Idegenek véleménye Árpád ősi népének ősi nyelvéről

Sir Bowring John (1792-1872)

"A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül
különleges módon fejlődött és szerkezete visszanyúlik arra az időre,
amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan
nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai
logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos erős hangzatokkal. Az
angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és
múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen,
különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult.
Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a
legcsekélyebb karcolást sem hagytak. Nem olyan, mint egy naptár, mely a
korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza,
nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a
legdicsőségesebb emlékműve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi
függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, azt mellőzik, mind
a nyelvkutatásban, mind a régészetben. A régi egyiptomi templomok
mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan.
Senki sem tudja, honnan származik, melyik hegységből vágták ki ezt a
furcsa, bámulatos tömeget. Hogyan szállították és emelték fel a templom
tetejére. A magyar nyelv eredete ennél sokkal csodálatosabb tünet. Aki
megfejti, isteni titkot kutat, és a titok első tétele ez:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige."

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több
mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt
fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet "Poetry of the
Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary
and Transylvania" címen, amelynek előszavában írta az itt közölt
megállapítást. Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és
észrevette, hogy születése valahol a történelemelőtti idők homályában
tűnik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir
Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy
ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern
nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai
eredményeként megállapítja:

"A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet,
hogy egykorú a Vértesszőlősi emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb.
Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia
szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt." (Dudás Rudolf, A
teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Csőke Sándor nyelvész hasonlóan nyilatkozik (Három tanulmány, Eberstein,
1977, 63.o.)

"A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége
szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű.
Transzcendentális mélységekből - önmagából - eredő ősnyelv... szerkezeti
rendszerében is."

(Badiny Jós Ferenc, Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, Orient Press
Kft., Budapest, 1996)

Sir John Bowring (1792-1872) eredeti angol szövege a magyar nyelvről:

"The Magyar language goes far back. It developed in a very peculiar
manner and its structure reaches back to times when most of the now
spoken European languages did not even exist. It is a language which
developed steadily and firmly in itself, and in which there are logic and
mathematics with the adaptability and malleability of strength and
chords. The Englishman should be proud that his language indicates an
epic of human history. One can show forth its origin; and alien layers
can be distinguished in it, which gathered together during the contacts
with different nations. Whereas the Hungarian language is like a
rubble-stone, consisting of only one piece, on which the storms of time
left not a scratch. It's not a calendar that adjusts to the changes of
the ages. It needs no one, it doesn't borrow, does no buckstering, and
doesn't give or take from anyone. This language is the oldest and most
glorious monument of national sovereignty and mental independence. What
scholars cannot solve, they ignore. In philology it's the same way as in
archeology. The floors of the old Egyptian temples, which were made our
of only one rock, can't be explained. No one knows where they came from,
of from which mountain the wondrous mass was taken. How they were
transported and lifted to the top of the temples. The genuineness of the
Hungarian language is a phenomenon much more wondrous than this. He who
solves it shall be analyzing the Divine secret; in fact the first thesis
of this secret:

'In the beginning there was Word, and the Word was with God,

and the Word was God."

* * *

Giuseppe Mezzofanti (1774-1849)

bíboros, a nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé ötvennyolc
nyelven írt és százhárom nyelven beszélt, ismerve minden hangárnyalatot
és nyelvjárást, a következőket felelte mosolyogva, amikor megkérdezték tőle, melyik
nyelvet tartja a legszebbnek:
      ő a saját anyanyelvével, az olasszal szemben elfogult és azt tartja legszebbnek. De
hozzátette egy kis gondolkozás után, hogy az emberi gondolat érzelmek közvetítésére
szolgáló nyelvek közül, egy kevéssé ismert nyelv, a magyar az, amelyet legkifejezőbbnek
tart.

Egy osztrák költőnek pedig ezt mondta:

      "Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után, minden más
      nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a
      leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, egy feltündöklő
      költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik,
      maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában..."

A következő idézet is Mezzofantitól származik:

      "Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és
      ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és
      latinnal egy sorba helyezek? A magyar..."(1836)

* * *

Henry John Temple Palmerston (1784-1865) angol politikus (magyarországi
angol nagykövet 1848-ban) a magyarok szeretetéről éppen nem híres
diplomata véleménye:

      "... a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép... nem csak
      kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de
      valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket
      és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták
      kényszeríteni. Sir Boyle azt is tudni vélte, hogy népi nyelvük
      rendkivül kifejező és a dalaik ősibbek, szebbek, kifejezőbbek a
      mieninknél."

* * *

Chevalier de Berris (1817-1865) francia nemes ezt írta a magyar nyelvről:

      "Egészen különös ez a nyelv, kissé talán nehéz is. De mindevvel nem
      törődve, megtanultam, mert jól csengő. Az általam ismert nyelvek
      közül a legszebbnek és legtisztábbnak tartom. Különösen, ha egy
      hölgyet hall beszélni az ember, akkor vele együtt a nyelvbe is bele
      kell szeretni."

* * *

Machik, a zágrábi egyetem magyarbarát tanára, 1842-ben zenének mondta a
magyar nyelvet:

      "Bizonyára, ki csak hallja, ha nem is érti, lágy hömpölygését,
      fenséges zengését, erőteljes hangját, vágyat érez, hogy megértse".

* * *

George Bernard Shaw (1856-1950) angol irófejedelem komolyan tanulmányozta
a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta:

      "... egy igazán tehetséges angol irónak az előbb már említett
      hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell
      szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor
      képetelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal
      visszadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag
      fiatal... Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a
      magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az
      anyanyelvem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert
      ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban
      lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.
      A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó
      végét óriási variációan változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb
      érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszadni. Ehhez
      képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy
      érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a
      közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és
      ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és
      járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor
      körül. (I am just going and going around the bush.)"

* * *

Schott Vilmos

"Olyan sok szép lágy mássalhangzója van, például bizonyos hangok oly
jóleső jésítése (ny). Magánhangzóit tisztábban ejti, mint a német.
Egyaránt képes velős rövidségre és hatásos szónoki nyújtottságra, szóval
a próza minden nemére. Összhangzatos felépítése, csengő rímei... és zengő
hangjai kiválóan alkalmassá teszik... a költészet minden ágára."

* * *

Brockhaus Lexikon

"A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden
szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzó-illeszkedés
harmóniája pompássá és férfiassá teszik ezt a nyelvet."

* * *

Romains Jules

"Mivel a magyar nyelvet nem értettem, minden erőmmel azon iparkodtam,
hogy megérezzem. A színházban, ahol két estét töltöttem, az idegen szavak
áradatát nemcsak közönyös zajként engedtem magamra hatni. Tőlem
telhetőleg figyeltem, amint zenét hallgatunk, vagy helyesebben, amint a
vakember végigtapogat egy érmet, hogy legfinomabb körvonalait is
megkülönböztesse. Aztán, mivel jól tudtam, hogy nyelvészeti atyafiság
fűzi össze a finn meg a magyar nyelvet, emlékezetembe idéztem egyik
hasonló kísérletemet, melyet Helsinkiben tettem, s próbáltam rájönni,
vajon ez a nyelvészeti rokonság megnyilatkozik-e az én fülemnek érezhető
hasonlóság által. Be kell vallanom, hogy ilyesmit nem észleltem. A két
nyelv zenéje külsőleg merőben másnak tetszett. A finn nyelvnek van valami
sajátos varázsa: állandóan cseng, mint a drágakőfüzér, melyet egy kéz
mozgat a mellen, vagy a fürge csermely, mely kavicsokat görget.
Csillingelésében van valami semmihez hasonlítható frisseség. Minden nyelv
közül, melyet hallottam, a finn nyelv érzékelteti meg leginkább a
gyermekkor kellemét, egy ősi tavaszi ünnep vidámságát. Ezzel ellentétben
úgy éreztem, hogy a magyar nyelv csupa erő. Nem ismerek ehhez fogható
férfias nyelvet. Szenvedelmesen férfias. Az önök szótagjaiban van valami
az izmok kemény nekiduzzadásából, néha rekedt és rövid lihegés emeli fel
őket, amint a szilaj indulat felemeli a mellkast. Hát én legalábbis ezt
éreztem, amit egy másik kísérletem is megerősített, mikor meghitt
társaságban elszavaltattam magamnak a klasszikus és jelenkori költészet
néhány darabját."

(21 47 145 - Nyelvtan-nyelvművelés 306-321 o.)

* * *

Barry Dave

"A számítógép-világnak sajátságos nyelve van, akárcsak Magyarországnak. A
különbség az, hogy ha elég sok ideig tartózkodik az ember magyarok
között, előbb-utóbb kezdi megérteni miről is beszélnek..."

(Get With the Program, Reader's Digest, 1996)

* * *

Gschnitzer Oswald, Heidelberg

"Amikor német barátaim meghallják, hogy megtanultam magyarul,
csodálkozni szoktak. Hiszen ők úgy tudják, hogy ez egy rettenetesen nehéz
nyelv. Semmi köze a némethez, és több mint harminc főnévesete van! (Itt
nyilván egy túlbuzgó nyelvész összeszámolta a főnévi ragokat, a
ládába-tól egészen a pávává-ig.) Megnyugtatom őket, hogy ezekben a
"főnévesetekben" már az elöljáró is benne van. Melyiket nehezebb
megtanulni, a -ba, -bet vagy az in + accusativot? Ami pedig a rokonságot
illeti, az igaz, hogy a magyar és a német szavak, néhány kivételtől
eltekintve, nem hasonlítanak egymásra. De az összetett szavak és az
állandó kifejezések igen! Aki valaha próbálta megértetni magát Angliában
a német Sackgasse szó szerinti fordításával: sack alley, az igazán
értékelni fogja a magyar zsákutca szót. Hasonlóan kézenfekvő a német auf
der Hand liegend (kézenfekvő) fordítása. Egyébként, szoktam folytatni, a
magyarban csak három igeidő van, nincsenek nemek - a feministák
paradicsoma! -, és a helyesírás fantasztikusan egyszerű.

Ennyit a reklámból! Magunk között bevallom, hogy magyarul tanulni mégsem
fenékig tejföl. Például igaz-e, hogy csak három igeidő van? Ha lovastul
és karácsonykor külön főnévesetek, akkor kotorászik, olvasgat, zuhog mind
külön igeidők! Hiszen hasonló szemléleteket fejez ki így a magyar, mint a
francia a híres-hirhedt imparfait-jával (befejezetlen cselekmény) és az
angol az I will have been, having been, having had-féle dadogásával!

A magyarul tanulónak különös ínyencfalatok a hangulatfestő szavak.
Megszámolhatatlan seregük keresztülballag, -baktat, sőt -hömpölyög a
magyar nyelv birodalmán. (Kevésbé finomkodva azt is mondhatnám:
nyüzsögnek benne.) Magyar-német szótáramban ezek nagyrészt nem találhatók
meg, nyilván azért, mert túl sokan vannak. Hát forduljunk segítségért a
Magyar Értelmező Kéziszótárhoz! Az például a retyerutya szót a
következőképpen magyarázza: cókmók, motyó. Már a menni, járni hangfestő
rokonai, barátai és üzletfelei önmagukban véve megtöltenének egy egész
szótárt. Így fölszerelkezve, egyetlen szóban le tudjuk írni valakinek a
járásmódját, és ezzel együtt elmesélhetünk sok érdekes dolgot az illető
életkoráról, testi- és lelkiállapotáról, jelenlegi kedvéről és annak
okáról. Sőt, egy kis nyelvérzékkel és némi rosszindulattal még hitvese
hűségére is tehetünk célzást.

Hasonló kifejezőerejük van az úgynevezett ikerszavaknak. Ilyen például a
retyerutya és cókmók mellett a huzavona. Nézzük csak meg ezt a szót fönt
említett forrásunkban: "Valaminek az elintézésében ellentétes szempontok
érvényesülése miatti halogatás." Persze csodálatos, hogy a magyar egy-egy
Grimm-mesét el tud mondani egyetlen szóban, ám a magyarul tanulóknak a
feladatát ezzel aligha könnyíti meg.

Remélem, az aligha szót jól használtam. Az efféle szavakkal mindig bajban
vagyok. Írjunk csak föl egy kis szótárt: de = igen, dehogy = nem,
dehogynem = igen. Tulajdonképpen egyszerű: mínusszor mínusz az plusz.
Csak beszéd közben egy kissé nehéz mindezt végiggondolni: Nemde? -
Hogyisne! - mondja most alighanem megvetően az Olvasó.

Az szokták mondani, hogy a magyarok túl kevesen vannak. A magyar
igekötőkről viszont ezt nem állíthatnám. Vegyük például a mosni ige
nagycsaládját: mosni, megmosni, elmosni, felmosni, lemosni, kimosni,
bemosni... és ez még csak a vérszerinti rokonság; csatlakozik hozzá a
beházasodott mosogatni, és mosdatni is, az összes rokonukkal együtt.
Főleg az el/meg ikerpárt tévesztem el gyakran, bár szerintem inkább ők
tévesztenek meg engem. Durva tréfa ez, mert például megpatkolni és
elpatkolni mégsem ugyanaz.

És ha végre elhatározta (vagy meghatározta) az ember, melyik igekötő kell
neki, még azt is el kell döntenie, hová rakja: el kell dönteni, eldönteni
kell, vagy kell eldönteni? Döntse el a kedves Olvasó! És ezzel máris
rábukkantunk a soron következő nehézségre.

A magyar nyelv legszigorúbban őrzött titka a szórend. Még a saját
feleségem sem árulta el. Ő azt mondta, hogy a magyar szórend szabad. A
tankönyvemben olvastam egyetlenegy egyszerű szabályt. Csak az a furcsa,
hogy azzal nem találtam el többször a helyes szórendet, mintha nem
olvastam volna. A kivételek ugyanis nem voltak benne a könyvben, mert túl
bonyolultak. A magyar nyelvművelő irodalomban meg azért nem találhatók
meg, mert egy magyarnak úgysem okoz nehézséget a szórend.

Aztán egy könyvtárban végre kezembe akadt egy magyar nyelvtan németek
(persze még a keletnémetek) számára. A könyv végefelé, két oldalon -
kiemelés nélkül összezsúfolva - ott voltak a kivételek. Azóta nem láttam
a könyvet. Nyilván a magyar titkosszolgálat rájött az árulásra és
eltávolította...

Kis híján elfelejtettem a kiejtésről panaszkodni. Az indogermán beszélő
minden szónak csak a hangsúlyos szótagját ejti hosszan, a többit
többé-kevésbé elnyeli. Ezért persze idegesíti: a magyar ragaszkodik
ahhoz, hogy minden szótagot tisztán ki kell ejteni. Néha még éppen a
hangsúlyos első szótag rövid, a többi pedig hosszú. Ezeket fordított
szavaknak nevezném, például fehér, kerék. Aztán vannak még a gépfegyver
szavak, mint az elengedhetetlen, a fékező szavak, mint hólapátolás.
Persze akad még sok más kemény dió, például a tárgyas igeragozás, az
egyes szám használata a számok után, az ny és a ty kiejtése, és így
tovább. És ez jól is van így, mert ami olyan érdekessé és vonzóvá teszi a
magyar nyelvet, az éppen a gazdagsága és az egzotikussága, egyszóval: a
nehézsége."

(Nehéz-e a magyar nyelv?, Tárogató, Vancouver, 2001 március, 29. o.;
eredetileg az "Élet és Tudomány"-ban jelent meg)

      Gschnitzer Oswald német matematikus és sakkozó. Magyar felesége
      indíttatására 1989 őszétől kezdett magyarul tanulni. Látszólag
      csipkelődik a nehézségeken és furcsaságokon, de sok szépet és
      érdekeset talált legdrágább nemzeti örökségünkben, ősi magyar
      nyelvünkben.

* * *

Teller Ede (1908-2003)

Teller Ede ugyan nem idegen, de figyelemreméltó, amit mondott a magyar
nyelvről Pakson (Fontos megjegyezni, hogy életének 95 évéből 77-et
külföldön élt, de még közvetlenül halála előtt is tökéletesen beszélt
magyarul):

"...új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar."

(Mai Nap, Budapest, 1991.9.)

Idézet Patrubány Miklós újévi köszöntőjéből (2003):

"Teller Ede mondta, hogy amennyiben nem Ady teremtő nyelvén ismerte volna
meg a világot, akkor aligha vitte volna többre egy átlagos középiskolai
tarnárnál."