Különböző korok vallásaiban újra és újra felbukkanó istenségek a napistenek. Ünnepük gyakran kapcsolódik a téli napfordulóhoz, amikortól az éjszakák rövidülnek, a nappalok pedig egyre hosszabbak lesznek. Amikor a világosság fokozatosan „legyőzi” a sötétséget.

EGYIPTOMBAN a fáraót tisztelték istenként, s az óbirodalom közepe óta (i.e. 2800 –2200) elterjedt és általánossá vált Napistenként való megnevezése. Nem véletlen, hogy az uralkodók éppen a napistennel azonosíttatták magukat, ugyanis a régi egyiptomiak a kozmikus jelenségek fő mozgatójaként a Napot jelölték meg. Még az évenkénti áradásával áldást hozó Nílusnál is jobban tisztelték. A Nap - hitük szerint - minden reggel megszületik a tengerből, az ősvízből, vagy a lótuszvirág kelyhéből, hogy elűzze a sötétséget, és az éjszaka rabsága után új tevékenységre sarkalljon.

A PERZSA mitológia központi alakja, az istenek vezetője: MITHRASZ. Alakja széles körben elterjedt az ókori világban. Mezopotámiától Kis-Ázsiáig, majd a hellenisztikus kultúráig ismerték. Az akkád MITHRA hellenisztikus változata MITHRASZ, a Földközi – tenger vidékének misztériumjátékainak legnépszerűbb szereplője. Alakja hasonlított a későbbi keresztény Jézuséhoz, követői, a Mithrasz–hívők egymást a keresztényekhez hasonlóan testvérnek szólították.

MEZOPOTÁMIÁBAN Samashoz hasonló képzettársításokkal ruházták fel, és napistenként imádták MITHRA személyét. Azt tartották róla, hogy életet és erőt ad. Samas mítosza egyébként a Gilgames – eposzban is szerepel. Ő az, aki minden nap végigjárja útját a föld fölött, és éjszaka a halál tengerén kel át. Szinte az egész

HELLÉN VILÁGBAN december 25-én ülték nagy pompával és örömujjongással a Nap (Héliosz Aión) születésnapját. ALEXANDRIÁBAN azonban I. Amenemhet egyiptomi fáraó óta (i.e.2000 körül) téves számítások és megfigyelések alapján január 6-át tartották a téli napforduló napjának. Ez a szokás egyes helyeken még a naptár javítása után is megmaradt. Az ÓKORI RÓMÁBAN mély tisztelet övezte SATRI - SATURNUS istent. Nem csoda, hiszen a néphit úgy tartotta, hogy ez az istenség tanította meg az embereket a mezőgazdaság fortélyaira. A SATRI - SATURNUS név eredeti, latin jelentése is ezt a feltevést erősíti. A táplálékot adó gabona, a hajtás kisarjadása, az új élet kezdetét szimbolizálta. Így könnyen megérthető, miért a téli napfordulókor, december 25-én tartották SATRI - SATURNUS ünnepét. Az új élet, új fény születésének napjaiban megrendezett ünnepségsorozatot nevezték SATURNÁLIÁKNAK. Ez egy hétnapos örömünnep volt, ajándékozással, nagy lakomákkal. Ilyenkor még a rabszolgákat is emberszámba vették, s meghívták őket a terített asztalhoz. Az ünnepségsorozat fénypontja egy közös lakoma volt, amelyet Saturnus templománál rendeztek, ott, ahol korábban istenüknek az áldozatokat bemutatták.

KÖZÉP-AMERIKAI mítoszok szerint két isten elégette magát, s amikor már csak hamu maradt belőlük, akkor a Nap és a Hold alakjában jelentek meg az égbolton. Mindaddig nem mozdultak, amíg más istenek fel nem áldozták értük az életüket. Ezen égi, mitikus történeten alapultak az AZTÉKOK későbbi véres áldozatai, amelyekkel a Napisten zavartalan égi útját kívánták biztosítani. Az INKA napisten az inka nép szemében a leghatalmasabb uralkodó: INTI, akinek földi képviselője a birodalom vezetője, az inka. Mondájuk szerint népük alapító őse, Manco Capac a Nap gyermeke.

Az INDIÁN hitvilágban központi alak a teremtő főisten, akinek azonban nem alakult ki kultusza, vagyis azt képzelik róla, hogy a teremtésen túl nem szól bele a világ dolgaiba.

A KERESZTÉNYEK december 25-én Jézus Krisztus születése napját ünneplik. Karácsony ünnepe csak Kr.u. 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta. Jézus születésnapjának meghatározása nem is volt kis feladat ebben a korban, ugyanis egy időben többféle vélemény tartotta magát. Egyesek szerint május 20-án, mások szerint április 18-án, vagy 19-én, ismét mások szerint november 25-én, vagy január 6-án született Jézus. A választás valószínűleg azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház ellensúlyozni az óperzsa Napisten- (Mithrasz-)kultuszát, a Sol invictus=Legyőzhetetlen Nap pogány tiszteletét.

Felhasznált Irodalom:

- Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia Gondolat, Bp.,1974.

- Rudolf Drössler: Amikor az istenek csillagok voltak Universum könyvtár, Budapest, 1986.

- Ignazia Maria Angelini: A katolicizmus Gondolat-Szent Gellért Kiadó, Bp. - Szeged, 1991.

- Gecse Gusztáv: Vallástörténet Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1980.