ANONYMUS

 

GESTA HUNGARORUM

 

 

 

KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD A MAGYAROK CSELEKEDETEIHEZ

 

 

Mesternek mondott P, a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország

királyának jegyzője, N-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az

írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését

jelenti. - Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma

iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a

Frígiai Dáresnek és egyébb szerzőknek könyveiből úgy, miként mestereimtől

tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted

tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy

írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a

hét fejedelmi személy, aki a hét magyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya

földről, vagy milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból

nyeri az Álmos nevet Magyarország első vezére, akitől a magyarok királyai

erednek, vagy mennyi országot és királyt vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya

földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak, a

maga nyelvén meg magyerinak. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más

teendőktől akadályozva kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem

volna, ha Kedvességed levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet.

Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges vágtam, hogy

véghezvigyem azt, amire ösztökéltél. De meg a különböző történetírók példája

szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam,

hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát

legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki

olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes

magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a

parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban

hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább

az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből

nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog,

jutott neki adomány sok; hisz örülhet minden órán, deákjának ajándékán, mivel

megvan íme neki királyai és nemesei származásának a kezdete. Ezekért a

királyokért pedig legyen dicséret meg tisztelet az Örökkévaló Királynak és

Anyjának, Szent Máriának, s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei

bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen.

 

 

                                   SZCÍTIA

 

Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyernak hívnak. Kelet felé határa

az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don

nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy

nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok

és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön. Ugyanis ott

bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és

gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és

Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A szittya földnek

széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen

dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az

igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma

Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt,

a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a

királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila

király. ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya

földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat

elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állított

magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált,

megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven

most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják. De elég ennyi!

Maradjunk meg a történet útján. Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Mágóg király

ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és

vezérei a leszármazottai, miként a következőkben majd előadjuk. A szcítiaiak,

amint mondottuk, jó régi népek. Róluk a történetírók akik a rómaiak viselt

dolgait megírták, így beszélnek: A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek

voltak, földet nem műveltek, és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő közöttük.

Ugyanis nem voltak mesterséggel épült házaik, csupán nemezből készült sátraik.

Húst, halat, tejet, mézet ettek, és bőven volt fűszeres boruk. Nyusztprémbe és

más vadállatok bőrébe öltöztek. Arany, ezüst, gyöngy: annyi volt az nekik, mint

a kavics, mivel saját földjük folyamaiban találhatták mindezt. Nem kívánták a

másét, minthogy mindannyian gazdagok voltak, sok állatnak és elegendő

ennivalónak a birtokosai. Nem paráználkodtak, hanem mindenkinek csupán csak egy

felesége volt. Ámde utóbb a szóban lévő nemzet a háborúskodásba belefáradva,

olyan kegyetlenné fajult, hogy - némely történetírók szerint - haragjában

emberhúst evett, meg emberek vérét itta. Hogy kemény egy nemzet volt, hitem

szerint azt ma is megismerhetitek ivadékairól. A szittya nemzetet bizony

semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dáriust, a perzsák

királyát csúfosan megkergették, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert

veszített el, s nagy rettegve szaladt Perzsiába. Ugyancsak a szcítiaiak Círust,

szintén a perzsák királyát, háromszázharmincezer emberével együtt megölték. A

szcítiaiak magát Nagy Sándort, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a

fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen

megfutamították. Ugyanis a szittyák keményen bírtak minden fáradalmat, meg

testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak. Semmijük sem lehetett a

világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk. S amikor a

győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint

utódaik közül a mostaniak, hanem csak a dicsőséget keresték ezen az úton.

Dáriust, Círust és Sándort nem számítva, a világon egyetlenegy nemzet sem merte

lábát tenni az ő földjükre. A fent nevezett szittya nemzet pedig kemény volt a

harcban és gyors a lovon; a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül

bánt, mint a világ összes nemzetei közül akármelyik, s hogy csakugyan ilyen

volt, azt az utódairól is megítélhetitek. A szittya föld éppen azért, mert

annyira messze esik a forró égövtől, különösen kedvez a nemzedékek

szaporodásának. Azonban - ámbár szerfölött nagy kiterjedésű - mégis a rajta

született népség sokaságát sem táplálni, sem befogadni nem tudta. Ezért a hét

fejedelmi személyt, akit hétmagyarnak mondottak, a helyszűkét nem tűrte tovább,

hanem gondolkozott, hogy azt mindenképpen elhárítja. Akkor ez a hét fejedelmi

személy tanácsot tartva megállapodott abban, hogy olyan földet foglal el

magának, amelyen laknia lehet, s evégből elhagyja szülőföldjét, miképpen majd a

következőkben előadjuk.

 

 

                     MIÉRT MONDJÁK AZT, HOGY HUNGÁRUSOK?

 

Most ehhez még azt kell hozzátennünk, miért hívják a szittya földről

kiköltözött népet hungárusoknak. Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket

azért, mert a szlovének meghódítása után a hét fejedelmi személy Pannónia

földjére lépve, ott jó soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost,

Ügyek fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak. De elég

ennyi! Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra, haladjunk a történelem

útján, s úgy, amint a Szentlélek sugallja, végezzük a megkezdett művet!

 

 

                             ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR

 

Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint

fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen

nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban őnedbelia

vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.

Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben

levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy

reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből

forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját

földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar

nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt

szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak - ami latinul annyi, mint szent -,

mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne

többet!

 

 

                                 ÁLMOS VEZÉR

 

Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és

rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek, merthogy az apja,

Ügyek, Mágóg király nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú

volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az ujjai

vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, jóakaratú, bőkezű, bölcs, derék katona

volt; vidám adakozó mindazok részére, akik Szcítia országában abban az időben

katonák voltak. Midőn pedig Álmos az érett kort elérte, mintegy a Szentlélek

ajándéka jutott neki, s így pogány létére mégis hatalmasabb volt és bölcsebb

Szcítia összes vezéreinél. És az országnak minden dolgát abban az időben az ő

tanácsai szerint vagy az ő segítségével intézték. Mikor érett ifjúvá serdült,

Álmos vezér akkor feleségül vette azon a földön egy igen nemes vezérnek a

leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával vitt Pannóniába, amint

majd a következőkben előadjuk.

 

 

                          ÁLMOS VEZÉR MEGVÁLASZTÁSA

 

A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas

nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szittya nemzetből vette, amelyet

saját nyelvén dentü-mogyernak neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott

született népek sokaságával, annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem

befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk. Ezért akkor a hét fejedelmi

személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem

tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett

módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának,

amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia

földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az

Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.

Ámde a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a

megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló nem lesz

felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és

parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig

Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos

vezér, Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak, jelesebbek

voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak. Tudniillik az a hét fejedelmi

személy nem dolgában előkelő, hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt.

Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: "A mai naptól kezdve téged

vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda

követünk téged." Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért -

pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel

szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás

közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt

következik.

 

 

                                   ESKÜJÜK

 

Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az

utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második

szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek,

mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy

azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották

Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér

tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott:

Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy

egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon,

amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü

ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi

személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni,

örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd,

Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete

apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba,

akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának

a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint

alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!

 

 

                                 KIKÖLTÖZÉSÜK

 

Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében, amint az év

szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit

hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé. Közöttük kijött

Álmos vezér, a Mágóg király nemzetségéből való Ügyek fia, jó emlékezetű férfiú,

uruk és tanácsadójuk nekik; kijött pedig a feleségével meg a fiával, Árpáddal,

valamint a nagybátyjának, Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával,

továbbá az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul

nagy sokaságával. Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót

pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez

vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint

rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg

Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ifjaik

majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva

mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek. És Álmos

vezér meg övéi mind ekképpen vonulva léptek Oroszország földjére azon a részen,

amelyet Szuszdalnak hívnak.

 

 

                                 OROSZORSZÁG

 

Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés nélkül egész Kiev

városáig hatoltak. Midőn Kiev városán keresztülmentek, a Dnyeper folyón

áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei

ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér, Ügyek fia,

Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő elődeik évi adót fizettek.

De mégis a kievi vezér összehívta minden főemberét, és tanácsot tartva azt

választották, hogy hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a

harcban, mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére Álmos

vezér uralma alá kerüljenek. A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb

barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér,

akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja

Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kievi vezér

iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött. A kievi vezér a

maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok

fegyveressel Álmos ellen nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a

Szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva

buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rugtatva megállott mindnyájukkal

szemben, és ezt mondta nekik: "Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak!

Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal

olyan földet kerestek, amelyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok

és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák,

amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot

nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok,

hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. De

félre ezekkel! Csak azt mondom nektek: Ugyan ki tudott ellene állni Szcítia

katonáinak? Nemde Dáriust, a perzsák királyát, a szcítiaiak megkergették, úgy,

hogy rémületében nagy szégyenszemre Perzsiába szaladt és elveszített

nyolcvanezer embert? Vagy Círust, ugyancsak a perzsáknak királyát, nemde

szintén a szcítiaiak ölték meg háromszázharmincezredmagával? Vagy magát Nagy

Sándort is, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki harcban sok

országot leigázott, ugye szintén rútul megszalasztották a szcítiaiak? Ezért hát

derekasan és vitézül küzdjünk azok ellen, akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s

úgy féljünk az ő sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől." Ezt hallván Álmos

vezér katonái, nagy bátorságra gyúltak. Azonnal megfújták a harci kürtöket

mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott és heves küzdelembe

bocsátkozott egymással. S igen sokan elestek az oroszok és kunok közül. Az

oroszok és kunok vezérei pedig látván, hogy övéik a harcban alul maradnak,

futásnak eredtek, és hogy életüket megmentsék, sietve Kiev városába húzódtak.

Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat egészen Kiev városáig üldözték,

és úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és kunok

vezérei pedig, mikor a szcítiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak,

mint a némák.

 

 

                      BÉKE A VEZÉR ÉS AZ OROSZOK KÖZÖTT

 

Álmos vezér és vitézei pedig a győzelem után elfoglalták az oroszok földjeit,

és javaikat elszedve a második héten Kiev városát fogták ostrom alá. Mikor

aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a

szcítiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy

nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az oroszok más vezérei,

nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg

főembereit, hogy kössenek velük békét. Mikor pedig a követek Álmos vezérhez

jöttek, és kérték őt, hogy uraikat ne űzzék el székeikből, akkor Álmos vezér

övéivel tanácsot tartván, úgy küldötte vissza az oroszok követeit, hogy

vezéreik és előkelőik fiaikat túszul adják, évi adóul tízezer márkát

fizessenek, ezenfelül pedig élelmiszert, ruhát és más szükségeset. Az orosz

vezérek, ugyan nem önkéntesen, de mégis mindezt megadták Álmos vezérnek.

Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl

nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje

volt. És dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták

ugyanis, hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a Tisza

és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források. Azt a földet - mondták -

szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai lakják. Ugyanis Attila

király halála után a rómaiak Pannónia földjét legelőknek hívták azért, mivel a

nyájaik Pannónia földjén legeltek. És joggal mondhatták Pannónia földjéről,

hogy az a rómaiak legelője, hiszen éppen most is a rómaiak legelnek

Magyarország javaiból. De már elég is ebből!

 

 

                              A KUNOK HÉT VEZÉRE

 

Álmos vezér meg főemberei tanácsot tartván, az oroszok vezéreinek