Magyar hit és őstörténet
Menü
 
 
Reklámfal
 
Menü2
 
BÍRÓ LAJOS A MAGYAR JÉZUS, ÉS IZRAEL ELVESZETT TÖRZSEI
 
 
Boltok, kiadók
 
Kultúra
 
Számláló
Indulás: 2006-08-24
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Alapítványok
 
5. ISTEN ORSZÁGA
Tartalom

5. ISTEN ORSZÁGA

 

Jézus tanításának az egyik legfontosabb része az Isten országáról szóló. Magáról is azt mondta, hogy nem e világból való (Ján. ev 18,36), ahogy az Isten országa sem evilági. Az Atya-Isten tehát a Túlvilág ura, a mennyek ura, nem e világé. Jézus példabeszédeiben egyszer azt mondta, hogy "Isten országa bennetek van" (Luk. 17, 21), ami azt jelenti, hogy az ember belsőjében, lelkében és nem kívül, a Földön található. Máskor pedig a mustármaghoz és a kovászhoz hasonlította (Luk. 13,18-21.), mert mindkettő a növekedés jelképe, és a mennyben mindenki és minden naggyá lesz (a régi magyar hit szerint is: ez az értelme a megboldogulás kifejezésünknek, ami naggyá, vastagabbá válást jelent.)

 

 

6. ARISZTOKRATIKUS FELFOGÁSA

 

Jézus azt mondta: "nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Nem szednek tövisbokorról fügét s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél." (Luk. 6,43-45.) Tehát ő nem egyenlősítette az embereket, nem volt "demokratikus", hanem megkülönböztette őket erkölcsi alapon - az igazság, az igazságosság szerint.

"Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az." (Ján. ev 3,6.) A gnosztikusok ugyanígy megkülönböztettek például anyagi (hylikus) és szellemi (pneumatikus) embert. "Aki felülről jött, fellebb való mindenkinél." (Ján. ev 6,31.) Amikor megkérdezték tőle, kevesen üdvözülnek-e, azt felelte: "Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom néktek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni." (Luk. 13,24.) Tehát az égi eredetű, Lélektől született felsőbbrendű (jó szívű) emberek fognak üdvözülni - és ilyenek kevesen vannak.

 

 

6A. JÚDA ÖRDÖGE

 

Ez a megnevezés nemcsak Júdásra, Krisztus kapzsi elárulójára vonatkozik, akinek maga az ördög súgott (Ján. ev. 13,2.), hanem általában a szubjudaizmusban és annak követőiben lévő ördögire is. Jézust az a zsidó tanács ítéltette el, amelyet a szadduceusok uraltak. Ez egy ateisztikus-materialisztikus zsidó "vallási" irányzat volt - amelynek tagjai még egymáshoz is gonoszok voltak. Nem véletlenül mondta Jézus az őt gyűlölő és fenyegető zsidóknak a velük folytatott egyik vitájában: "Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." (Ján. ev 8,44.). E világ fejedelme, a Sátán a hatalmát a gonoszokkal osztotta és osztja meg: és e gonoszok áldozata lett a Megváltó is.

 

 

7. A BÍRÓ

 

Jézus mondta magáról: "Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a fiúnak adta ... és az én ítéletem igazságos." (Ján. ev 5,22 és 5,30). Pál apostol pedig azt mondta róla: "Ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában." "Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, amelyet megád az Úr ama napon, az igaz Bíró." (Pál II. lev. Tim 4,1 és 4,8.) Az igaz Bíró csak egyvalaki lehet: a Nap- Atya fia. Az egyiptomiak Rét, a hajnali és alkonyi Napot Bírónak is szólították (8), és hitük szerint a Nap lánya, Maat az Igazság. (Vö.: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." - Ján ev 14, 6.)

 

JEGYZETEK 1 JUNG, C.G.: Emlékek, álmok, gondolatok. Bp., 1987.

2 APULEIUS: Az aranyszamár. Bp., 1983., 88. o.

3 Bibliai szimbólumok. Evangéliumi kiadó, é.n., 96. o. 4 Jézus rejtett szavai. Bp., 1990.

5 I. m., 40. o.

6 MAGYAR. A.: Lm., Bp., 1991., 72. o.

7 A Foucault-inga. Bp., 1992 ., 457. o.

8 DOBROVITS A.:Irodalom és vallás az ókori Egyiptomban. Bp., 1979., IL, 223. o.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Reklám

 

 

 

Szövetséget a szkíták úgy kötnek, akivel kötnek: egy nagy cserépedénybe bort öntenek, és azt összekeverik a szövetséget kötők vérével. Előzőleg hegyes késsel megsebzik, vagy karddal kissé megvágják testüket, azután pedig a serlegbe mártanak egy kardot, nyilakat, egy harci fokost, és egy lándzsát, majd hosszasan imádkoznak, azután pedig isznak ők maguk is, akik ily módon szövetséget kötöttek, meg kíséretük legtekintélyesebb tagjai is.

Herodotosz 

 

"Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen
időtlen mélységből... ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a
királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja
elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör
fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna.
Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el.
Ezek nem földi arcú emberek voltak..."

Te vagy mindennek ős életfája , te izzó tűz örök forrata.Kibül ered minden alkota.

Karacsay Kódex

A gének nem hazudnak!!!!!!!

 

 

Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”[8] Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)

http://mek.niif.hu/02600/
02612/02612.pdf

 

ma hírek

http://hunza.mlap.hu/

Hunzákról Hungároknak

Zenit Tv

Kis Hőtérkép Magyarországról

Őfelsége a SZENTKORONA

Katt a nagyításra+

Az Árpád-ház családi(uralkodóházi) címere II. András király 1202. évi aranybullájának hátlapján hétszer vágott háromszögű pajzzsal

 

A csodaszarvas (Szalai András rajza).

The Orion

Vigyáz Reánk!

 

 
Egy az Isten
 
Szavazás
Ez a kérdés már igen régóta aktuális.(sajnos)
Ön szerint meddig kell még gyermekeinknek a hazug finnugorizmust tanulnia ?

Minden úgy jó , ahogy van!
Csak egy óriási civil összefogás árán lehetséges!
Még a jelenlegi kormány alatt eltörlik.
Soha nem fogják megváltoztatni!
A régészet, genetika, néprajz, stb igazolta , hogy a magar ősnép. Azonnal cselekedni kell!
Mi az a finnugorizmus?! Már a finnek sem tanítják!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bannerem
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Ajánló

 

 

 Free Tibet Banner

 

 


 

 

 

 

 

 

Geo Visitors Map website monitoring

SEO Stats powered by MyPagerank.Net

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints