V. A MAGYAR JÉZUS

"Egy haszid mesélte a következő történetet: - Egyszer így szólt hozzánk Jehúda Cví  rabbi az asztalnál: ,Ma születik József fia, a Messiás Magyarországon, és egyike lesz a titkos caddikoknak. És ha Isten élni enged addig, oda fogok utazni, hogy lássam őt :"

Martin Buber: Haszid történetek

Izrael (Jákób) 12 fia (a 12 törzs névadói) közül Józsefet szerette a legjobban, és így áldotta meg őt: "Isten ... megáld téged felülről az ég áldásának bőségével és az alant elterülő mélység áldásának bőségével, a kebel és az anyaméh áldásának bőségével, a kalász és a virág áldásának bőségével, az örök hegyek, az ősi halmok áldásának bőségével. Ez mind szálljon József fejére, a testvérei közül kiválasztott fejének tetejére." (Ter. 49,2526.) Józsefnek két fia volt (Ter. 46,27.): "Józsefnek Egyiptom földjén Manassze és Efraim született. Asznát, Potiferasznak, az oni papnak a lánya szülte neki őket." (Ter. 46,20.) Tehát a Józsefi törzsek vérségileg is (az oni pap lánya révén) legalább félig egyiptomi eredetűek voltak. A Manasse törzs a másik nevében, a Makhirban (=magyar) Egyiptom régi Magan (1) nevét örökölte. Egyiptomban On város volt a Nap-kultusz központja (ógörög nevén: Héliopolis = Napváros).

John Bright Izrael története című könyvében írja: "A Debóra énekéből is arra következtethetünk, hogy Manassé - vagy legalább egy része - ebben az időben a Mákír nevet viselte (Bír 5,14, vö. Józs. 17,1 stb.) ... bár Manassé ténylegesen keleti és nyugati ágra szakadt, egy törzsnek számították." (2)

A régi magyar nyelvben az ír szó gyökér, mag (ennek emléke az írmag kifejezés) és orvosság jelentéssel bírt. A Biblia egyik legrégibb részének tartott Debóra-énekben említett Makhir név a magyar népnév ősi emléke lehet. Ezt megerősíti a Krónika I. könyvének egy helye is, amely szerint Ir leánya volt Maáka, aki Mákir felesége lett (!) (7,12-15.) Tehát mintha a hagyomány megmagyarázná a Mák(h)ir név összetételét a Maák(a) és Ir nevekből, ami a mi régi írmag szavunkban is fennmaradt. (Egyébként a régi magyar személynevek közt volt Moch, Mok és Mog is (=mag, makk, mák értelemben).

József volt a legszebb, a neve is ebből magyarázható, a jó + szép szavaink összetétele (görög írásmóddal: Iószéposz). Már teológusok is észrevették, hogy József élete és jelleme "Krisztus életét és jellemét jelképezi." (3) Mindkettő az ő Atyjának szeretettje, az ő Atyja akaratának engedelmeskedik, összeesküsznek ellenük, Józsefet 20 ezüstért adják el (Júda felbujtására: Ter, 37, 26-27.), Jézust 30 ezüstért adja el egy másik Júda, Júdás; mindketten ellenállnak a kísértésnek, mindkettőjüket két másikkal együtt ítélik el, de megszabadulnak stb.

Jézus Názáretből származott, Názáret lakói pedig lehettek a Manasse (Makhir) törzs leszármazottai. Jézus apjának sem véletlenül József a neve a hagyományban! A "Józsefnek, az ácsnak a története" című apokrif iratban így kiált fel a haldokló József "Minden bizonnyal ugyanaz a félelmetes óra fenyeget már engem is, amely atyámra, Jákóbra rászakadt." (4) József nem azt mondta: "atyánkra", hanem saját atyjának nevezi Jákóbot. (Tehát szimbolikusan azonosították Józsefet, Jézus atyját Jákób ősatya fiával, Józseffel!)

Ahogy Júda elvetette Manassét (és Efraimot, tehát a két Jákób- Izrael által megáldott testvért), úgy elvetette Jézust is, aki a Manasse- Makhir törzsből sarjadt. Ahogy Júda elárulta Izraelt, szövetkezve az asszírokkal, ehhez hasonlóan Júdás elárulta Jézust. Jézusnak 12 tanítványa volt, de ha Jézust beleszámítjuk a közösségbe, akkor Júdás a 13., ahogy a Júda törzset is vehetjük a 13. törzsnek, hiszen csak későn csatlakozott a 12-es törzsszövetséghez. Jézus története tehát jelképe Izrael népe történetének. Ahogy elárulták és elveszejtették Izraelt, úgy árulták el, gyilkoltatták meg Jézust is. A párhuzam nyilvánvaló.

Robert Graves a Jézus királyban ír egy ősi jövendölésről, mely szerint "József Fia vagy Efraim Fia is harcos Messiás; győzelme után szintén az egyetemes béke jegyében fog uralkodni... főleg az északi tíz törzs uralkodója lesz, amelyek elszakadtak Roboámtól, egész Izrael utolsó királyától.... Némelyek szerint ez a Messiás Galilea szent hegyén, a Tábor-hegyen fogja magát kinyilatkoztatni; mások viszont úgy vélekedtek, hogy visszatér Sekhembe, megtisztítja azt, és ott fejti ki tevékenységét. József Fia tehát ellentétes elképzelés volt Dávid Fiával szemben, akinek kultusza Jeruzsálemben összpontosult. Az északiak ugyanis azon a véleményen voltak, hogy Jákób áldása, amelyet Mózes Első Könyve szerint mondott a fiaira, nem jogosította fel Júdát akiről a zsidókat elnevezték - az Izrael fölötti állandó hegemóniára. A jákóbi áldásnak vagy inkább próféciának ez a meglehetősen homályos passzusa így hangzik: Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő az, aki ezeket birtokolja, és a népek neki engednek.

Amikor ez bekövetkezik - vélekedtek az északiak akkor Júda a királyi jogart meg a vezéri pálcát átadja a Messiásnak, aki szükségképpen József ivadék lesz, hiszen Jákób megjövendölte, hogy Józseftől származik majd Izrael Pásztora, Kősziklája, és a rá váró áldások ,meghaladják az őshegyek áldásait, az örök halmok kiességeit'. Ezzel a harcos József Fiával egy bűnbánatra felszólító igehirdető alakja kapcsolódott egybe - talán Illés." (5)

Egyes evangéliumok zsidókeresztény szerzői és mások utólag, Jézus kivégeztetése után megpróbálták úgy elferdíteni a valóságot, hogy Jézust Dávid Fiának állították be és úgy tüntették fel, mintha a júdai Betlehemben született volna. (Ha Jézus Júdában született volna és Dávid Fia lett volna, akkor miért utasította el Júda, és miért követelt rá halált?!) Egyébként maga Jézus is megkérdőjelezte a Felkent dávidi származását: "Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?" (Márk 12,35.) Ha a názáreti Jézus nem Názáretben született, hanem Betlehemben, akkor sem a júdai, hanem a galileai Betlehemben! Egyébként tanulságos és érdekes a Betlehem név: lehem azt jelenti: gabonaszem, búza, kenyér! (Ez is a magra utaló jelkép.)

Volt egy sejtésem, hogy Jézus keresztjének híres "INRI" felirata (visszafelé olvasva éppen a magyar írni szót

adja ki) nemcsak úgy értelmezhető, hogy a "názáreti Jézus, a zsidók (Júda) királya", hanem úgy is, hogy a "názáreti Jézus, Izrael királya"! ("Iesus Nazarenus Rex Israel"). Ezt a sejtésemet az apokrif Péter-evangélium igazolja, amelyben ez olvasható: "És hoztak két gonosztevőt és az Urat keresztre feszítették közöttük. És amikor felállították a keresztet, felirtók rá: 'Ez itt Izrael királya'." s Jézus legkedvesebb tanítványának, Jánosnak, az események szemtanújának az evangéliumában ez áll: "Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő, pálmaágakat vőn és kiméne elébe és kiált: Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!" (Ján. ev, 12, 12-13.)

Körülbelül 10-11 éves lehettem, amikor apám hazahozta azt az 1842-es kőszegi kiadású bőrkötéses Bibliát, amelyet még apai dédnagyapám talált a szőlőskertjében. Belelapoztam, és megdöbbenve fedeztem fel Márk evangéliumában Jézus nagybetűkkel kiemelt kiáltását, melyet félig-meddig megértettem: "ÉLOI, ÉLOI! LAMMA SZABAKTÁNI?" (15,34.) Ezt Márk így magyarázza: "Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?" Magyarul viszont az él (élő) szó ismerős, és a szabaktáni, ami nagyon hasonlít a szabadítanira. Már az is sokatmondó, hogy Jézus nem Jahvét, a zsidó Istent, hanem Él-t, az ősi kánaáni- izraeli Istent, az Ég urát, a mennyei Atyát hívta, akinek a nevével egyeznek a mi él, élő szavaink. Csak Él-t tekintették örökké élőnek! (6) Mind az Ó-, mind az Újszövetségben gyakran előfordul az "élő Isten" kifejezés. Ebben az az érdekes, hogy élőnek csak Él istent nevezték, Jahvét (az "Ur"-at) nem. Tehát a magyar nyelv megőrizte, hogy Él az élő Isten, az életadó. A Bibliai élő Isten kifejezés tulajdonképpen a magyar istennév értelmét magyarázza a nem magyaroknak, megduplázva a nevet ("élő Él"). (Lásd még például Máté 16,16.: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia." és Ján. 5,21.: "Az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti őket", vagy l. Tim. 6,13.: "Isten ... életet ad mindennek.")

Hogy Jézus idézett kiáltásának a magyar értelmezése a helyes, és nem az arámi, maga Márk evangéliuma bizonyítja, ugyanis a szöveg így folytatódik: "Az ott állók közül néhányan hallották és megjegyezték: ,Illést hívja'. Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. ,Hadd lássuk - mondta - eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!'." (Márk 15, 3536.) Jézus utolsó szavait magyarul értelmezve így lehetne visszaadni: "Éli eljön [v.: jő el] me(g)szabadítani!" - Mekkora a különbség a félreértelmezés és a helyes megoldás között! Hogyan kételkedhetett volna a sorsát előre ismerő Istenfia a mennyei Atyában, hogyan hihette volna, hogy elhagyta őt? Azért kiáltott az Élő Istenhez, hogy szabadítsa meg e gonosz világ fogságából, a földi pokol fájdalmából! Megmondta, hogy az ő országa nem e világból való és hogy vissza fog térni a mennyei Atyához, aki őt küldte. A. G. Gilbert írja: "Jelképesen és minden értelemben lemond Jézus a bolygók világának minden kísértéséről. Gnózisa ebből fakadóan felülmúlhatatlan. Át tudja törni a kristályszférákat, amint minden hermetikus filozófus szeretné, hogy elfoglalja helyét az Atyaisten jobbján, akinek trónja a bolygók kis királyságaiból álló jelentéktelen naprendszerünkön túl található." (7)

Nem állítom, hogy Jézus nem beszélt arámi nyelven, de az arámi mellett tudhatott magyarul is. Ahogy egyes ókori magyar országokban használták például a görög nyelvet, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudtak az anyanyelvükön, magyarul is. Az, hogy a galileaiak törve beszélték az arámit, szintén arra utal, hogy nem az arámi volt az anyanyelvük. Van még egy helye a Bibliának, ahol fennmaradt Jézus egy eredeti kijelentése: a János evangéliuma 1,43 szerint Jézus ezt mondta: "Te Simon vagy, a Jóna fia, te Kefásnak fogsz hívatni (ami megmagyarázva: kőszikla)" Az eredeti arámban kéfa a szikla neve, de nem különös, hogy ez is egyezik a magyar köve(s)-Bel? (A kő régen keve is volt a magyarban, v ö.: finn kivi=kő, szikla).

Horvát István írta 1832-es Magyar irodalomtörténetében, hogy "A magyar nemzet üstökös népnek (cometae gentes) is neveztetett, mert egész az 1700. esztendőkig haját egészen leborotválta és csak elöl hagyta meg. Ezt a viseletet hordták a magyarok még a múlt század elején is. Ezt a nevet aztán a zsidók a maguk nyelvére lefordítván, a magyarokat nazírnak hívták. Innen származott a nazireus és nazareus nevezet." (8) A nazir szó a héberben kiválasztottat, elkülönültet, (fel)szenteltet, és herceget (!) jelent.(9) "Nazireusoknak ... azokat a férfiakat nevezték, akik Isten színe előtt megfogadták, hogy legalább 30 napon át tartózkodnak minden szeszes italtól, halott érintésével magukat meg nem tisztátalanítják s Istennek szentelt hajukat nem vágatják le... A régi Izraelben a várvavárt gyermeket már a születése előtt akár az egész életére is nazireusnak lehetett ajánlani Isten számára. Így történt Sámsonnál, a Keresztelőnél s a rekábitáknál  Bir. 13, 5,14; Luk. 1,15, Jer. 35,1-11." 1 (10) Lehetséges, hogy a Názáret név is kapcsolatos a nazir kifejezéssel? Sőt, a magyar név egy lehetséges mazar, mazir alakjával is összefügghet? Talán Jézus 30 éves názáreti tartózkodása is kapcsolatos a nazirság 30 napos idejével. (Ahogy a szinódikus holdhónap 29,5 napja analóg a Szaturnusz keringési idejének 29,5 évével.)

A Názáret nevet ma sarj, virágzó gally, virág jelentéssel értelmezik. (11) Vagy pedig a nészer (= rügy) héber szóból eredeztetik. (12) De felismerhető benne (éppen a sarjadzással, a virágzó ággal összefüggésben) a mi nász szavunk is. Názáret az isteni, szent nász (hierosz gamosz) színhelye volt. Jézus pedig a szent, a születése előtt már felszentelt és kiválasztott Herceg, a vesszőszál ott fogant. A virágzó ág, a rügy, a sarj és a mag rokon értelmű jelképek, egymást egészítik ki. Csakhogy míg az égi nász helye, Názáret a szüzességet jelképezi, (rügy, virág, virágzó ág) addig a születés helye (a galileai Betlehem) a termésnek, a megszületett Magnak a szimbóluma. Jankovics Marcell írja, hogy "A mitikus napgyermek (-magzat) magból, illetve szemtermésből lesz (1. vetőmag, búzaszem mint rügy). A mag, magzat közti összefüggés világos, más nyelvből is ismerős a növényi mag, férfimag megfelelése (lat. Bemen, angol seed). A szem ezen jelentése azonban a legtöbb nyelvben háttérbe szorult. A magyarban azonban még él, és arra is utal, hogy a szóban forgó jövevény csillaglélek által lesz (égi) testté. (L. csillag = szem)." (13)

Különös, hogy Jézus, ahogy elhagyta Názáretet, éppen a nazirsággal ellentétesen cselekedett: a víz borrá változtatása és a halott feltámasztása legalábbis erre utalnak. A Talmud egy olyan mondást idéz, mely szerint "még a tiszta nazir is bűnös". (14) Eszerint a zsidóknál a nazirság elítélendő lett, ami nem is csoda, hiszen az első jeruzsálemi keresztényeket nazareusoknak hívták. Pál apostol is egyszerűen szenteknek nevezte őket (nazir).(15) Érdekes, hogy a héber Biblia szövegében, a Jákób áldásában azt olvashatjuk, hogy József nazir (kiválasztott, szent) a testvérei között. Jákób azt mondta Józsefről: "fiatal gyümölcsfa a forrás mellett, ágai felnyúlnak a falak fölé." (Ter. 49,22.) És megáldotta a "kalász és a virág áldásának bőségével". Tehát a Jákóbnak Józsefre vonatkozó szavai mintegy megismétlődnek a Názáret és Betlehem nevekben, hiszen az előbbi virág, virágzó ág, az utóbbi pedig gabona értelmű.

Jákóbnak a Júdára mondott áldásában szereplő titokzatos részlet is az eljövendő Jézusra vonatkozott de ez csak a magyar nyelv alapján érthető: "Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljő Siló, és a népek neki engednek." (Ter. 49,10.) Hogy ki lehet a Siló nevű Megváltó, arra az idézett rész után következő sorok adják meg a választ: "Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében." (Ter. 49, 11.) A Siló (vagy Selo) névben a magyar szőlő ismerhető fel, különösen az idézett magyarázat fényében. És Jézus azt mondta magáról: "Én vagyok az igazi szőlőtő." (Ján. ev., 15, 1.) Egyébként "a Talmudban Johanán (l. évsz.) a Messiás nevét kérdi, s azt a választ kapja, hogy annak neve Siló."(16)  Silónak hívták azt az ó-izraeli vallási központot is, amely később is (a júdaiak számára) magát az északi ellenséges királyságot, Izraelt is jelképezte!

Egy régi izraeli ima, amit a júdaiak nem töröltek ki a Zsoltárok könyvéből, így szól: "Seregek Istene, állíts helyre minket, világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt hoztál ki, ... helyet egyengettél előtte és gyökeret eresztett... és vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái." (80. zsoltár) Egyiptomban a szőlővessző istenének neve Sai (Saj) volt.(17) Tehát a mi szőlő, szál (és sajtó?) stb. szavaink mása egyiptomi istennévben fedezhető fel.

Jézus mint főpap a Lévi papi törzsből is kellett származzon, az uranikus Nap-vallást követő Áronnak, Isten szentjének a törzséből. Jézus - jelképesen - Áron kivirágzó mandulafa vesszeje. Ezt erősíti meg az esszénusok azon hite, hogy a Messiás Árontól és Izraeltől fog származni. (ők tehát a királyi Messiást, a Felkentet nem Júdából, hanem Izraelből várták! (18) Az esszénusok nemcsak dualisztikus tanításuk miatt, hanem más okokból is szemben álltak a júdaizmussal. Míg például a zsidóknál a nap alkonyatkor, az új év ősszel kezdődik, az esszénusoknál a nap hajnalban, az új év pedig tavasszal kezdődött.(19) Maimonidész írta, hogy a zsidók háttal fordultak (Nap)keletnek, mert a "szentek szentje" nyugaton volt.(20) (A hajnal a fény győzelme a sötétség fölött, az alkony a sötétség győzelme a világosság fölött.) Robert Graves regényében, a Jézus királyban Heródes gondolja a következőket: "Micsoda lehetetlen egy figura ez a Jehova, akit oly buzgón imádnak! Egy impotens babilóniai hold-valami! Az értelem és a törvényesség se eleven, se holt istene, aki kitúrta az élet, a szerelem és a halál istenét... El fogja söpörni Jehova papjait, hamisított szent irataikkal együtt, s az egész otromba kultusznak véget vet örökre. Van egy jól szervezett izraelita csoport, amelynek tagjai híven ragaszkodnak a Szentség Napjához. Meg fogja őket jutalmazni hűségükért; ők lesznek majd a Legfelségesebb Isten papjai a Szent Hegyen, ahonnan már régóta száműzve vannak. Eddig még nem mondta meg nekik, mit tartogat számukra; mert hát kvietisták, a szemlélődő lelki elmélyülés és a megbékélés igazi hívei... Négyezren vannak, egyikük sem hajtott térdet hitszegő módon a Szentély bitorlója előtt. Félreeső pusztai közösségekben élve szolgálják az igazi Istent, napkeltekor himnuszokat énekelnek hozzá és szerelmi ünnepet ülnek minden hét első napján, amely a Napnak van szentelve." (21) Itt Graves az esszénusokról ír, akiket dualisztikus világképük, túlvilághitük is a gnosztikusokkal, az iráni vallásokkal tesz szellemileg rokonná. Érdekes, hogy az esszénus Keresztelő Szent János, Jézus előfutára rendkívüli tiszteletben áll mindmáig a gnosztikus mandeusoknál. A mandeusok a médektól származhatnak, hiszen a babiloni krónikákban a médeket manda népnek nevezték. A fekete magyarok hazája sokáig az iráni Média (Mád, Mada) volt. A lati médium = közepe valaminek. A mag is a közepet jelenti (a Mag törzs is Médiában élt!), ellentétben a szélen lévő héjjal. A Közép a szent Egyet képviseli, és Jézust is a Középsőnek tartják (22) (például mert a középső keresztre feszítették, stb.). Ez ismét Jézus magyarságát jelképezi. Jézus persze nem tartozott semmilyen izmushoz, de az ő vallását a végső soron magyar (és finnugor) gyökerű gnosztikus és esszénus világnézet adja vissza a leghívebben.

Hogy Júda (Mózes nyomán) a Hold-vallást követte, azt Júda istenének, Jahvénak a neve is mutatja. Ugyanis a Hold egyiptomi nyelven Jah, aki férfi istenség volt, de Egyiptomban csak elvétve tűnt fel a neve.(23) Neftalim Végrendeletében olvasható: "...láttam azt, hogy ... az Olajfák hegyén a Nap és a Hold megállt. Akkor atyánknak atyja, Izsák így szólott hozzánk: - Fussatok hát oda, ... aki megküzd érte, azé lesz a Nap és a Hold. Mi mindnyájan együtt odafutottunk, és akkor Lévi megragadta a Napot, Juda pedig utolérte és megragadta a Holdat, majd mindkettő a magasba emelkedett azokkal. Ezért lett Lévi olyanná, mint a Nap, és az ifjak közül valaki neki adott át tizenkét pálmaágat, Juda pedig úgy tündökölt, miként a Hold..." (24) De Dávidot, Júda imádott hősét is ősidők óta a Holddal párosítják a zsidók.(25)

Jézust tehát a már említett napisteni vonásai Áron papi törzséhez kapcsolják, de ez inkább csak szellemi "származását" jelképezi. Emellett József egyiptomi (magyar-manysi) törzséből is ered Jézus, mint József Fia. A Talmud egyik helye szerint (Mereskovszkij idézi) Jézus "varázslótudományt hozott magával Egyiptomból, testére vésve." (26) A testvérei által Egyiptomba eladott József (apjának, Jákob-Izraelnek a legkedvesebb gyermeke) érdekes, látnoki kijelentést tett: "...ímé megint álmot álmodtam; ímé a Nap és a Hold, és tizenegy csillag meghajol vala én előttem." (Móz. L, 37, 9.) A testvérei azt kérdezték tőle: "Avagy király akarsz-e lenni felettünk?" (Móz. L, 37, 8.) József Jézus ószövetségi elődje és őse: a 12 közül Kiválasztott, a Király Nemcsak Jákób már idézett áldásában kapja meg József a legnagyobb áldást, de Mózes is szinte szó szerint megismétli, amit Jákób Józsefre mondott:

"Fönt az ég harmatának legjava,

És lent a tenger árja,

A legjava annak, amit a nap érlel,

A legjava annak, amit a hold sarjaszt,

A legjava az ősi hegyeknek,

A legjava a letűnt idők halmainak,

A legjava a földnek és termésének,

S annak tetszése, aki a csipkebokorban lakik,

Szálljon József fejére,

A testvérei közül kiválasztott fejének tetejére!

Mint az elsőszülött bika, legyen tele méltósággal.

Szarva erős, mint a bivalyé.

Győzze le vele a népeket,

Mind, egészen a határig.

Így legyen Efraim tízezreivel

S így Manassze ezreivel is." (Móz. V., 33,13-17.)

Ez is Napnál világosabban mutatja, hogy a Messiás a József törzséből kellett származzon. Érdekes, hogy Júda papjait, Biblia-átíróit ez nem érdekelte, szentnek tartott írásukat (Jákób és Mózes áldását!) semmibe vették, amikor átkokat szórtak Efraimra, amikor elvetették a Józsefi törzseket és Izraelt. A Kiválasztott Nép nem Júda leszármazottai, a zsidók, hanem József utódai, a szabirok és magyarok, azaz ugyanannak a népnek két ága.

Magyar Adorján írta Az ősműveltség című könyvében: "Korábban szóba hoztuk már az izzás, izzó szavunkat, amelyről ott megsejtettük, hogy fényes, ragyogó tehát sugárzó - értelmű is kellett legyen és hogy ez a filiszteus jászoktól származóan és jésített kiejtésében lett a Jézus név eredetévé, amely név a jászoknál, majd a régi zsidóknál is Jezzú, Jizzó, Jizsó és jésítetlenül Izsú, Ezaú alakúan szokásos személynév lehetett." (27). Izz, izzó szavunk annyira ősi, hogy az akkád és a szanszkrit nyelvekben is megtalálható: isatu és isira (= tűz) alakokban, a manysi isum jelentése pedig: forró. De ugyanez ismerhető fel az Isten név (a hettitáknál a Nap-istent hívták Istannak!) első részében is. Sőt, ez a gyök-szavunk valaha még a halhatatlan tűzlelket is jelentette! Magyar Adorján csak abban tévedett, hogy a filiszteusokat jászoknak hitte, holott palócok voltak (= peleset az egyiptomi szövegekben), a jászok ősei nem jártak Palesztinában. De Jézus nevének általa nyújtott megfejtése ettől eltekintve találónak tűnik. Jézust ugyanis például Lukács fénylőnek írta le (9, 29), Máté szerint "orcája ragyog vala, mint a Nap" (17, 2), János pedig a Jelenésekben ezt mondja róla: "És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng." (19,12) Egyébként nemcsak a Jézus név esetében fordult elő kétféle kiejtés: például Izrael-Jezréel, Izajás-Jesaja stb.

A János Jelenéseiben van egy vitatott részlet. Ez így szól: "Ekkor láttam: íme, fehér ló! Aki rajta ült, íjat tartott. Aztán győzelmi koszorút kapott, győztesként indult el, és azért, hogy győzzön."(6,2 ). Erről Karner Károly a következőket írta: "...fehér lovakon vágtató nyilasok hadseregeként jelent meg a Kr. u. 1. században a Római Birodalom félelmetes ellensége, a pártusok hadserege." (28) János apostol szemében az antikrisztusi Rómával szemben fellépő pártusok nyilván a jó oldalt képviselték, és ez így is volt. És ne felejtsük el, hogy Jézust a rómaiak végezték ki, a zsidó Szanhedrin kezdeményezésére! Karner így folytatja: "Lehet azonban, hogy a fehér lovas említett jelképszerű jelentése mögött még egy másik, mélyebb, titkos értelem is meghúzódik. A fehér ló ti. valóban a diadalmas visszatérő Krisztus jelképe (19, 11), s a győz igét a Jelenések szerzője legtöbbször jó értelemben a gonoszság hatalmai fölött aratott győzelemre vonatkoztatja."29 Ez a megfejtés helytálló. Egyrészt, mert Krisztus is fehér lovon jelenik majd meg, és mert a fehér a fény, a tisztaság színe, nem lehet rossz értelmű. A Jelenésekben Jézus többször is említi azt, hogy az üdvözül, aki győz (a gonosz hatalmak fölött!). Például: "Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében." (3, 21) A fehér lovon jövő nyilas tehát nem más, mint a Krisztus által ígért Vigasztaló (Paraklétos), az Igazság Lelke (Ján. ev, 16, 5-15), az ő előfutára a végítélet idején. ("Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.") A másik fontos vonatkozása e jelképnek a fehér lovon ülő származása: Ez ugyanis összekapcsolja őt (a fehér ló jelképén keresztül is!) Jézussal. A pártusok és magyarok rokonságára, illetve azonosságára már Horvát István is felhívta a figyelmet 1825-ben kiadott könyvében (Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből). Egyes nyugati forrásokban a magyarokat Par thinak, azaz párthusoknak nevezték (például Carmen de bello Saxonico, XV p. 1230.) .Érdekes, hogy a párthus uralkodó dinasztia (az Arsak v Arsag, vö. Ország, Uruzag) megalapítója dák-szkíta (daha/szaka) volt. Az egykor a Kaszpi-tenger délkeleti oldalán élt daha/szaka nép egyik ága Erdélybe telepedett be több mint 2000 évvel ezelőtt. Az erdélyi dákok magyarnyelvűségére, a székelyekkel való rokonságára komoly bizonyítékok sorakoztathatók fel.(30) Felettébb érdekes az a tény is, hogy Josephus Flavius, az ókori zsidó történetíró az esszénusokat a dákokhoz (!) hasonlítja. (A zsidók története, XVIIL, 1, 5.) E megjegyzését érthetetlennek tartják, pedig mélyebb értelem is rejtőzhet benne.

Tehát a János Jelenéseiben két helyen említett fehér ló egyrészt a párthus (-magyar) harcosok, másrészt a visszatérő ítélő Krisztus (aki szintén harcol és győz!) közös jelképeként jelenik meg, ami aligha véletlen: rejtett utalás ez is Jézus magyar származására.

JEGYZETEK

  1.    Világtörténet. I. köt. Bp., 1962., 207. o.

  2.    2. BRIGHT: Lm., 159. o.

  3. E. AEBI: Rövid bevezetés a Bibliába.

  4 Csodás evangéliumok. Bp., 1996., 77. o.

  5. Jézus király. Bp., 1971., 212-213. o.

  6a Csodás evangéliumok. Bp., 1996., 111-112. o.

  6b KARASSZON L: Az óizraeli vallás. Bp., 1994., 11. o.

  7. Napkeleti bölcsek. Bp., 1997., 281. o.

  8. HORVÁT: Lm., 37. O.

  9. Hebrew Dictionary, 212. o.

  10. Bibliai régiségtudomány. Tahitótfalu, 1928. 65-66. o.

  11. GYÜRKI L.: A Biblia földjén. Bp., 1990., 213. o.

  12. Bibliai kislexikon. Bp., 1984., 164. o.

  13. Ahol a madár se jár. Debrecen, 1996., 133. o.

  14. A Talmud könyvei. Bp., 1921-1923., 328. o.

  15. P ALFARIC: A kereszténység társadalmi gyökerei. Bp., 1966., 9. o.

  16. R. LIEBI: Beteljesedett prófécia. Bp., é.n., 13. o.

  17. Mitológiai enciklopédia. Bp., 1988., Lk., 461. o.

  18. M. BuRROws: A holt-tengeri tekercsek. Bp., 1961., 215. o.

  19. J.D. AMUSZIN: A holt-tengeri tekercsek és a qumráni közösség. Bp., 1986., 318. o.

  20. M. MAIMONIDESZ: Tévelygők útmutatója. Bp., 1997., 258-259. o.

  21. R.GRAVES: Lm., 165-166. o.

  22. D.BODDENBERG: A páratlan, a senkihez sem hasonlítható. Bp. -en., 123-130. o.

  23. KÁKOSY László: Ré fiai. Bp., 1979., 314. o.

  24. Apokrifok. Sp., 1988., 226. o.

  25. G. SCHOLEM: A kabbala helye az európai szellemtörténetben. Bp., 1995., II. köt., 31. o.

  26. D. MERESKOVSZKIJ: Az ismeretlen Evangélium. Bp., 1995., 24. o.

  27. MAGYAR A.: Az ősműveltség. Bp., 1995., 325. o.

  28. Apokalipszis. Bp., 1990., 90. o. 29. Lm., 90. o.

  30. Lásd erről: BÍRÓ Lajos: Dákok és székelyek. Hunnia, 69.