még ma is számos régészeti lelet, helynév tanúskodik, mint pl. az egykori főváros közelében levő Burgun Mazsari. Fejedelmi városukat a Kuma partján épült Magyart/Mazsart az arab utazó és földrajztudós Abu-l'-fida 1321.-ben említi, de később , romjaiban is több utazó látja, s tanusítja, hogy az a magyarok városa volt.

    
Andrzej Taranowsky, II.Zsigmond Ákos diplomatája így ír 1569-ben, Konstantinápolyból Asztrahány felé utazva: „...Október 7-én a magyar sírhalmok közelében vertünk éjszakai tábort. Itt még ma is sok téglafal található, a pogány magyarok templomainak romjai.”. „...a Sasik-Dzigirlik nevű folyó mellett érnek véget a magyar mezőségek. Átvonulásunk során monden nap láttunk falakat, az egykori magyar templomok romjait.A magyar mezőség sírhalmai gazdagok régi emlékekben, hatalmas kövekből épített falakban, melyeket a moha teljesen benőtt. E vidék utólsó lakói keresztények voltak, valószínüleg cserkeszek.” (Tardy Lajos:Régi hírünk a világban ; Gondolat, Bp. 1979.) . De la Motraye 1712-ben készített feljegyzéseket; a helyi tatár lakosságtól hallottakra támaszkodva Mazsar várost eredei magyar településnek tartja.(Tardy L. id. műve)

Kummagyaria kialakulása


Az Uralon túli sztyeppevidéket a Kazár Birodalom idején a bolgár-török/türk népek lakták be. Köztük az Ujgur Birodalom kötelékeibe tartozó besenyők nyolc törzse. A belső viszályoktól gyengülő kazárokat állandóan háborgatták, mígnem a besenyőktől keletre lakó úzok egy lendületes támadása után a besenyők is nyugatabbra kényszerültek. A Jergenyi-dombok irányába indított besenyő támadás hatására a magyar törzsek és szövetségeseik egy része nyugatra települt, a másik része pedig a Manicsj védő mocsárövezetétől délre. A népesség jó része felhúzódott a Kaukázus vidékére, nyári legelőikre; kis részük áttelepült a hegyen a perzsákhoz.(Őket nevezi Bíborbanszületett Konstantin „szabartoi aszfaloi” néven hős szavárdoknak/szabiroknak).


A kettészakadt magyarság Pannóniaba költözött része a kereszténység felvételéig még követek útján kapcsolatban állt a Kuma-vidékiekkel, de a XII.-XIII: szd.-ban már csak annyi maradt fenn hagyományként, hogy vannak keleten maradt testvéreink.


Az idők csendesültével a kumai törzsek is visszahúzódtak a hegyekből a folyómenti szállásterületekre, ahol lényegében háborítatlanul élhették életüket. Itt írta le őket Gardizi(1050-ben), és Al Bakri(megh.:1094.) is. Eszerint a XI. szd.-ban a kaukázusi magyarság a Don, Volga, Kubán, illetve a Káspi-tó és a Kaukázus által határolt területen élt. Határvidéküket gyepürendszer védte. Szomszédaik délről az alánok, s a bérceken túl az abkázok. Gardizi szerint a hadsereg két tömény lovas (20000 fő). A nép maga kb. 250000 főt tett ki. Nagyjából mint a honfoglaló Árpád népe. A főkirály a kündü/kende, a katonai parancsokat a gyula adta ki. Sok szláv/orosz foglyot ejtettek akiket Kercsben drága kelmékre cseréltek.

Klaproth szerint fejlett öntözéses földművelést is folytattak, melynek egy része még az ő korában is működött Kavkaszktól K-re. Vallásuk Gardizi szerint Jézus-hitű és tűzimádó/aveszta; Al Bakri szerint bálványimádók. Szép számmal kerültek elő un. „Kamennaja Baba” szobrok is, melyek nagyon hasonlítanak a Duna-Tisza közen, illetve a Kassa melletti Keveházan, stb. előkerült szobrocskákhoz. Mindkét arab forrás szerint a magyarok délcegek, erősek, ruházatuk pompázatos, lovaik kitartóak. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, de barátságos. Az egész nép tekintélyes, szorgalmas és gazdag. Gardizi leírja még, hogy a vőlegény váltságot fizet a lány szüleinek melyet szertartásosan adnak át a falu előtt.


A mongolok fennhatóságában


A nyugalmas három évszázadot követően Derbent falai előtt megjelentek a tatár/mongol hadak. 1222 tavaszán Sirvánban Csepe Nujan és Szubutaj Behadir vezetőket kért Derbentig. A tíz vezetőből egyet Szubutáj rögtön lefejeztetett, hogy lássa a többi, mi lesz a sorsuk, ha tőrbe csalják a tatár hadakat. Ők mégis egy szűk szurdokon át vezették őket, ahol a jász/alán, cserkesz, kun, abház és kummagyar csapatok nyílzáporába kerültek. Óriási veszteségek árán tudott a tatár sereg kimenekülni csak, s a veszteségeket pótlandó Kötöny kun fejedelem fiait (Juri és Daniel) ügyes fortéllyal rávetták, hogy - mint testvérnép - pártoljanak át hozzájuk. (Mindketten életükkel fizettek érte.) A tatárok most már maguk előtt hajtották a kunok seregét a Kaukázus előterében a kun sáncokig, amit elfoglaltattak velük.

Kötöny a maradék népével Magyarországra menekült. Valószínüleg a Kuma-menti magyarok ekkor már adófizetői lettek a tatároknak. A Kalka-menti ütközet után a tatárok meghátráltak, de nyomasztó emlékük megmaradt. 1234-ben Dzsingisz meghalt, s fia, Ogotáj/Ögödej lett az új nagykán. A kínai „Jüan-csao-pi-si” c-ű történeti munkában fennmaradt híres parancsa, mellyel világraszóló hadjáratát elindította:

„A Császár ezután megparancsolta Szubutáj vezérnek, hogy hódítson meg tizenegy nemzetséget, éspedig a kanglikat, a kunokat, az oguzokat, az oroszokat, a magyarokat, az alánokat, a jászokat, a cserkeszeket, a cseremiszekek, a bolgárokat, és az alemánokat; keljen át az Ural és a Volga folyókon, és vonuljon egyenesen Vladimir és Cserdin városok ellen.”

Ekkor kényszerűltek „szövetségre” az Ural-vidéki (baskír) magyarok is a támadók hadába.

Szubutáj tehát 1236-ban négy részre osztotta hatalmas seregét, melyek közül minket most a déli érdekel. Délről kerülve a Káspi-tavat Derbentnél törtek északnak csakúgy, mint 1222-ben. A hódoltatás gyorsan, viszonylag kis áldozatok árán ment végbe ismét a Kaukázusi népeknél.

1242-ben meghalt Ogotáj, s a hazasiető Batu elkésett. A Volgánál érte a hír, hogy a választás másra esett. Azzal kárpótolta magát, hogy a Mongol Birodalom nyugati részét hatalma alatt tartva új államot szervezett magának: létrejött a kipcsaki(kunos) Arany Horda. A meghódított népeket nem zaklatták ok nélkül, csak az adót hajtották be rajtuk. A Batu utód Üzbeg kán hatalma a nagykánéval vetekedett.


Gyeretyán fejedelem

 
A sztyeppelakó népeknél a kündü/kende állt a törzsek élén mint fejedelem, de a politikai, hadászati kérdésekben a gyula döntött. A közös ellénséggel szembeni egységes fellépés hatására jött létre a vezérőfejedelemi, egyfejedelmi tisztség igénye. Hogy a Kuma-menti magyaroknál ez mikor történt meg, nem tudjuk, de 1329-ben már bizonyosan így volt, mert XXII.János bullájában már így szerepel.

Gyeretyán /Jeretány (jelentése: fényes, dicsőséges, tündöklő)szerette volna, ha fővárosában Magyarban is katolikus püspökség lenne, mint Asztrahányban, Sybaban, vagy Arménia, Georgia, illetve a Krim több városában.


IV.Ince egy 1245.-ben írt bullája szerint a hittérítők már a Perzsa-öböl mellett, a Gangesz vidékén, Szíriában, a kaukázusi Ibériában, Georgiában, a Terek-menti alánoknál, a kazárok között, a Krim-i gótoknál, a cserkeszeknél, Indiában, Moszulban, a ruténoknál, oláhoknál Szerbiaban és a dalmát vidéken egyaránt tevékenykedtek.


Az 1300-as évek elején - a korabeli ferences zárdajegyzékek szerint - Kummagyariában két helyütt volt már kolostoruk: Magyarban kettő, s a Nagy-Szilindzsik forrásvidékén, az Elbursz/Ajbars tövében egy. Ez utóbbi neve is fennmaradt: Ügyek (magyarul:szentes). Romjait Klaproth írta le, s megjegyzi, hogy a környékbeli cserkeszek Mazsar Unneh-nek nevezik. Ettől ÉK-re találja meg egy másik ferences kolostor romjait, amit a lakosság „Kliszi”-nek nevez. Ezek az építmények a korabeli nyugati építészeti stílusban készültek.


Gyeretyán látva a katolikus hit terjedését, elhatározta, csatlakozni kíván a keresztény világhoz. Megkeresésére XXII. János, a hetvenes éveiben járó avignoni pápa egy 1329. októbet 3-án datált bullát írt Gyeretyánnak. Ekkortájt szentelt püspökké hat dominikánus szerzetest, s közülük egy, Mancasole Tamás, Szamarkand új püspöke vitte a bullát Magyarba,és a püspökség létrehozásának feltételeit megteremtette.

Tamás püspök 1230. áprilisában hagyta el Avignont száz forinttal a zsebében. Hajóval ment Szoldajaba, a Krim déli kikötőjébe, onnan a kaffai vikárius segítségével júliusban ért Magyarba. A sikeres előkészítést követően nemsokára meg is érkezett az első katolikus püspök, aki Taddeus ferences testvér volt.

Nézzük most, mit is írt a pápa Tamás által küldött bullában, Raynaldus közlése alapján.

A levél (A) része egy rövid összefoglalás az olvasó számára arról, hogy miről is szól maga a bulla(B).


(A) „ Beszámoltak(ti. a pápának) az ázsiai magyarok, a malkaiták,és alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek - bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket, - mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus előljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levélben pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette.”

(B) „Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet!Igen nagy és természetes örömet okozott nekünk az, hogy a Legfelségesebb Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folyamatosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tanítás és az apostoli egyház világosságával a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét összegyűjt(ti.:magához). Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények, akik az említett világrészen tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktasson benneteket!

Kelt Avignonban, a XIV. év okt. 3-án.”


Kummagyaria pusztulása


1369-ben, 33 évesen a sánta Timur Lenk/Tamerlán Szamarkand emírjévé kiáltatta ki magát. Mintegy tíz év erőgyűjtése után hatalmas seregével meghódítja Khorasszant(1380), majd az ekkorra már kisebb királyságokra szétesett Perzsiat győzte le a következő hat évben. Az ellenszegülő Iszpahánban 70.000 fejből építtet piramist. 1394-ben elfoglalta Bagdadot, 1398-ban India következett, s Delhit kirabolva 100.000 foglyot öletett halomra. 1400-ban Szíriát törte meg, majd 1402.július 2-án az ankarai ütközetben Bajazid szultánt győzi le. Ezzel alig kiheverhető csapást mért az Oszmán-török birodalomra. 1405-ben Kína ellen készül, amikor február 17-én Otrarban meghalt.

Nos, ennek a Timurnak az az időszaka érdekes nekünk, mikor 1387 és 1396 között Toktamissal az Arany Horda kánjával hadakozik.

Toktamist Timur barátsága erősítette meg hatalmában. 1382-ben Oroszországra támadt, s Moszkvát 1387 augusztus 26-án porig égeti. Ezután elbizakodottságában Timur ellen fordul, s megtámadja Azerbajdzsánt. Timur Derbentig üldözi, s a békét kérő Toktamisnak megbocsájt.

Még két sikertelen hadjárata volt Toktamisnak Timur ellen, míg a negyedik romba döntötte az egész Kaukázus-vidéket is.

1395 februárjában a Bagdad-közeli Szamarraban gyűjti össze Timur a seregét s megindulnak északnak. A kisebb csapattest a Kaukázus gerincét biztosítja, míg a nagyobb rész a derbenti Vaskaput lerombolva kanyarodik a Kuma-síkra, s egyesül a másik seregtesttel. Megtudja, hogy Toktamis serege a Kalka-Terek összefolyásánál szekértáborba vonult. Éjszakai menetből április 15-én hajnalban támadt Timur. A készületlen tábort gyorsan szétforgácsolták, s a K-ÉK-É irányba menekülő Toktamist a volgai Szamaraig üldözik. Ekkor tudja meg, hogy Barkjarok, Toktamis fővezére a Don felső folyásánál gyűjti össze a szétszórt sereget. Toktamist otthagyva siet a Donhoz, de Barkjarok már bevette magát Moszkvába. (Barkjarok teljes családja Timur kezére került, de ő sértetlenül visszaengedi őket.) Augusztus 26-án támadás nélkül vonul vissza Moszkva alól. Délnek fordul, s a cserkeszek földjét dúlja fel, majd elhatározza, hogy a telet a kumai magyarok földjén tölti. Omár Tabán nevű alvezére azonban Mahmudi magyari népbíró(kalanter) tudósításai alapján olyan híreket hagy hátra számára a magyari nép viselkedésével kapcsolatosan, hogy előbbi szándékától elállva parancsot ad Magyar/Mazsar földig való lerombolására.

Ez a parancs 1396 januárjának első napjaiban hangzott el...

A rendkívül hideg tél ellenére csapatai hasig érő hóban vonultak ezután Asztrahány ellen.

Mindeddig két, nagyjából hasonló területű és lélekszámú Magyarország létezett.


Emlékezete


Hatvani Turkoly Sámuel (1724) szikszói rokonaihoz írt leveléből: "A Magyarok Királlya pedig lakott Kuma folyóvíz mellett, mellynek Palotái jóllehet rogosak (romosak - svaszon), de még ma is fennállnak és azon falu helyét itt valló (itt lakó, ide való - svaszon) Pogány nyelven hívják Magyarnak."

Graber szerint, aki a helyszínen kutatott (1726-27): "Magyar lakosai a cserkesz hegyekbe menekültek..."

Gmelin (1772): "...az ingus nép tartja magát a magyarbeliek utódjának."

Szentkatolnai Bálint Gábor 1895-ben a Zichi-féle Kaukázus-expedíció nyelvésze : " Az abkázok és az osszétek (alánok) hagyományaiban egyaránt él a tudat, hogy ők egykor Magyarban laktak. Nem kehetetlen, hogy néhány kummagyar nemzetség ezekhez a szomszédnépekhez menekült, és így maradhatott fenn köztük az említett hagyomány."

Klaproth Gyula 1808-ban járt az oszétok lakta hegyvidéken. Jegyzetéből: "A nép legbátrabbjait választották meg védelmező vezérükül és bírókul, s ezek minden írott törvény nélkül igazgatták, vezették, kormányozták a népet. Amikor azonban megjelent és behatolt völgyeikbe a két Badil testvér, akik egyébként Madzsar kánjainak fiai voltak, a bírók eltűntek."

Besse János ugyanekkor: "A törzs előkelői úgy nyilatkoztak előtte, hogy a balkhár nép főnöke, a nemrég elhúnyt Abdullah kán valóságos ivadéka az elköltözött nagy magyar népnek. Abdullah kánnak két fia maradt, Bessát és Bredelát..."


 


2007.09.18. 15:14 Idézet
MNR- Ébredj Magyar, hisz hazád csak egy van !

2007.08.09. 19:02 Idézet
Publicisztika írót keresek:

Alábbi témakörök alapján lehet írni:

-Poltika

-Vallás és kultúra

-Sport és Életmód

-Történelem

-Összegzés

-stb.

lehet érdeklődni a Hvim@freemail.hu címen

www.gportal.hu/mnr/

2007.07.31. 15:38 Idézet
Szakrális Kárpát-medence
  Sorsszerû, hogy kihez milyen könyvek kerülnek - mondta nekem Szepes Mária írónõ néhány hete. Hogy ez mennyire igaz!  
   
 

Öt éve vettem egy érdekesnek tûnõ könyvet. Királygyilkosságok. Írta Grandpierre K. Endre. Engem - mûszaki végzettségû lévén, addig nem érintett meg a történelem forgószínpadának szele, de amit ebben a mûben olvastam, az (nem tudok rá jobb szót) ütött! Árpád-házi királyaink halálának történetét ismerteti. Bebizonyítja, hogy I. Istvántól kezdve királyaink többsége nem természetes halállal halt meg, általában orgyilkosok, méregkeverõk végeztek velük... A tényeket, adatokat az író a Képes Krónikából és más történelmi forrásokból meríti - ugyanonnan, ahonnan a történettudomány, a történészek generációi táplálkoztak, táplálkoznak. De akkor ezek a tények miért nem szerepelnek a történelemkönyvekben?! Miért csak egy embernek tûnik fel az, hogy évszázadokon át rejtélyes körülmények között haltak királyaink?!
Néhány hete egy nagyszerû fiatalember - Born Gergely történelemtanár elõadására vezetett a sors. Tudom, nem véletlenül. Közel egy órán át mesélt - hol máshol, mint egy Múzeumfalu magtárában a mag-ságról, azaz a magyarságról, a Szent Koronáról, Atilláról, és az õt követõ szent királyokról. Nem voltunk sokan, kint dörgött, villámlott, szakadt az esõ, de mindenkit magával ragadott - amit mondott és ahogy mondta… Az elõadás után megkérdeztük, hogyan jutott mindezen tudás birtokába. Merthogy olyan könyv, amiben „ilyeneket” olvashat nemigen létezik. Vannak írott források, meg nagytudású tanítók - mondta. És egyre többen, akik ezt hallgatva magukévá teszik, aztán tovább fûzik. (Mindenesetre irigylésre méltóak azok a békéscsabai diákok, akiknek ilyen történelem tanár adatik.)

 
   
 

- A Kárpát-medencében szakrális erõk mûködnek. A Kárpát-medence - a világ kicsiben.
És a nép, amely itt élt és itt él a mai napig, a magyar - mag - a mag, a teljességet képviseli.
A Kárpáti magyar haza koronás haza. Örök királyság.
- A Földrõl tudni kell, hogy él. És mint élõ szervezet, rendelkezik energiaközpontokkal. A legfontosabb energiaközpontja a szív-csakrája, melynek helye a Pilis, még pontosabban Dobogókõ. A neve sem véletlen. (megj.: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet címû munka azt írja, hogy földünk élõlény, amelynek a szív-csakrája a Kárpát-medencében van.)
Van még egy érdekessége a pilis szónak. A régi nyelvekben fejtetõt jelentett. A fejtetõhöz köthetõ a korona-csakra. Ugye tudják, hogy a Pilisben volt Árpád-házi királyaink szent koronázási helye?!
- A Föld energia-csomópontjait nevezik szent helyeknek. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek a helyek állandóan változnak. Van két vallási alakulat, mely konokul ragaszkodik a szent helyeihez. Ez a szemellenzõs hozzáállás az egész közel-keleti konfliktus oka. Ez a két vallás a mohamedán hit és a zsidó vallás.

- Azt tanították velünk, hogy elsõ királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától - holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhetõ fel. A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik. Nagyon fontos Atilla.
Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert. A 3 a számmisztikában a család száma - na meg a feltámadásé. Harmadnapra halottaiból … A koporsó három rétege a következõ: kívül vas - a vas a Mars féme. Középen ezüst - mely a a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme. A három égitest: ideje - Szent Benedek napja - március 21.
- A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi. Hogy hol tartunk most a történelemben? A három alak már bevégezte földi uralkodását - Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk ...
- Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet. Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak. A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap. Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötõdik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin. Hát ennyire fontos volt a csere. Ilyen szinten hamisították a történelmet.
Akinek nincs múltja, annak nincs jövõje sem. Sajnos ez a cél a magyarsággal.
- Erõszak, agresszió, testiség - ezt árasztja a modern nyugati kultúra. Két dolog közül lehet választani: vagy mi süllyedünk az õ szintjükre, vagy õket emeljük magunkhoz.
De fel kell eszmélni, észre kell venni, hogy tudatos hazugságra épül a nemzetstratégiánk. És ha nem találunk magunkra, végképp elveszünk. Seres Mária

http://www.zoldujsag.hu/1_09/05.htm


2007.07.26. 18:53 Idézet

Az ősi magyar kereszténység kialakulása

Dr. TÚRI GÁBOR írása

A Szent István-i térítés előtt létező, ma már sokak számára tudott ún. szkíta kereszténységünk kialakulása, gyökereinek feltárása hazánkban a Kárpát-medencében, az utóbbi évtizedek állhatatos kutatásai alapján egyre élesebben és egyre biztosabban, politikai torzításoktól és érdekektől mentesen mutathatja meg magát.
Ennek alapján készült ez az írás, dolgozat is.

A méd mágusok a Kr.e. V. sz. idején a perzsák előretörése és térhódítása miatt kénytelenek elhagyni az egykori Média területét.
Ennek oka az, hogy Dáriusz - győzelme után - országában a Zarathusztra-vallást ismerteti el, amelynek egyik sarkalatos különbsége a méd-magyar mágusvallással szemben, hogy a tűz kultusza áll vallásuk középpontjában.
Ezzel a mágus papság nagy többsége nemcsak hittételi, hanem világnézeti okokból sem tudott egyetérteni, ezért északra a Kaukázus és az Aral-tó köze felé, keletre az Indiai-félsziget területére és nyugatra Galilea, pontosabban a Tábor-hegy környékére (ahol a későbbi századokban éppen Jézus tevékenysége bontakozik ki ) húzódnak vissza.

A mágus-magyar vallást ekkor már a 4+1 elem tisztelete jellemezte. A víz, a tűz, a levegő, a föld és a szeretet fénylőfája.

A víz, - amely, mint ma már tudjuk- folyadék kristály és ezért információ-tároló szerepe is van, a tűz, amely ebben az esetben az égést, a perzselést jelképezi, oxidáció és energiát adó szerepe van, mint a Napnak, a levegő, mint lég, amit csodálatos nyelvünk meglátása alapján a lélegzéssel, a lélekkel is asszociálhatunk, és végül a föld, amit a Földdel, mint bolygóval is kapcsolatba hozhatunk, ez a mindent hordozó, és minden anyagot adó és visszafogadó elem, amiből ered anyagi életünk és létünk és ezekhez kapcsolódott az ötödik elem, a fa, amit a kínaiak és később az európaiak is átvettek a mágusoktól, de hibás fordítással “Holz” (élettelen)fa-ként és nem a valódi jelentésében, mint az nálunk volt: vagyis élőfa; “Baum” értelemben.

Ez volt a mi Életfánk, mint ötödik elem, az ezen látható „fénymagokkal“, ami a növekedést és ezen keresztül az élet folytonosságát szimbolizálta (ld. a gyügyei ref. templom kazettás mennyezetfreskóit és Velemért, Pap Gábor idevonatkozó tanulmányival). A Mag, amely mindig a szeretet termése, így egyben annak szimbóluma.
Így állt előttünk Jézus is, mint a Fény-fia, aki maga mondta:
“Én vagyok a világ világossága” és életével maga volt a megtestesült szeretet.

Így lett ez a mi ötödik elemünk a szeretet fája, az Életfa, amit táltosainknak kellett megmászniuk, ha spirituális közelségbe akartak a mindenség Urával, a TERAM-TU-val kerülni.
Ennek szimbolikája testesült meg a fenyőfában, ami népünk szemében a krisztusi “fény-fája” (a fénylő vagy FÉNYÖs-fa) és így ezt mászták meg táltosaink, mint vallásunk Életfáját, szellemi átlényegülésük transzában.

Így, és csakis így van értelme annak a rejtélyes ténynek, hogy az egész mai keresztény világban karácsonykor templomainkban, mint a szentély díszítő eleme megmaradt a fenyőfa.

Ennek az öt elemnek a tiszteletét képviselték templomaink is, ahol a Jézusi SZERETET mellett a másik 4 elem tiszteletét is megtaláljuk, úgymint
a VÍZ, mint szentelt víz,
a TŰZ, az örökmécses,
a LÉG, a levegő, amit lélegzünk (LÉLEK-zünk) és így a lélek, a szentlélek megfelelője (amin keresztül a Mindenség Urát tisztelték őseink).
és a templom talapzata a kő,
vagyis a FÖLD, amin keresztül a Földanya, a Babba Mária tisztelete vált lehetővé.
Ezért léphettek úgy a Zarathusztra templomaiba, mint kezdetben nálunk is a hívők csak mezítláb e szent helyre, hogy ezáltal megvalósulhasson a kapcsolat köztük és az Anyaföld, vagyis a FÖLDANYA között.
A Kárpát-medencei templomainkban, az ország alapítás éveire lassan szintén a TŰZ tisztelete lett meghatározó, de ez nem szüntette meg soha a többi 4 elem tiszteletét és jelenlétét.
Zarathusztra tanítása nyomán a tüzek közül, a legtiszteltebb volt vallásunkban a Behrám. Ennek fenntartása és ápolása a Nap, a villám és a földi tűzön keresztül a mágus papi kaszt vagyis nemzetség feladata volt a „Tűz házában“, ami a mai templomainknak felel meg.
A kisebb templomaink tüzét Ádaran-nak nevezték, de tüzeket találunk a házaknál is, aminek a neve Dágán volt.

A KEMENCE, ami a házi tűz leegyszerűsödött rudimentuma napjainkban, és a TEMPLOMOK között Pap Gábor megsejtése révén, félre nem ismerhető hasonlóságokat találunk Magyarhonban mind a mai napig:



A templomtorony a kemence kéményének felel meg,
a templomhajó a kemencetoroknak és a szentély az oltárral a kemence tűztere, ahol ugyanúgy égőáldozatot mutatunk be, mint ezer évvel ezelőtt a templomok oltárán.

Föláldozzuk ebben a kemencében az országban sok helyen még ma is Élet-nek nevezett búzából készült TéSzT – át, vagyis az ebből készült kenyeret, mint Jézus TeST-ét, a sütés, vagyis égő áldozat során. Utána elfogyasztjuk ezt a kenyeret, amit sok helyen még ma is, a búzához hasonlóan Élet-nek neveznek.
A hagyomány őrző családokban a kenyeret megvágása, vagyis feláldozása előtt a has részén kereszttel jelöljük, és ha ritkán, valami okból a levágott kenyérszeletet nem esszük meg, akkor ezt eldobása előtt csókkal illetjük.

A templomba lépésnek is megvolt a maga rítusa.
Arról, hogy mezítláb léptek be az Anya-FÖLD tiszteletére, arról már szóltunk.
A belépés után - ami különösen Indiában maradt fenn mind a mai napig - a homlokukat hamuval szórták meg, amit nálunk felváltott a szentelt VÍZ-zel megkenés.
A TŰZ-höz csak tiszta lélekkel, léleg-zettel , lég-gel vagyis LEVEGŐ-vel közeledhettünk.
A szent tűz mellett már csak a beavatott pap állhatott, aki ugyan a rituálét vezette, de közös imára már nem szólította fel híveit, mert mindenki saját gondolatával, egyedi módon közeledhetett Istenhez, ugyanúgy, ahogy mindegyikünk élete egyedi és különböző a másikétól.
Így sorsának egyedi alakulása attól függött, hogy hogyan tudott a saját zárt anyagi világából a spirituális szellemiség szintjére imájával feljutni.

A templomba férfiak, nők és gyermekek egyaránt és egyidejűleg léphettek be, kivéve azokat a leányokat és asszonyokat, akiknek ekkor havi tisztulásuk volt.
Ennek maradványára találtam a szigetközi Doborgaz-szigeten (a mai Dunasziget községben) 1980-ban – ahol is, mint orvos megfigyelhettem - hogy a menstruáló asszonyok nem mentek be a “főházba”, hanem egy az udvarban található mellékházban laktak, mindaddig amíg tisztulásuk tartott.
Ennek okát ugyan ekkor már ők abban látták, hogy ez idő alatt betegséget, ”rossz szelet” (vagyis rossz LEVEGŐT !) vinnének a lakásba.
Ezáltal azonban még ma is tisztán előttünk áll az az ösi kép, hogy a “főházban” lévő házioltár TÜZéhez csak tiszta Lég-gel, LEVEGÖvel és LÉLEKkel szabadott belépni.

Az, hogy valóban a “TisZ-ta szobában” (TűZ-szoba) égett a házi tűz bizonyítják Molnár V. József írásaiban és édesapám Túri Márton Emlékiratában talált gondolatok a “háztűznéző” kifejezésünkkel kapcsolatban. (Ami valójában egy idegen ifjúnak a lányos házhoz való kapcsolatfejlődésének utolsó előtti lépése mind a mai napig hazánkban.)

A párkapcsolat kialakulásának fokozatai:

1. KERTELÉS a házak előtti virágoskertet elválasztó kerítésen keresztüli “széptevés”, beszélgetés volt az első lépcsőfoka ennek a kapcsolatteremtésnek.
Innen ered a „Ne kertelj!“ szólásunk is.

2. UDVARLÁS amikor a kertelők sorából kiválaszt a leány egy legényt és megengedi neki az udvarba lépést. Ettől kezdve udvarol a fiú a leánynak.

3. HÁZTŰZNÉZŐ amikor az ifjúval, már annak szülei is eljönnek a lányos portához és
beléphetnek a házába, a család házi tüzéhez. Háztűznézőbe jönnek.

4. HÁZASSÁG amikor az ESKÜvő alatt esküt tesznek egymásnak és az ifjú a HÁZ tagjai sorába kerül. Így ESKÜ-jével egyszersmind HÁZI-vá HÁZASSÁ válik.

Visszatérve a méd mágus papok által képviselt fő vonulathoz, meg kell állapítanunk, hogy a Kr.u.400-as évekre hitünkben a zarathustrai vonások mellett egyre nagyobb szerepet kapott a Mani-ról elnevezett manicheista keresztény irányzat, ami tulajdonképpen a szkíta kereszténység egyik nem kevésbé jelentős vonulata volt.
Ennek utolsó fellobbanása Európában a huszitizmus volt, aminek befejezésével, vagyis Husz János megégetésével (annak ellenére, hogy Zsigmond király és császár menlevelével rendelkezett) és követőinek eretnekké nyilvánításával, manicheizmusról mint vallási irányzatról többé már nem beszélhetünk.

A kezdeti időben a mágus rend és a manicheus papok rendje egymás mellett és jól felosztott feladatokkal végezte népünk vallásos vezetését.
Amíg mágusaink a tűz körüli rituálék lebonyolítása mellett többek között az oktatásban és a gyógyításban vettek részt, addig a manicheus papjaink a Jézusi tanítást adták tovább és nekik nem volt szerepük a Szent Tűz szolgálatában.
Így népünk őket „tűz-telen“ papoknak vagy atyáknak nevezte. Ebből alakult ki a TisZ-telen-dö atya, vagy a reformátusoknál a TIsZTELE(n)tes megszólítás. (Tűz népiesen Tíz)

Az európai kereszténységtől független, önálló gyökerű vallásunk megtörésének és a nyugati judeo-christianismushoz csatolásának első lépéseként a mágus papi rendünket kellett a feltörekvő római Egyháznak megsemmisíteni, mert ez biztosította - az általuk megszüntetni kívánt - töretlen nemzeti identitását nemzetünknek.
Így az inkvizíció, amelynek végrehajtói a Domonkos rendi szerzetesek voltak (ld. Fehér Mátyás Jenő a mágusperekről szóló dokumentumait), feladatukat közvetlenül a Vatikántól kapták, és a nagy tudású mágusaink százait égették el máglyán, ami blaszfémiaként is érthető, mert a máglya szó a mágia szóból eredeztethető.

A mágus kifejezés még ma is él az indoeurópai nyelvekben, ami varázsló, bűbájos értelemben honosodott meg. Ez szintén jól mutatja, hogy ezek a népek egyáltalán nem értették meg a mágia lényegét és annak csak siralmasan vékony felszínéhez tudtak valamelyest közelebb jutni. E barbár tudatlanság által sikerült nekik azt az ősi archaikus kultúrát megsemmisíteniük, amely utolsó képviselője volt az egykori ókori magaskultúráknak. E kultúra reprezentánsait ők „MAGIER-eknek nevezték. E névben még ma is megtaláljuk nemzetünk vezető és névadó papi törzsének a MAGYER vagyis MAGYAR-nak a nevét.
A máglya, a „szent tűz“ nevét már közvetlenül nem vették át tőlünk, hanem a latinból kölcsönzött IGI-TUSZ szóval helyettesítették. Ez latin kifejezés azonban maga is magyar eredetű és nem jelent mást, mint ÉGI-TÜZ-et ( !! ).
Így ez az erőtlen indogermán fordítási kísérlet, végül is egy értelmes szóátvételt eredményezett nyelvünkből, ami így - akaratukon kívül - ismét igazolja az ősi magyar kultúra egykori meghatározó jelenlétét az indoeurópai műveltség kialakulásakor.

A mágus rend megszüntetése után, a nyugati kereszténység második lépése, az önálló magyar vallás megtörésében, a manicheizmus elleni támadás volt.

A manicheizmus tulajdon képpen mint egy reformáció alakult ki Kr.u.300 és 400 között Perzsiában.
Mani, aki egy babilóniai (pártiai) herceg fia volt, egy közeli gnosztikus keresztény közösségben nőtt fel és tanult.
E gnosztikus közösség a palesztinai Szkitopoliszból származott, amely a galileai Táborhegy közelében feküdt. Ez az a terület - mint azt már a bevezetőben leírtam - ahová a zoroaszteri perzsák terjeszkedése elöl, még jóval Mani születése előtt, a méd mágusi rend egy része áttelepült.

12 éves korában Maninak látomása volt, amikor is a Fénybirodalom királyától egy angyal érkezett hozzá és biztatta más tanok megismerésére is.
Miközben Mani a gnosztikus Jézusi-tanokkal ismerkedett, 12 év múlva ismét megjelent neki az angyal és közölte vele, hogy az Atya apostolának választotta.
Ekkor elindult további tanulmányokat folytatni. Eljutott Indiába is, ahol a Buddhizmus tanulmányozásába mélyedt, majd utána ismét Perzsiába ment, ahol azonban már mint tanító és prédikátor lépett fel.

Mani közismerten nagy tudású ember volt.
Könyvtárát a leírások szerint egy özvegyasszonytól örökölte, akinek a férje Budda-s volt. Ez a Buddas viszont, aki sokak szerint Buddhával volt azonos, a hagyomány szerint a szkíták ősi királyától, Szkitiosztól örökölte ezeket a könyveket.

(Fontosnak tartom itt megemlíteni, hogy Corvin János tanító mestere Galeotto, akit Mátyás király nevezett ki fia mellé nevelőnek, írásában megemlíti, hogy BUDA királyi város, nevét „egy indiai BUDDA hercegről“ kapta...)

Mani idejében Perzsiában Sahpur ül a trónon. A király hamarosan Mani erkölcsi követője lesz és az új vallást államvallássá akarja emeltetni.
Ez időben, a mellőzéstől tartó zarathusztrai mágusok nagybefolyású vezetője Kartir volt. Ö az, aki ezek után hathatós szervezkedésbe kezdett Mani és vallási követői ellen.

Sahpur halála után fia Hormizd került a trónra, aki alatt már államvallássá tudott válni Mani reformációja.
Ez a vallási irányzat nem fogadja el a „jeruzsálemi keresztény közösség“ ószövetségi alapú Krisztus-hitét, és magát, mint az ősi, még Péter apostol által alapított antiochiai és babiloni keresztény közösség követőjének és képviselőjének tartja.

Ez a Péter apostol volt Jézusnak az a tanítványa, akit Jézus “sziklának” vagyis latinul “Petrusnak” nevezett, majd így nevét Simonról Péterre változtatta.
Itt érdemes megemlíteni azt a nem éppen elhanyagolható tényt, hogy Péter apostol másik neve a Kefas, vagyis v=f változással KeVaS, illetve KöVeS volt, ami jól összehangolható a Petrus (vagyis sziklás, köves) szóval. Meglátásom szerint, ezzel a névvel Jézus - csak a mi nyelvünkön érthető - isteni parancsot is ad Péternek, mert a köves melléknév egyben a KÖVESS felszólítást is magában hordja és ennek a felszólításnak hitünkben sokkal mélyre hatóbb értelme van, mint a sziklának.
Tehát ő az az apostol, aki megalapította az antiochiaia egyházat, melynek ünnepe február 6. mind a mai napig ünnepe az ortodox egyháznak. Ő az az apostol, aki soha sem járt Rómában, így a római egyházat a Vatikánban nem is alapíthatta meg, így ott nem is feszíthették keresztre. Ezt támasztja alá, hogy sírja, ami szent hely még ma is, Antiochiában található.

Tehát Mani ennek az apostolnak, vagyis Péternek, mint a Jézus-i egyház valódi alapítójának a követője.
Hormizd halála után azonban Manit a zarathusztra papjai elfogatják és hosszú kínszenvedés után az új uralkodó ki is végezteti.
Apostolai (mert neki is voltak apostolai) és követői menekülni kényszerülnek, főleg észak felé ahová már korábban a méd mágusok egy része is menekült.
Itt keverednek az ott élő mediai magyar mágusokkal. Ezzel lesz ez a dinamikusan fejlődő ősi méd-mágus vallás a rokon gyökerű manicheista Jézus hittel ötvözve, a Kárpát-medencében költözőkkel a későbbi magyar kereszténységünk alappillére.

Mint írtam ez a vallás, amelyet szkíta kereszténységnek nevezünk, gyökeresen különbözött a Vatikán által akkor és ma is képviselt Saul-Pál-i judeo-christianismus-tól.

Mert Saul, a későbbi Pál, akit a nyugati egyház apostolként tisztel, valójában egy zsidó farizeus volt. Az ún. “sauli-fordulat“ után vált Krisztus követővé annak ellenére, hogy életében egyszer sem találkozott Jézussal.
Munkássága alatt szembe is fordult Andrással, Jakabbal és főleg Péterrel, akik pedig Jézus valódi tanítványai voltak.
Így már közvetlenül Jézus halála után nézeteltérés tört ki a kereszténységen belül, amit az „Apostolok cselekedeteiben“ is nyomon követhetünk. Pál a jeruzsálemi közösséget alapítja meg, míg a többi apostol a pártiai, perzsiai és szkítiai területeken tevékenykedett.
Ezután a „szakadás” után Pál Rómába ment téríteni, és később megalapította a római zsidó közösséget.
Azt a tényt és a fentebb már írt megállapításunkat, hogy Péter nem volt Rómában, bizonyítottnak láthatjuk Pálnak a „Rómaiakhoz írt” leveléből is. Itt a megszólításban Pál nem említi Pétert, holott a Vatikán mai tanítása szerint, ekkor Péternek már Rómában kellett volna lennie.
Péter, az Egyház kanonizált felfogása szerint, ekkor már a kialakult római kereszténység elismert vezetője volt.
Így tehát ha Saul-Pál, mindezen állítások ellenére, nem szólította meg levelében, az csak egyet jelenthetett, hogy Péter nem volt ott, vagyis Péter –mint ahogy ezt az előzőekben már említettük- ekkor Antiochiaban volt.( ! )

Így tehát kimondhatjuk, hogy a nyugati kereszténységet nem Péter apostol alapította, hanem Pál, aki a jeruzsálemi közösségnek is a vezetője volt.

A többi apostol, különösen Péter nem ismerte el azt a páli felfogást, hogy a Jézus-i tanokat az Ószövetséghez kell kötni. Így ők saját működési területükön, Jézus valódi tanításának megfelelően, egy zsidó Ószövetségtől mentes Jézus hitet hirdettek, melynek gyökerei az ősi, pártus és méd hagyományokból táplálkoztak. Ez a Péteri tanítás az ősi magyar kereszténységünk hitalapja.

Erre az Ószövetségtől mentes tanításra, álljon itt - a sok közül - két példa:

Jézus az utolsó vacsorán tanítványait ÁLDOZAT-vállalásra szólítja fel, mert tudja, hogy milyen üldözések elé kell nézniök. Ezt megpecsételték az ÁLDOMÁS ivásával, ami jellemző és rokon népeinknél a vérszerződéssel egyenértékű tett.
Jogukban lesz fel-OLDOZNI a népet félelmük és bűneik alól. Az OLTÁR-nál, az oda felOLDOZÁSÉRT jövőket az OLTALMUKBA veszi a közösség, és ők meg- ÁLDOZTATJÁK majd őket az ÁLDOMÁS italával és a kenyérrel, amit mi ÉLET-nek hívunk és ezzel felkészítik őket az örök-ÉLET-re.
(Pl. a németek is átvették az oltár szavunkat mint Altar, de a többi és ezzel logikailag szorosan összefüggő kifejezések náluk már nem hasonlítanak erre a tőre…)

Jézus tanításának legfontosabb szava a SZERETET. Ez is őrzi nyelvünk rejtett és mélységesen archaikus logikáját. Ezzel és csakis ezzel a kóddal és logikával lehet a Jézusi tanítást maradéktalanul megérteni…
A testvéri SZER-etet fűzi össze a híveket, amikor a Jézus-i SZER-tartásra jönnek.
E SZER-tartás résztvevői, SZER-eplői a SZER-zetes papok (ők vezetik a CER-emoniá-t vagy CERemony-t, ahogy ezt tőlünk a nyugati keresztények átvették). Az oltárnál egy SZER-ződés jön létre, ami alapja a kereszténység SZER-vezetének.
A SZER-ződést egy áldomással a S(z)ER-legbe töltött borral, vagyis Jézus vérével pecsételik meg (vér-SZER-ződés!).

Sehol, de sehol nem találjuk ennek nyomát az ún. Ószövetségben!! Annál inkább Mitrász kultuszában és még egy érdekes helyen a Nommosokról olvasva.

A Dogonok, ez a híressé vált nyugat-afrikai törzs - az oly sokszor megcsodált - a Szíriusz csillagkettősről vett ismereteiket, elbeszélésük szerint a Nommosoktól szerezték.
E. Ercivan a „Sternentor“ című könyvében azt a nézetét hangoztatja, hogy a Nommosok tulajdonképpen magas tudású egyiptomi papokat jelentenek.

Ezt látszik bizonyítani a görög-római Strabon is Egyiptomról írt könyvében (17.könyv 37.fejezet):
„ott található a labirintus építménye, amely a piramisokkal egyenértékű alkotás, és emellett van a király sírja, aki ezt a piramist építette…ott…egy falu található és egy királyi építmény, amely több részből áll, és amiben régen a NOMOS-okat találhattuk…”

A görög Nomos szó azonos az óegyiptomi nomoj szóval, ami “Gaupriestert”(Gau-papot) jelentett. És most jön egy érdekes adat, ami Jézus felé mutat:
A Dogonoknál a NOMMO szó „itatni, megitatni“ jelentéssel rendelkezik, és utal a Dogonok első találkozására ezekkel a papokkal:
„A Nommo enni és inni adta a TESTÉT az embereknek és ők a Nommot kivétel nélkül mindig HAL szimbólummal ábrázolták!!” (E.Ercivan említett műve 116.oldal, fordítás tőlem)
Ebből a feltételezésből is látható, hogy minden más jobban illik Jézus tanításához, mint az Ószövetség.

De ezután a kitérő után folytassuk tovább gondolatmenetünket a Jézusi tanítással és a SZERETET szóval kapcsolatban.
Ez a SzER-leg a SZER-tartás alatt KEgyHELY-jé vagyis KEHELY-jé válik (a német, mint KelcH vette át ezt a szót tőlünk).
Ez a KEHELY, mint KUPA állott az ősi időkben is a mágus papok botjának a tetején egy megfordított KOP-onya alakjában. (A KUPA szót még ma is használjuk a KOP-onyára, pl. amikor valakit kupán találunk, vagy kupán vágunk.)
Ez a KUPA szimbolizálja ugyanakkor a KAPU-t, ahol a mágus hitünk szerint az Isten-i energia belép a testünkbe. Ez megfelel a mai értelembe vett 7. csakrának, a Korona-csakrának, ahol az Életenergia, a kínaiak szerint Qi, a szanszkritok szerint Prana, a mi nyelvünkön Pára (Géczy Gábornál: Szusz) belép, illetve eltávozik testünkből.
A KOR-ona csakra valójában egy KÖR alakú sugárzás, amit glória képében ábrázolnak a szentképeken.
Ez a KUP-a, a KOP-onya tetején min KEgyHELY az, amit Jézus a keresztre feszítésekor Istennek felajánlott: “Atyám vedd el e KELYH-et tölem”!
Micsoda félreértése ez a Jézus-i gondolatnak, ha ezt mi, mint egy szenvedéstől kimerülő, gyarló emberi könyörgésnek fogjuk fel, és nem úgy ahogy Jézus ezt valóban értelmezte, nyelvünk csodálatos logikája és értelmezése alapján:
egy archaikus király heroikus áldozata, ami élete KELYH-ének (Kehely=Kegyhely) feleláldozásával, egy óriási misztikus energiát hozott mozgásba egy SZER-tartás végén.


2007.07.25. 21:43 Idézet
MEGHÍVÓ -Hagyományteremtés szándékával rendezzük meg - az ELSŐ SZITTYA-NAPOT, az új kenyér havában, augusztus 25-én, szombaton.

MEGHÍVÓ

Hagyományteremtés szándékával rendezzük meg

az ELSŐ SZITTYA-NAPOT,
az új kenyér havában,
augusztus 25-én, szombaton.

A nyárbúcsúztató rendezvény helyszíne:
Öreglak, Vincze László lovas tanyája, Fő u.

Nevezési díj családonként, ill. csapatonként: 600 Ft.

PROGRAM:

9 órától GYÜLEKEZŐ Öreglakon, a Fő utca Marcali felőli végén csapatok összeállítása, nevezések a versenyre.

9.30-tól ÍJÁSZVERSENY csoportos, egyéni és családi kategóriában
A versenyben elégő energiát palacsintával, mákos gubával, zsíros kenyérrel igyekszünk pótolni. Öblítőszerek: víz és tea.
Kategóriánként az első helyezettek díjat a csapatversenyek kupagyőztesei emléklapot kapnak. A zsűrizés egyéni pontozás alapján történik, a legjobb íjász is ajándékkal térhet haza.
A gyermekeket egész nap simogatási (nagy titokban kockacukor adási) és felülési lehetőséggel várják a lovak.

12 órától PIHENÉS, EBÉD

13 órától ROVÁSÍRÁS OKTATÁS

15 órától ROVÁSÍRÁS VERSENY (az ügyiknek)

16 órától EREDMÉNYHIRDETÉS, a díjak átadása

16.30-tól SZÓL AZ ŐSI MAGYAR TÁLTOSDOB

17 órától A LEGRÉGEBBI MAGYAR MONDÁT HALLHATJUK

17.30-tól ÍRÓ–OLVASÓ TALÁLKOZÓ Gyócsi László vendégünkkel („Somogy-ország” – „Erdély-ország” vannak még tanulásra váró titkaink)

20.00 órától ESTI TÁLTOS SZERTŰZGYÚJTÁS, KOPPÁNY NB.KARAUL ŐSREGÉT, REGÉL

Jelentkezéseteket előre várjuk:
Telefon: 30/620-2278, 85/340-033,
E-mail: andinebokor@freemail.hu

Pogányvölgyi Magyarok Társasága

2007.07.21. 18:39 Idézet
Bemelegedett a Jobbik?      
Írta: www.arpadvonal.hu   
2007. július 21. szombat 01:21

ImageEL A KEZEKKEL a melegek szavazatvadászó manipulatív megalázásától! – nem vicc, ez a szöveg a Jobbik hivatalos közleményéből származik. Ez vagy a kánikula agysejtekre gyakorolt hatásának tudható be, vagy a párt hatalmas öngólt rúgott a „melegek” mellett harcosan kiálló közleményével.

A közlemény szó szerinti szövege, forrás: jobbik.hu: 

A Jobbik témazáró tiszta beszéde a homoszexuális kérdésről

A Jobbik felemelte szavát a szexuális másság július 7-én lezajlott nyilvános provokációjával, a közszeméremsértő felvonulás eszméjével és gyakorlatával szemben. A médiumok bemutatták mind a "meleg büszkeség" felvonulást, mind a Jobbik tüntetését, majd teret adtak a véleményeknek.
De vajon - a médiumok közvetítésében - világosan kirajzolódott-e a Jobbik szándéka? Nem ellenbotrányt akarunk, hanem tiszta beszédet! A médiumok ugyanis - egy részük akarva, más részük akaratlanul - a hangsúlyt nem a szexuális másság ürügyén keltett közszeméremsértésre és ízlésrombolásra helyezte, hanem a homoszexualitás - amúgy magánügyének - elemzésére. Ily módon a Jobbik tiltakozása a közbotrány-okozás ellen mégiscsak homofób stigmát kapott. Emiatt a Jobbiknak még egyszer világosan le kell szögeznie a kérdéssel kapcsolatos véleményét:

- A Jobbik nem homoszexuális-ellenes, hanem a fennálló melegpolitika ellenzője.
- A Jobbik ellenzi azt a melegpolitikát, amely provokálja a csendes többséget, a Jobbik a magánügyek tiszteletének politikáját támogatja e tekintetben is.
- A Jobbikot a szélsőséges SZDSZ mindenáron össze akarja mosni a társadalmi megmozdulásokon rendre megjelenő rendzavarókkal. Az efféle rendzavarások ugyanis ürügyül szolgálhatnak e törpe és népelnyomó párt, az SZDSZ „emberjogi” akcióihoz, amelyek okán folyamatosan lefasisztázhatják a magyar nemzetet.
- A Jobbik nyíltan felvállalja, hogy a jóérzésű többségi magyar társadalom szívéből beszéljen, amikor kimondja:

EL A KEZEKKEL a melegek szavazatvadászó manipulatív megalázásától!

EL A KEZEKKEL a magyar nép értékrendjének dehumanizálásától - akár a melegekkel, akár etnikai kisebbségeinkkel való szembefordítás által!

A Jobbik véleménye a szexuális másságok problémája kapcsán nem elítélő és szélsőséges vélemény, hanem a magyar mérce tükrében kimondott emberközpontú tiszta beszéd.


Jónás Levente
kommunikációs igazgató


A közleményből azóta már eltávolított rész, amit még pár honlap megőrzött a világhálón:

- A Jobbik melegpolitika-ellenes tüntetésén nem vettek részt bakancsosok, és nem vettek részt agresszív „buziellenesek”.

 

http://arpadvonal.hu//anyaorszag/bemelegedett-a-jobbik.html


2007.07.20. 09:42 Idézet
http://magasforras.uw.hu/

2007.07.18. 10:08 Idézet

Ajánló
  2007.07.18. 09:51

SZENT KORONA TÁBOR Visegrád, ELTE üdülő 2007. Kisasszony hava, augusztus 8-15.

SZENT KORONA TÁBOR

Visegrád, ELTE üdülő 2007. Kisasszony hava, augusztus 8-15.

 

NAPI KÉT ELŐADÁS A SZENT KORONA TAN SZAKÉRTŐITŐL

KIRÁNDULÁSOK VISEGRÁD LEGSZEBB TÁJAIN

 

BARANTA,

AZ ŐSI MAGYAR HARCMŰVÉSZET

ALAPELMÉLETI ÉS GYAKORLATI OKTATÁSA

MAGYAR NÉPTÁNC-, ÉS NÉPDALTANÍTÁS

 

A TÁBOR ÉS AZ ELŐADÁSSOROZAT FŐVÉDNÖKE A SZENT KORONA ORSZÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNY ELNÖKE:

DR. VARGA TIBOR JOGTÖRTÉNÉSZ.

 

EGY HÉT FÉLPANZIÓS ELLÁTÁSSAL- 39. 000 Ft/ FŐ

(amely magában foglal két étkezést) elhelyezés 4 ágyas szobákban.

30. 000 Ft értékben üdülési csekket is elfogadunk!

Megbeszélés szerint, a tábor díja két részletben is kifizethető.

 

További részletek a táborról az alábbi telefonszámokon tudható meg:

06 (70) 383-2143 valamint 06 (70) 209-6702

Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését!

 

SZENT KORONA TÁBOR

MEGHÍVOTT ELŐADÓK:

 


 

Dr. Bakay Kornél

 

Harangozó Imre

 

Jankovics Marcell

 

Kelemen Zsolt

 

Kocsis István

 

Konczné Szőke Éva

 

Molnár V. József

 

Obrusánszky Borbála

 

Dr. Tóth Zoltán József

 

Dr. Varga Tibor

 

Dr. Vass Csaba

 

Vukovics Ferenc

 

Dr. Zachar József

 

Szkíta


2007.07.08. 11:43 Idézet

 


2007.06.10. 22:27 Idézet

2007.06.07. 22:18 Idézet
A Jobbik feljelentette az Indexet (képpel, hogy lássuk, mi is ily felháborító)+ Papesz Kommentárja

2007.06.07. Jobbik.hu - A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodással fogadta az Index hírportálon található Tóta W. blogban, a 2007. május 24-én megjelent cikkhez készített illusztrációt. A kép a Magyar Köztársaság címerét oly módon meggyalázza, hogy a benne található Árpád-sávokat kerítésként jeleníti meg, valamint Nap gyanánt egy ötágú vörös csillagot jelenít meg.

A Jobbik feljelentette az Indexet

2007. június 07. Közlemény

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodással fogadta az Index hírportálon található Tóta W. blogban, a 2007. május 24-én megjelent cikkhez készített illusztrációt. A kép a Magyar Köztársaság címerét oly módon meggyalázza, hogy a benne található Árpád-sávokat kerítésként jeleníti meg, valamint Nap gyanánt egy ötágú vörös csillagot jelenít meg.

A Jobbik ezért ismeretlen tettes ellen feljelentését tett a Btk. 269/A. §-ba ütköző nemzeti jelkép megsértése és a Btk. 269/B. §-ba ütköző tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. Mai napon a BRFK Bűnügyi Főosztály tájékoztatása szerint a nyomozást elindították.

A Jobbik elítéli a nemzeti jelképek ellen indított, az alkotmányos rendet fenyegető szélsőliberális támadásokat és a továbbiakban is fel kíván lépni a hasonló jellegű esetekben.


Szilvási Péter
szervezési igazgató

 

A szerkesztő megjegyzése: Önök szerint a címerben a kerítés az Árpád-sávokat jelentik? Mert szerintem a kettőskeresztet gyalázzák. Ha már kikelünk valamin, legalább írjuk le rendesen. Ja, a Jobbik nemzeti radikális párt. És a párt zászlója az Árpád-sávos zászló. Ezt a böszmeséget nem tudom, hogy hozták össze, de hogy elkúrták, mégpedig nem kicsit, hanem nagyon, az biztos!

Ui.: a kettőskeresztek egy hidat akarnak ábrázolni, itt a teljes írás:

http://w.blog.hu/2007/05/24/hidember_betonbol

Ui2.: a Jobbikosok ezt a feljelentést elkapkodták. Mi az, hogy! Nagyon is! És szerintem nagy pofáraesés is lesz belőle.

Ui3.: írtam a Jobbiknak e-mailt. Ha kapok rá választ, leközlöm.

Ui4.: egyszer már írtam nekik. Horthy Kormányzó nevét Hothyként írták. Levelem után javították, de nemhogy nem válaszoltam, mégcsak meg sem köszönték. Az rendben van, hogy gúnyos voltam, de Horthy az csak Horthy nem??!!

Ui5.: tessék szavazni!

Forrás:

//gportal.hu/portal/nemzetidal/


2007.06.03. 15:22 Idézet
Dugó az M1-esen...
Ma délután hatalmas dugó az M1-sen!
Helikopterek, rendőrség, mentők, a tűzoltók, meg persze millió autó! A
sorok közt fiatal ember kopog az ablakokon... - Mi történhetett? -
kérdezi a sofőr - Nagy baj! Valami arab terroristák elrabolták
Gyurcsány Ferencet! 10 millió dollárt követelnek, ha nem kapják meg,
lelocsolják benzinnel és elégetik! Most arra gyűjtök! - A többiek
mennyit adtak? - Hát nem mindenki egyformán, de az előtted álló 2
litert...

2007.05.30. 09:10 Idézet

Olvasó: jobb ma 200 ezer kínai, mint holnap 3 millió cigány + poszter és felhívás
2007-05-29. 21:22:03

Avagy variációk a cigányterror felszámolására. Elgondolkodtató, de azért jobb volna, ha saját hazánkban magunk tennénk rendet.

"Honfitársaim, az aggasztóan fokozódó cigányterror felszámolásának újszerű megközelítési módját ajánlom figyelmetekbe.

A következő plakátot a kínaiak nagyarányú felbukkanási helyein (piac, kínaibolt, százas bolt, metró...) kiragasztva az évszázad üzletét ajánljuk a figyelmükbe.

Nefeledjük, jobb ma 200 000 kínai mint holnap 3 000 000 cigány.

üdvözlettel: G. V"

Kuruc.info

http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=12670


2007.05.26. 20:00 Idézet

Üdvözöllek! Politikai hírek nem lesznek hiszen igaz ősi történelmünk nem pártpolitikai érdek kell ,hogy legyen a Hungar társalgó viszont vissza került.

Gönüz

főszerkesztő


2007.05.24. 20:47 Idézet

Jó estét!

Miért szűnt meg a társalgó?! Ott mindig fontos információkat lehetett megtudni. Amint látom, az oldal szakított a napi közélettel való foglalkozással. Ezzel részben viszont egyetértek.

További sok sikert a szerkesztéshez!

Egy rendszeres olvasó 


2007.05.21. 22:45 Idézet
LE A KORMÁNNYAL!!!!!!

2007.05.21. 22:17 Idézet
A Likud szövetsége

2007.05.19. 21:00 Idézet


2007.05.19. 21:00 Idézet

Szumír-Pártus-Szkíta-Hun-Magyar Turul


[Friss hozzászólások] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Reklám

 

 

 

Szövetséget a szkíták úgy kötnek, akivel kötnek: egy nagy cserépedénybe bort öntenek, és azt összekeverik a szövetséget kötők vérével. Előzőleg hegyes késsel megsebzik, vagy karddal kissé megvágják testüket, azután pedig a serlegbe mártanak egy kardot, nyilakat, egy harci fokost, és egy lándzsát, majd hosszasan imádkoznak, azután pedig isznak ők maguk is, akik ily módon szövetséget kötöttek, meg kíséretük legtekintélyesebb tagjai is.

Herodotosz 

 

"Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen
időtlen mélységből... ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a
királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja
elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör
fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna.
Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el.
Ezek nem földi arcú emberek voltak..."

Te vagy mindennek ős életfája , te izzó tűz örök forrata.Kibül ered minden alkota.

Karacsay Kódex

A gének nem hazudnak!!!!!!!

 

 

Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”[8] Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)

http://mek.niif.hu/02600/
02612/02612.pdf

 

ma hírek

http://hunza.mlap.hu/

Hunzákról Hungároknak

Zenit Tv

Kis Hőtérkép Magyarországról

Őfelsége a SZENTKORONA

Katt a nagyításra+

Az Árpád-ház családi(uralkodóházi) címere II. András király 1202. évi aranybullájának hátlapján hétszer vágott háromszögű pajzzsal

 

A csodaszarvas (Szalai András rajza).

The Orion

Vigyáz Reánk!

 

 
Egy az Isten
 
Szavazás
Ez a kérdés már igen régóta aktuális.(sajnos)
Ön szerint meddig kell még gyermekeinknek a hazug finnugorizmust tanulnia ?

Minden úgy jó , ahogy van!
Csak egy óriási civil összefogás árán lehetséges!
Még a jelenlegi kormány alatt eltörlik.
Soha nem fogják megváltoztatni!
A régészet, genetika, néprajz, stb igazolta , hogy a magar ősnép. Azonnal cselekedni kell!
Mi az a finnugorizmus?! Már a finnek sem tanítják!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bannerem
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Ajánló

 

 

 Free Tibet Banner

 

 


 

 

 

 

 

 

Geo Visitors Map website monitoring

SEO Stats powered by MyPagerank.Net

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77