Magyar hit és őstörténet
Menü
 
 
Reklámfal
 
Menü2
 
BÍRÓ LAJOS A MAGYAR JÉZUS, ÉS IZRAEL ELVESZETT TÖRZSEI
 
 
Boltok, kiadók
 
Kultúra
 
Számláló
Indulás: 2006-08-24
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Alapítványok
 
CSABA KIRÁLYFI
Tartalom

Első ének

 

Szász Detre

Harsog vala egy szó nyugattól keletig,
Etele nagy király hogy már közeledik;
Ádria tengernél utolsó szem őre
Kezdé a kiáltást és adta előre.

Széles birodalma országain átal,
Nyilallék a szózat, emberi hang által:
Minden nyillövésre más vitéz fogadta:
Mint felhő a dörgést tovább tovább adta.

Tudniillik, egész nagy birodalmában
Őrállói voltak, széltiben hosszában,
Akik éjjel nappal egymást rendre váltsák;
Mi esik künn, vagy benn: egyszerre kiáltsák.

Négy lánc vala illyen, mint a rege mondja,
Tisza-Duna síkján volt középső pontja,
Tisza-Duna víznek áldott rónaterén,
Hol ma búsan hallgat kürtjével Jászberény.

Onnan pedig a hír elfut a Rajnához,
Etel ősfolyamhoz, és a Visztulához;
Mint a pók megérzi háló rezzenését:
Érzé minden ország Etele jövését.

Ott, hol napkeletre kanyarúl a Zagyva,
Gyűlt össze az udvar, mind kicsinye, nagyja;
Ott vala a város: Etele királyi
Lakóhelye, könnyed sátor-palotái.

Nem szorúlt e város tetemes falakra,
Nagy nehéz kövekből nem volt összerakva,
Az erőnek szolgált kirepítő fészkűl,
Nem a gyávaságnak biztos menedékűl.

Tündér palotának bizonyára hinnéd,
Melyet egy fúvó szél tovalehel innét,
Oly könnyűden volt az, csak fából, faragva,
Mesteri munkával díszesen kirakva.

Az épületek közt, valamint a méhraj,
Sürög-forog a nép, van mindenfelé zaj:
Gyermekek és vének, asszonyok, leányok,
Idegenek, húnok, szolgák és királyok.

Detre pedig, a szász, űlt a kapufélen,
Ősz haja, mint felhő, lebegett a szélen.
Homlokában hordá ama nyildarabot,
Melyet a Hunbércnél ütközetben kapott.

Bendeguztól kapta, jó ideje annak,
Azóta nevezik: "a halhatatlannak";
Három ivadékot láta elhullani,
És negyedik öltő immár a mostani.

Ott vigyázza mindég a jövőmenőket,
Vadmacska szemével kisérgeti őket,
Némelyik után a fejét sem billenti,
Másikat szép szóval, nyájasan köszönti.

Mert ha szittya úr jő, Csát, Önögész, Bere,
Avagy Etelének más főfő embere,
Feláll, nem is űl le, míg el nem haladnak,
És utána görnyed a parancsolatnak.

Ám, ha Oresztesz jő, vagy fia (ki végre
Augusztulusz néven űlt császári székre):
Csak vállhegyről nézi a puha rómait,
Fogadja is, nem is, köszönő szavait.

Ellenben, ha gót, vagy alán fejedelmek
A magas kapunál olykor megjelennek:
Odalopott szóval, egy-egy pillantással,
Néha beszélgetnek hosszú hallgatással.

Épen Walamir jött, a gótok királya,
(Másszor volt az! mostan Etele szolgája);
Detre a vitéznek oda nyujtá jobbját,
Nyájasan kérdezték egymás állapotját.

Ama titkos ármányt kezdem énekelni,
Melyet forralának nyugot fejedelmi,
Hogy Etele jármát egy nap összetörnék,
A hatalmas királyt orozva megölnék.

Detre a kezdője, vannak hozzá többen,
Hanem a szász Detre főfő cinkos ebben;
Igaz, hogy Walamir nem volt részes benne,
Távol országból jön gótok fejedelme.

Monda neki a szász: "Bizony könnyű élet,
Fejedelmi ember könnyebben nem élhet,
Ahogy mi, királyok, - mint már én, vagy magad,
Etelének biztos védszárnyai alatt.

"Nincs a mi fejünkön uralkodás gondja,
Koronánk azt csupán díszíti, nem nyomja,
Máskor a szemünket sem mertük behúnni,
Most egyéb dolgunk sincs: enni és alunni.

"Nem félünk hogy a nép ellenünk fellázad,
Csata elveszése nem nekünk gyalázat,
Vagyon országunknak őre, pártfogója,
Minden ellenségtől aki hogy megója,

"És az ütközetben, ha vesztünk, ha nyerünk,
Marad Etelénél egy darab kenyerünk,
Csekély a szolgálat, a tartás királyi,
Korán sem élnek úgy Etele szolgái."

Erre jó Walamir felsohajta elébb,
Szaggatott sohajjal, mint ki hűs vízbe lép,
Hátra-hátra nézett s így felele aztán,
Szemében a könnyet ujjal megfakasztván:

"Ó öreg barátom, mind az isten dolga!
Ki még tennap úr volt, ma már lehet szolga;
Bizony a kerék is mutatja példával:
Egyszer fel, másszor le, forog a talpával.

"Mi tagadás benne: fáj nekem, ha látom
Ülni a kapuban régi jó barátom'
Edekót, vagy téged, vagy más öreg embert,
Akit a nagy Etel házőrzeni rendelt.

"Mi tagadás benne: fáj nekem, virágát -
Nézni országomnak szép fiatalságát,
Mikor, Etelével a had előtt járván,
Hallgatnak szegények, mint az ölő-bárány.

"De ki tehet róla - ki merészel tenni!
Nem mondom, hogy tenni, csak egy szót emelni;
Nem mondom hogy szólni, csupán gondolkodni,
Éjjel a sötétben, álmokat álmodni.

"Ime! neki hódol mind nyugat és kelet,
Urrá tette isten széles világ felett,
És valahányszor csak a lábát kihúzza,
Győzedelmes utját hirnév koszorúzza.

"Most is diadallal tére visszafelé:
Várasok omlanak büszke lába elé,
Mint a fű hogy omlik a kaszás elébe,
Mint gabonaföldön hever a sok kéve.

"Mert soha nem enged, ha mi feltett célja:
Bizonyság közelebb hires Akviléja,
Melyet egyhuzamban három évig űltünk,
Három álló évig hiába kerűltünk.

"Tiz százezeren ott a hunok valának;
Tizből négy jutott már éhségnek, halálnak;
Tábori tüzekként, a mezőben széllyel
Nagy halottas máglyák égtek minden éjjel.

"Etele pedig járt kívül a sáncokon,
Népei romlása esvén neki zokon,
Sem a nyögő panaszt és jajszót hallani -
Sem a szándokától nem birt elállani.

"De midőn a várost egy napon kerűlte,
(Jósok, fejedelmek: mi valánk körűlte),
Ím csudát az isten, bizonyos jelt adott,
Mire a nagy Etel újjal így mutatott:

»Nézzétek, bajtársim, ottan ama gólyát,
Isten akaratja biztos jeladóját:
Érzi, hogy elpusztul Akviléja tornya,
Fiait egyenként a nádasba hordja.

»No azért; e dolgot vévén eszetekben,
Legyetek serények holnap ütközetben:
Mert eljött az idő, és megért az átok:
Porba száll a város, bizony meglássátok.«

"Korán holnap tehát rendelé a serget,
Tízszázezer lótól ugyanannyi nyerget:
Fal köré hányatta iszonyú halmazzal
S meggyújtván - a követ megolvasztá azzal.

"Eltiprá a bástyát, valamint a sarat,
Élő ember ottan, s kő kövön nem maradt;
Odalőn a város, gazdag Akviléja:
Így teljesűl mindég Etele nagy célja.

"Hamar azon földet, mint tűz elfutotta,
Ravenna kapuit lábbal megtapodta,
Hatalma jeléül csak átmene falán;
Ellenben haragját megérezte Milán.

"Haragját Milánó, kegyelmét Kremóna,
Mántua, Pádova és a büszke Róma:
Jól könyörge a pap, a főpap Oroszlán,
Róma fejedelmit őmagával hozván:

»Te, ki mindeneket, úgy monda, legyőzhetsz,
Hírre, hatalomra, kincsre megelőzhetsz,
Múld felyűl ebben is: győzd le tenmagadat!
Szűntesd meg irántunk való haragodat.«

"Monda, és Etele szemét égre veté,
Csodálatós alak onnan fenyegeté:
Egy ősz, papi ember, tisztelendő arccal,
Csikorgatta fogát, éles kivont karddal.

"Melynek is láttára királyi Etele,
Mint valamely gímvad, úgy visszarettene;
Mint az, aki csupán élet és egészség,
Megdöbben ha érzi a halál intését.

"Nyomban megfordítá fékét jó lovának,
Megadá kegyelmét Róma városának;
Onnan külde engem, hogy a hírt meghozzam;
Magam sem tudom, hol késik ilyen hosszan. -"

Igy beszélt Walamir, gótok fejedelme,
Nem tudá, honnét van ura késedelme:
Hogy szerelmi lángja gyúladott szivében,
Kézfogóját lakja tenger szigetében.

Öt éve kerűli szerelem játékát,
Özvegyi bús szive mert gyászolja Ríkát,
Aki örömére Csaba fiát szűlte,
Kiről a nagy isten jós igéit küldte.

Mert az vala egykor neki jövendölve:
Birodalma elvész a semmibe dölve,
Széthull a nagy ország, elzüllik a szittya:
Hanem Csaba végre mind visszaállítja.

És ezért, hogy szive Csaba felé vonta,
Minden fiai közt, születése olta!
És azért, hogy Ríkát, a szélső határig,
Minden hölgyei közt, szerette halálig!

Ott pihen, ott pihen zúgó cser tövében,
Regés Székelyföldön, Ríka erdejében,
Kőszirtja fölébe hives árnyék hajolt,
Csendes álmaihoz danát mormog az Olt.

Magas hegytetőről, Rika vize mellé,
Onták le a bércet, hogy a sírt jelölné,
S hol megállt a nagy kő, oda szállt a völgybe,
Most is ottan nyugszik Etele szép hölgye.

A király pediglen gyászolta halálát.
Nagyszámú nejei kedvét nem találták:
Sem az ifju Észka tündéri szépsége,
Sem a Krimhild asszony ezer mestersége.

De most, visszajövet, Ádria szigetjén
Szemeit a bájos Mikoltára vetvén,
Özvegy üres szíve megeléglé gyászát:
Nem-várt mennyegzővel lepi meg a házát. -

Ravaszúl azonban ílyes feleletre
Nyitá vékony ajkát fejedelmi Detre:
"Sohse' tudj' az ember, mit mondjon, ne mondjon.
Mert, ami azt nézi, bajos az, lám-mondom.

"Öreg cseléd vagyok, nem mostani gyermek.
Nagyapja lehetnék a mai embernek,
Sok esett énrajtam, sok mindent megértem,
Tán az isten azt már nem engedi érnem.

"De te tovább élhetsz, mert idő szerint is
Úgy kívánja már a természeti rend is;
Félek hogy megéred, szomorú példában:
Nem mindíg jó űlni nagy fa árnyékában.

"Jó, ha szép idő van, tiszta, engedelmes;
Záporban, viharban sokszor veszedelmes,
Hamidőn a szél fú, rohan, bömböl, csapkod,
Megnyilik a felhő, dörög, hull és csattog.

"Ótalom nekünk most Etele nagy széke,
Az ő háborúi legbiztosabb béke,
Mint kemény vas abroncs, egyedüli karja
Roppant birodalmát szépen összetartja.

"Jaj! de ha ez abroncs egykor széllyelpattan...
Mert nem lehetetlen, - bár megfoghatatlan,
Mert ki egy világgal kénye szerint játszik,
Az nem földi pornak - az istennek látszik.

"Ámde őt is anyja szerelemmel hordván
Szűlte Bendeguznak, Etel vize partján;
Halandói sorsban enyészet kiséri,
Ott, ahol és akkor, amikor - eléri.

"Úgy lehet, az idő nincs is olyan messze,
Ámbár isten dolga, hogy meddig eressze,
Az emberi elme gyakran botlik, téved...
De különös az a római történet.

"Mert csudálatosan a hármas szám betelt:
Három ízben láttuk megréműlni Etelt:
Egyszer, midőn a szűz, Lekh folyama partján,
Vissza Etel! zúgá, jobb kezét feltartván.

"Másodszor, midőn a Katalón mezeje
Annyi tenger hadnak lőn temető helye.
Tíz király hatalma, tíz nagy ország népe
Jött Aétiusszal a hunok elébe.

"Akkor is Etelhez egy papot vivének,
Mondá a földnépe isten emberének,
Egyedűl lakott az rengeteg vad pusztán,
Éhezett, szigorlott, mindig imádkozván.

"Kinek a szavára Etel úgy megrezzent,
Mint az, kit üres hang álomból felrezzent,
Mint a büszke tölgy, bár tudni hogy le nem dűl,
Egy fejszecsapástól gyökeréig rendűl.

»Ostora istennek! a jövevény szóla,
Kit bűnér' bocsát az földi halandóra,
És adá kezedbe az üldözés kardját:
Tőlem e csatáról kérded akaratját?

»Még nem jött el a nap, hanem el fog jőni,
Melyen birodalmad semmibe fog dőlni,
Üldözés szablyája kiesik kezedből,
Más ember veszi fel, - ne vesd ki eszédből.«

"Így beszélt a jámbor; de meg az áldozat
És meg a nézők is jövendöltek roszat;
S ütközetre híván, nap lehanyatláskor,
Siketebben szólt a nagy tülök, mint másszor.

"Sok ember esett el aznap a két részen:
Négyszázezer bajnok, ha nem is egészen;
A fok, mely alig birt voln' el egy hajszálat,
Szekeret elsodró vérözönné áradt.

"Akkor lőn, hogy Etel, kardját összemérve,
Ráismert ama nagy római vezérre,
Kivel Bendegúznál, apja sátorában,
Nőtt és nevekedett fiatal korában.

"Aétiusz volt az, gyermekkori társa,
Én kapattam őket fegyverforgatásra,
Midőn még a vérem gyorsabban szökellett
S hej! bizony a kard se támaszkodni kellett.

"Mondom tehát, a harc késő éjig tarta,
Egyik fél se győzött, isten úgy akarta;
És a csatamező senkié maradott,
Mint egy préda, melyen két vad összecsapott.

"S Etele, virasztván az egész sereggel,
Táborát övedzé kaszás szekerekkel;
Máglyáját a hunok búsan összerakták,
Tetejében állva, várta a viradtát.

"Nagy halom nyeregből a máglyát rakatta,
Hogy veszély percében gyujtnák fel alatta,
Hanem az ellenség tovaszállott éjjel;
Ő meg így kiálta, büszkén emelt fejjel:

»Csillagok lehullnak, hegyek kimozdulnak,
Megrázkódik a föld, mindenek elmulnak;
Én vagyok Atila, én vagyok imhol a
Világnak pőrölye, istennek ostora!«

"Amint hogy azóta viseli e nevet,
Útja e világban egy diadalmenet, -
Hanem a szerencse isten dolga, mondom,
Földi féreg ember, jobb, semmit se mondjon.

"Mert sohasem tudja, mi követi holnap,
Egy rövid sohajtás élte halandónak,
Verje bár valaki az eget fejével,
Sohase feledje, hogy a földön lépdel."

Így végezte a szász óvatos beszédét,
S döfölé a porba hosszu kardja végét,
Sokáig a földre néztek mind a ketten;
Monda végre amaz, egykissé rekedten:

"Jól beszélsz, öreg, bár, vigyázván szavadra
Fátyolkép teríted azt a gondolatra,
Kíméled is a szót, bő beszéddel élvén,
Ismeretes dolgot hosszan elmesélvén.

"Tudom én, hogy itt sok különféle nemzet
Egy szívvel-lélekkel várja ama percet;
Mert melyik állatnak kedves az ő járma?
S nem visszanyomúl-e a lenyomott párna?

"Azt remélik, hogy majd fiai Etelnek
Rút visszavonásban háborúra kelnek;
Mint bizonyos azon fának elfajzása,
Melynek egy gyökérről ezer a hajtása.

"S jóllehet ő mindnél többre teszi csabát,
És talán a húnok, tisztelvén a szavát,
Örömest választják helyébe királyul:
Sok minden jöhet még közbe akadályúl.

"Mert a susogó hír azt gyanítja már is,
Nagy akadály lehet ebben Aladár is,
Mivelhogy titokban gyűlöli testvérét,
A kegyenc Csabának szomjúhozza vérét.

"És ez onnan volna, mert talán Krimhilde,
Egy fiát, Aladárt, közjóra nevelte,
Rokoni, vérei, nemzete javára,
Kiket napnyugaton nyom Etele járma."

Felelt erre a szász: "Most hallom ezeket!
Nem jó, ha az ember olyasmit feszeget,
Aminek későbben urát adni nehéz,
Mert bizony feje is könnyen utána vész.

"Hátha már most, teszem, valaki feladna?
S olyan ember kettőnk közül is akadna?
Mert kötelessége hű alattvalónak
Bármit is utána tenni a közjónak."

Walamir ijedten lépett visszafelé,
Tenyerét paizsúl tartá maga elé,
Változott a színe, remegett az ajka,
Heves indulatban ily szó tört ki rajta:

"Áruló! ármányos! aki vén létedre
Madárfogó lépet kensz hamis nyelvedre;
Szép szóval az embert, mint egy bölcs, oktatod;
Tigrisként rohansz rá, midőn megkaphatod.

"Tán nem tudom én, hogy mint a pók a zugban,
Régen szőttök-fontok homályos titokban,
Krimhild asszony, és te, s a többiek itten,
Ármányos lelketek tudja, hogy mit? mit nem?

"Mert, ha súgni-búgni olykor összeűltök,
Mingyárt veszem észre, hogy engem kerűltök,
Mint folyam a sziklát; melyre föl se' mászhat,
Kemény gyökerének alája sem áshat.

"Mert a hit nem szellő: bizony meg is állom,
Hűséggel, tanáccsal uramat szolgálom,
Vérrel és fegyverrel, amikép fogadtam,
Midőn, eskü gyanánt, jobb kezemet adtam.

"Mert megölhetett von': egy ujjal se bánta,
Kisdedeim anyját kegyesen megszánta,
Rám bízta bizalmát, vagyonnal tetőzött:
Remélhet-e ennyit máshol a legyőzött?"

Szóla s menni akart; de, kezét megfogva,
Felelt neki a szász, gúnnyal mosolyogva:
"Bizony, képes volnál, a nagy hűség miatt,
Gyanúba keverni legjobb barátidat.

"Ne cselekedd azt, hé ne adj el bennünket,
Jobb helyre temessed mai beszédünket:
Majd kikél az egyszer, majd fel is nő, tettre,
Mert nem élt hiába ily sokáig Detre.- "

Azzal egyik jobbra, másik mene balra,
Gót Walamir indult a király-udvarra;
Detre is elúnt már űlni kapufelen:
Másuvá gondolta a szász fejedelem.


Második ének

 

Krimhilde

Fordula hát egyet vas-homloku Detre,
Neki lévén az nap gondja őrizetre,
Megszemlélte kivűl a jeles őrhadat,
Mely ott táboroza színes sátrak alatt.

És ha veszen észre csak egy szálnyi hibát,
Megdorgálja, bizony, bárki apja-fiát,
Legyen tiszt, közember, idegen, vagy szittya:
Kemény feddő szóval a porig leszidja.

Onnan pedig indúl a kapun befelé;
Melynek két bálványa egymást úgy ölelé;
Mint ha két hegyi bük lombos tetejével,
Össze lenne fonva bokrétás fejével.

Önegész udvarán vitte végig útja;
Hol e fő személynek márvány fürdő-kútja,
Díszes faragványú sátorai állnak;
Nincs különb lakhelye csupán a királynak.

Mert a főfő kunok udvarai görbe
Rácsozattal veszik a királyét körbe,
S ettől amazokat tér-mező választja,
Melyen kettő ággal foly körül a Zagyva.

Túl pedig e rónán, Zagyva szigetében,
A királyi palánk emelkedik szépen,
Sűrü tornyozattal, recésen faragva,
Ezerféle színű fából összerakva.

Itt legel a ménes, a szép anya-kancák,
Remekbe azokat szűlte egy-egy ország;
Partra jön a csikó, látja magát vízben;
Megriadva fut, fut: - s így tesz gyakor ízben.

Kétfelől az úton, kétfelől a hidon,
Sátrak lengedeznek puha zöld pázsiton,
Messzünnét sereglő követek számára,
Kik ott ácsorognak, Etelére várva.

De a kapu előtt, mely a várba viszen,
Síma gyepes földön, túl a folyó vizen,
Csaba és Aladár, királyi leventék
Fegyverforgatásban erejök' nevelték.

Számos ifjú van ott, idegen és szittya,
Egy korosabb őket vezérli, tanítja,
Vitéz Odoaker, fia Edekónak,
Lehetne röviden nevezni Odónak.

Nyilazás, lovaglás, kopja, dárdavetés,
Van ezer mulatság, hősi vetélkedés;
Erejét az ifju nem szokta sajnálni:
Buja fű még jobban nő, ha megkaszálni.

S támada nevetség az Oresztesz fián,
Időnap előtti kövér hasa mián,
Melyért Odoáker fogta koplalóra,
Amíg hogy fel nem bír pattanni a lóra.

Most ugyan felmászott, valami nehezen,
Volt is tréfa elég, volt is kacaj ezen;
Bokros lova lábát megcsapkodta Odó.
És monda kajánul: hadd lám, milyen futó!

Farkához rugott az, szűk volt neki a rét,
A lovag elhányta ostorát, fegyverét,
Kantár helyett öllel fogódzott nyakába,
Potrohát szegénynek gyötri gombos kápa.

Aztán ríni kezde, vastag férfi hangon,
Keresé a kengyelt lábbal a cafrangon,
Vérzi a ló hasát lógó sarkantyúja,
Melybe anélkül is hét ördög van bújva.

Mígnem egyszer a ló, Zagyva folyam mellett,
Lerázta nyakából az unalmas terhet;
Legördült a vízbe (nagyobb volt a sárja):
Így lovaglott Róma leendő császárja.

Mindnyájan nevették; hanem a bölcs Detre
Szerzőjét e csínynak komolyan megfeddte;
Azután gyönyörrel a többi játékot:
Csaba, Odó harcát soká nézte még ott.

Aladár azonban állt egymaga félre,
Míg Odót izzasztá ifiabb testvére;
Odamene a szász, megfogá a kezét,
S mutatóujját így kisérte a beszéd:

"Én lehettem ollyan, gyermek-ember lévén,
Apáid honában, kincses Rajna szélén,
Hol anyád ősének állt királyi széke,
Fiatal koromban ott valék, vendége.

"Akkor voltam ollyan, mint jelenleg Csaba:
Kardom egy ifjú csert könnyen kettészaba; -
De azóta sok víz folyt le már előttem:
Fölfelé is, meg haj! lefelé is nőttem."

Aladár a kezét halkan visszavonta;
Detre beszédére ő semmit se monda,
Távolabb huzódott négy vagy öt lépéssel,
S nézte a játékot, mint előbb kevéssel.

Csaba pedig aztán lováról leszálla,
S odavezeté azt, ahol Detre álla;
Bal karját keresztül vette a ló nyakán,
Szép sörénye alatt kézzel lapogatván.

Egyszersmind a jobbot nyujtotta Detrének;
Az öreg, az ifjú összenevetének!
Pej lován, Odó is hamar előterme,
Tette magát szörnyen, mintha neheztelne.

"Ezt ugyan - kiálta - fejemre tanítám!
Mert, ha nem vigyázok, a földre terít ám;
Illik az, így bánni köszönet dijába?
No csak, jótétedért ne várj jót, hiába!"

Így kötődött az, hogy nevessenek rajta,
Hanem Csaba egyet jó nagyot sohajta:
"Könnyű nekem - ugymond - itthon vitézkedni,
Fecske paripámon a szelet kergetni.

"Esztendeje múlt el, nem is egy, de három,
Mióta Etelét, az atyámat, várom,
Hogy csatába vígyen, amikép igérte;
Visszajön, azt mondá, nyolc vagy kilenc hétre.

"S ím! negyedszer nyilt ki a szép új esztendő,
Négyszer jött a gólya elébb haza, mint ő;
Ki tudja, mikor fog ismét hadba kelni!
Mert méltán pihen az, aki megérdemli."

"Sohse búsulj, szolgám!" monda neki Detre
"Nem fog atyád űlni puha kerevetre!
Visszafordul ismét, Honória végett,
Hogy kivíja karddal a szép feleséget.

"Mert a testvérhúga római császárnak
Gyűrüjét küldötte Etele királynak;
Gyűrüjét, szerelmét, szíve gerjedelmét,
Férjeűl ohajtván hunok fejedelmét.

"Aztán meg is kérte a lányt feleségűl,
(Csaba ezt nem hallá arcpirulás nélkűl),
S egybe pedig kérte a nagy ország felét:
Megilleti ennyi hozomány Etelét.

"Nem adá a császár; tudom megsiratja,
Lesz a gyászruhának kelete, divatja,
Sok szűz marad otthon ez egy mátka végett, -
Akkor, a násznéppel, elvisz atyád téged.

"Akkor válik el, hogy Csaba már nem gyermek,
Sőt beillik harcon embernyi embernek:
Apja pedig aztán az első leánnyal,
Megajándékozza gyönge Delilánnal."

Alig ejté az ki szép Delilán nevet:
Paripára pattan Csaba, mint egy evet;
Lova lódul könnyen, sarkalá, hogy menjen:
Az öreg embertől szégyenlette szörnyen.

Ha valaki már most nem is tudja talán,
Megmondom ki volt a szűzi szép Delilán:
Nagy király leánya, káspi tengeren túl,
Honnan reggelente a nap utnak indúl.

Ott lakott egy néptörzs, a neve korozmán,
(Körülbelől annyi, mint török vagy ozmán),
A király e népnek volt hatalmas kánja:
A leány e kánnak szerelmes leánya.

Onnan hozta egykor Etele Csabának,
Megszerette a lányt kedves kis fiának,
Ríka sátorában szépen fölnevelte,
Ríka után gondját viseli Krimhilde.

S az összekelésből már nem múlna semmi;
De Csabának, harcon, próbát kell még tenni;
Akkor ölelheti gyenge testét lánynak:
Ez volt a szokása szittyai pogánynak.

Detre pedig, a szász, ment, fel az udvarba,
Krimhild asszonysághoz, a derék sátorba,
Szép ruhás leventék őrzik a nagy sátort,
Visszarántják egymást, úgy adnak sikátort.

Nem silány hajlék ez, minden ember tudja,
Szellős tág folyosó környöskörül futja,
Síma gyallott fáit messze földről hozták,
Tornyait és kúpját meg is aranyozták.

Nagy terembe lépni, mely derűlt, világos,
Tizenkét sorjával benne karcsu ágas
Felfelé kigyódzik, mint valamely inda,
Kivirágzik feljül a hosszu gerenda.

Merevűl a pallót fedi puha szőnyeg,
Tenyérnyi parasztja sincsen ott a földnek,
Sajnálná az ember megtaposni lábbal,
Ráborulna inkább fényes homlokával.

Tiszta mint a pohár, minden szöge-zugja;
Fala, hogy fából van, szépen elhazudja,
A barna diófa habzik, mint a márvány,
Közte kecskerágó van elhintve sárgán.

A szőke juharnak, piros tiszafának,
Gyenge fonadéki összesímulának,
Vizben a nehéz tölgy feketére ázott,
Belőle a mester nagy gonddal cifrázott.[*]

[*] Itt megszakad a kézirat; de ugyanez ének további folytatásából még
a következő tíz versszak maradt fenn. (Arany László jegyzete.)

.......................................
.......................................
.......................................
........................................

"Mert a vad nem sejti, amely tőr megejti,
"Farka elvágását kígyó sem felejti;
Férjednek is ára meglett nem sokára,
Jó testvéreidet híttad lakomára.

"S alájöve Gunter csak nehány ezerrel,
Mind a három király Gernot és Gizelher,
Alá a vad Hágen, így ohajtád régen,
Megörűlt a szíved ennyi szép vendégen.

"Könnyű összeveszni, galibát szerezni,
Lappangó parázsból nagy tüzet élesztni;
Bor a szót kihozta, szó a kardot húzta,
Sok vitéz embernek halálát okozta.

"Ott esének el mind egy erős felházban
Kunok fegyverétől lovagok tíz százan,
S kilencezer szolga, széllyel mindenfelé:
Egy se ment ezekből Rajna vize mellé.

"Kettő vala már csak: Gunter, a tesvéred
És a szörnyü Hágen, ki megölte férjed;
Foglyúl adta isten őket a kezedbe:
Senkire se bíztad, jut-e még eszedbe?

"Lefejezéd őket hosszu véres karddal,
Hurcolád a két főt gyenge női karral;
Fehér könyökidről... hanem elég, elég! -
Az a kard, az a kéz vajjon megvan-e még?

"Mert avval a kézzel könnyű lesz ölelned,
A királyt, ha majdan nyugszol teste mellett;
Ölelned.... elölnöd... mit mondok? - Valóban
Kevés a különbség ebben a két szóban!"

Felelt a királyné: "Mi módon tehetném?
Ily nagy gonoszságra hogyan vetemedném?"
Felelt vissza Detre: "Minden fejedelmek
Mint egy kőfal, állnak a te fiad mellett.

"Ardarik, a tüzes gepida, vezér lesz,
Walamir, a jámbor, én tudom, hogy érez,
Most a hívet játsza, de ha kell a résen,
Én tudom, első lesz a kenyértörésen.

"A többi? a többi - felelek azokról -
Ámbár még kevesen tudnak e dologról,
Mert, noha legtöbben megvan az indúlat,
Nem áll benne a szó, - mint a rosta, hullat."


A hatodik énekből

Földnek adván így a nagy király tetemét,
Tartanak egyszersmind halottak ünnepét,
Mellyet keveházán ősi módra ülnek,
Minden esztendőben egyszer összegyülnek.

Csatamondó Hábor a nagy kőre álla,
Szózatos ajkához isten lelke szálla,
Lebegő ujjakkal megérinti kobzát,
És átfutja szemmel a nép széle-hosszát.

Emlékezik ama legelső tusára,
Keve jó vezérre, Béla, Kadosára;
Kik alatt a hún nép, villogtatva kardját,
Legelőször látta Duna-Tisza partját.

Dunán túllevő rész még Rómának hódolt,
Egy Makrinusz nevű benne helytartó volt,
Sok özön serege, sok gyülevész népe,
Készen várta a hunt, nem jöve elébe.

De borongós éjen bátor Keve átkél
Mind egész hadával Szent Gellért hegyénél,
S megüti Makrínuszt, Tárnok vize táján,
Hamzsabég az a hely most a köznép száján.

Ott esett el Keve, Kadosa és Béla,
Győzött a hun elébb, aztán elaléla;
Most is látni Bata és Hamzsabég között
A sok dombot, hová e had temetközött.

De Makrin is ottan maradni nem mere,
Sebes futamással Lajtán átalkele,
A hunok ellenben, mihelyest üdültek,
Sebes száguldással utána repültek.

És nem messze Bécstől, hol a Húnbérc vagyon,
Megvevék a kölcsönt a római hadon,
Elesett Makrinusz; szász Detre, a társa,
Viseli a nyilat, köz álmélkodásra.

Mondom, ezt a dolgot Hábor emlegeté,
Bendegúzt, az Etel atyját, sem feledé;
S állván sírja felett a három vezérnek,
Szózatos ajkáról zeng az ősi ének:

Hábor éneke

Mért vijjog a saskeselyű,
Mért szállong a turul s ölyű.[*]
stb
.

Így énekle Hábor, estvéli homályban,
Nem érték egészen, de érzék mindnyájan:
Szivöket elnyomta tompán sajgó érzet,
Mire nincs egyéb szó: enyészet, - enyészet.

"A kézirat címlapján fel van írva szép betűkkel:
Csaba
s későbbi írással szomorkás rímnek odavetve:
Marad végkép a'ba."

(Arany László feljegyzése.)

[*] (Lásd Arany: Keveháza című elbeszélő költeményét.)

Előhang

Néztem a sötétbe, sötét éjszakába,
Régi elhúnyt idők homályos titkába;
S amint belenéztem, hosszasan, merevűl:
A ködök országa im megelevenűl
És előttem járnak a hajdani képek,
Mint egykor, oly élők, mint egykor, oly épek:
Szög húnfiak, amint súgár lovaikon
Íjat pödörintve futtatnak a sikon;
Vagy kanca tejétől, bornak ha megerjed,
Vídám lakomájok szilaj tüze gerjed,
Felhangzik az ének, a szív ere pezsdül,
S előterem a mult, bústól, örömestül.
Vagy vadra csatázva, s népekre vadászva,
Zendül az öreg kürt zúgó riadása,
A harcbika bömböl, az óriás tülök,

Nyerítnek a lovak hegyezve kis fülök' -
S elvágtat a falka, szélnél sebesebben,
Utána fehér köd, a föld pora, lebben. -
Ott láttam a hősök ifjabb ivadékát,
S feltünni borongó Etele árnyékát,
Nagy messze vetődni a hún temetőre,
Hogy már deli napjok hajlott lemenőre;
Ott barna Csabát, a szőkébb Aladárral,
Etel nagy örökjét kísérteni vállal, -
Míg harc riad, imé! Kelem átkos földén,
Holdfogyton is áll még, mely támada töltén -
S a nemzeti vészből egy marad fen: Csaba,
Csaba, e nagy éjnek bujdosó csillaga.

Merjem-é futtani gyönge fáradt tollam?
Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam?
Az élet hegyének már tetején állok:
Emelkedtem eddig, ezután csak szállok.
Belátom az ösvényt, melyen ide jöttem,
Derült is, borult is a lejtő mögöttem:
De ami elül van, azt borítja felleg:
Ki tudja veszélyit a lemenetelnek!
Ki tudja, ha lábam mélységre botolván,
Nem jutok-e aljra mielőtt gondolnám,
S nem lesz-e világi pályám köre csonka:
Bevégzetlen élet! bevégzetlen munka!...
Kétséges az útad: ha fogsz lenni, célnál?
Szegény ember, addig hogy el ne alélnál?
Mi emel? mi tart fön? mi sugall? mi biztat?...
Kebelem egy hangja. Követem is aztat.
Egy hang, mely csilingel az égi madárban,
Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban;
Mely a pók fonalát százszor megfonatja,
Noha füstbe százszor menjen áldozatja;
S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad:
"Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Reklám

 

 

 

Szövetséget a szkíták úgy kötnek, akivel kötnek: egy nagy cserépedénybe bort öntenek, és azt összekeverik a szövetséget kötők vérével. Előzőleg hegyes késsel megsebzik, vagy karddal kissé megvágják testüket, azután pedig a serlegbe mártanak egy kardot, nyilakat, egy harci fokost, és egy lándzsát, majd hosszasan imádkoznak, azután pedig isznak ők maguk is, akik ily módon szövetséget kötöttek, meg kíséretük legtekintélyesebb tagjai is.

Herodotosz 

 

"Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen
időtlen mélységből... ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a
királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja
elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör
fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna.
Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el.
Ezek nem földi arcú emberek voltak..."

Te vagy mindennek ős életfája , te izzó tűz örök forrata.Kibül ered minden alkota.

Karacsay Kódex

A gének nem hazudnak!!!!!!!

 

 

Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”[8] Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)

http://mek.niif.hu/02600/
02612/02612.pdf

 

ma hírek

http://hunza.mlap.hu/

Hunzákról Hungároknak

Zenit Tv

Kis Hőtérkép Magyarországról

Őfelsége a SZENTKORONA

Katt a nagyításra+

Az Árpád-ház családi(uralkodóházi) címere II. András király 1202. évi aranybullájának hátlapján hétszer vágott háromszögű pajzzsal

 

A csodaszarvas (Szalai András rajza).

The Orion

Vigyáz Reánk!

 

 
Egy az Isten
 
Szavazás
Ez a kérdés már igen régóta aktuális.(sajnos)
Ön szerint meddig kell még gyermekeinknek a hazug finnugorizmust tanulnia ?

Minden úgy jó , ahogy van!
Csak egy óriási civil összefogás árán lehetséges!
Még a jelenlegi kormány alatt eltörlik.
Soha nem fogják megváltoztatni!
A régészet, genetika, néprajz, stb igazolta , hogy a magar ősnép. Azonnal cselekedni kell!
Mi az a finnugorizmus?! Már a finnek sem tanítják!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bannerem
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Ajánló

 

 

 Free Tibet Banner

 

 


 

 

 

 

 

 

Geo Visitors Map website monitoring

SEO Stats powered by MyPagerank.Net

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints