II. IZRAEL ÉS JÚDA ELLENTÉTE

A szakítás Izrael és Júda között azután következett be, hogy az északiak kérték a júdai Roboámot, hogy enyhítsen a terheken, amiket Salamon, Roboám atyja rakott rájuk. Roboám, rossz tanácsadóira hallgatva a következő választ adta a kérésre: "Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral vert titeket, én skorpiókkal." (Krón.IL,10:14). Erre válaszul elszakadtak az északi (Józsefi) törzsek: "Mikor pedig az egész (!) Izráel látta, hogy nem hallgatá meg őket a király, felele a nép a királynak, mondván: Micsoda részünk van nekünk Dávidban? Menj el a te hajlékidba, oh Izráel!" (Krón. II, 10:16.)

Miután Júda így elvesztette hatalmát az északi (a tulajdonképpeni izraeli) törzsek fölött, "az izraeli királyok igyekeztek kivonni népüket a jeruzsálemi templom vonzóköréből, ezért már Jeroboám külön templomokat építtetett országa legdélibb és legészakibb pontján, Bételben és Dánban, és e szentélyekben aranyborjú szobrokat állíttatott fel. Ez volt a legnagyobb botránykő ... melyet a prófétai szellemű történetírás sohasem tudott megbocsátani." (2) (A prófétai mozgalom a Jahve-kultusz és ezzel együtt persze Júda uralmának érdekében lépett fel.) "Ráadásul az északi országrészben, jobban, mint Júdában ... terjedt a Baal- kultusz. Az izraeliták az őslakóktól tanulták el a földművelésnek nemcsak a mesterségbeli módját, hanem azt a hiedelmet is, hogy Baal a természet ura, ő a termékenységhez szükséges eső megadója. Őhozzá imádkoztak hát esőért, tiszteletére a magaslati szent helyeken oltárokat állítottak... szent fákat ültettek, és azok alatt sokszor féktelen mulatozássá fajuló ünnepeket tartottak, sőt mágikus céllal, a termékenység felidézésének a gondolatával úgynevezett szent paráznaságot űztek." (3)

Ez az izraeli-kánaáni vallás mégis összehasonlíthatatlanul igazabb, emberibb volt annál az elvakult, a szadizmusig menő tévhitnél, amely Jósiás júdai királyt arra indította, hogy a következő módon számoljon le a Manasse által visszaállított izraeli-kánaáni ősvallással és annak híveivel: "És kiírtá a bálvány papokat is ... és mindazokat, akik a Baálnak, a napnak, holdnak, égi jeleknek és az egész mennyei seregnek tömjéneztek." (Kir.II, 23:5) "...és megfertéztette a magaslatokat, amelyeken a papok tömjéneztek" (23:8) "és eltávolította a lovakat, amelyeket a napnak szenteltek" (23:11) "És összetörte az oszlopokat és kivágatta az Aserákat és azok helyeit embercsontokkal töltötte meg." (23:14) De még az sem volt elég neki, hogy a papokat és a híveket megölette, és csontjaikkal a kivágott szent fák helyét töltötte meg, hanem még a holtaknak is nekitámadt: "És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, amelyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból és megégette az oltáron és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint." (23:16) A júdai "Úr" (Jahve) beszéde szerinti volt ez az iszonyú gaztett, a tébolyig fokozott gyűlölet? Holott Manasse királynak annyi volt a "bűne", hogy ugyanazt a vallást gyakorolta, amit Jákob (Izrael), a 12 törzs ősatyja! Az őrjöngő, mészáros, Jéhu rémuralma alatt (aki szintén az "Úrért", Jahvéért "állt bosszút") "lerontották a Baál képét is templomostól együtt és azt árnyékszékké tették mind e mai napig" (Kir. II,10:27).

A Kr. e. 9. és 8. században jelentek meg a Biblia elohista és jahvista elemei. A magyar bibliafordítás az Elohim nevet Istennek, a Jahue nevet Úrnak írta át. "A jahvista szövegben látni lehet, hogy igyekszik előtérbe helyezni Júda törzsét, bebizonyítani Júda elsőbbségét a többi törzzsel szemben s ebből eredő jogát az uralkodó helyzetre. Júda elsőbbségi jogával együtt Jahve isten elsőbbségét is hirdeti, Jahvét a többi isten fölé helyezi. Ebből kitűnik, hogy a jahvista elem Júda, nem pedig Izrael vallástörténeti emléke.

Az elohista szöveg efraimi, azaz izraeli eredet nyomait viseli magán. Anyagának összeválogatása és előadásmódja elárulja, hogy József és Efraim törzsét helyezi előtérbe. Mellőzi Jahve istent, aki a vetélytárs Júda törzs pártfogója. Az Elohista szöveg feltehetően régebbi keletű a Jahvistánál." (4)

A két szöveget a jahvista változat hívei, a júdai királyság írástudói egyesítették, már Izrael királyság elpusztítása után. A júdai szerkesztők azzal, hogy az elohista szöveget beleillesztették a maguk elbeszélésébe, mintegy átvették "az állami önállóságától megfosztott Izrael vallási hagyatékát." (5)

Minden jel arra mutat, hogy Izraelben a magyar nyelv és rokonai is használatban voltak, és hogy a Biblia legrégibb részei is kimutathatóan finnugor nyelven, nyelveken íródhattak eredetileg. (Lásd erről a következő részt.)

Izrael és Júda ellentéte megdöbbentő prófétai átkokban is megmutatkozik: így például Hóseás könyvében található ez a versezet: "Meg van verve Efraim, gyökerök elszáradt! Nem teremnek gyümölcsöt. Még ha nemzenének is, megölöm méhöknek szerelmes magzatit."(9:16) Vagy a szintén jellegzetesen júdaista szemléletű 78. zsoltárban olvasható Izraelről: "Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal. Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izraelt felette megutáló. És elveté magától Silói hajlékát... Sőt fogságra viteté erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe... Ifjait tűz emészté meg... Papjai fegyver miatt hullottak el... Akkor felserkene az Úr... Azután megutálá a József sátorát és nem választja Efraim törzsét; Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, amelyet szeret." (78. zsoltár, 58-68.) Ezekből a szövegekből is kiderül, hogy miként viszonyultak a zsidók Izraelhez, hogy kárörvendőn nyugtázták a pusztulását, azt, hogy eltűnt a vetélytársuk. Ráadásul az "ellenséges" templomokat árnyékszékekké átalakíttató Úr (=Jahve), azaz a zsidó isten annyira gyűlölte Izrael népét, hogy még ha nemzettek is, Hóseás szerint megölte(!) "méhöknek szerelmes magzatit"!