Ambrus Attila József:

A SIRIUS HÁROM REJTÉLYE

Égboltunk mintegy 6.000 szabad szemmel látható távoli csillaga között a Nagy kutya csillagkép fôcsillaga a Sirius. A Nap, a Hold, a Vénusz és a Jupiter után a legfényesebb lámpás az éjszakai égbolton.

Már az ôsi egyiptomiak is tisztelték e csillagot. Az egyiptomi idôszámítás szerint az újév közvetlenül a Sirius elsô hajnali megjelenésével vette kezdetét. Ez minden évben megközelítôen egybe esett a Nilus áradásával. A Sirius feltûnése a hajnali égbolton más kultúrák érdeklôdését is felkeltette.

A 19. század elsô felében Friedrich Wilhelm Bessel csillagász felfedezte a Sirius "elsô rejtélyét": a csillag szokatlanul változó saját mozgását. Régen a csillagokat "mozdulatlan"-nak hitték, de Edmond Halley összehasonlítva a Sirius korábbi és késôbbi helyzetét már 1718-ban kijelentette, hogy a csillagok nem mozdulatlanok.

Bessel azonban a Sirius mozgásában apró ingadozásokat fedezett fel, amiket megmagyarázni nem tudott. Bessel gondolkodott és rájött: "Ha a rendszert kettôs csillagnak fogjuk fel, akkor nem meglepô, hogy az egyik csillag mozgását változónak észleljük, hisz e változékonyság, valamint ismétlôdése a két csillag közös súlypontja körüli keringésének periódusában szükségszerû. Ha ezzel szemben a változást egy egyszerû csillagon figyeljük meg, feltételeznünk kell, hogy ez a csillag egy kisebb rendszer egyetlen látható része."

Bessel azt a következtetést vonta le, hogy a Sirius körül egy "láthatatlan" kisérô is kering, amely tömegvonzásával megzavarja a csillag mozgását. Bessel haláláig hitt elméletének igazában, azonban gondolatai csak 1861-ben váltak bizonyossá, amikor Alvan Clark amerikai távcsôkészítô az akkoriban legmodernebbnek számító teleszkópjával felfedezett egy apró fényes pontot a Sirius mellett.

Ettôl kezdve a csillagászok megkülönböztetik a fényes Sirius A-t és kísérôjét a Sirius B-t, mely a fôcsillagot majdnem 50 év alatt kerüli meg elliptikus pályán.

Ezzel megoldódott a Sirius elsô rejtélye.

A második rejtély a Sirius B rejtélye sem váratott sokáig. Gustav Robert Kirchhoff és Wilhelm Bunsen német tudósok 1860-ban fedezték fel a spektrálanalízist. Ezzel lehetôvé vált a távoli csillagok kémiai és fizikai tulajdonságának vizsgálata. A csillagok fényének színképelemzésébôl sikerült megtudni a csillagokban uralkodó nyomást és a felszíni hômérsékletet, és így az elektromos és mágneses jelenségeket is vizsgálhatták.

A Sirius B rejtélye a hômérséklet vizsgálásakor merült fel. A Sirius A hômérsékletét 10.000 Kelvinben határozták meg. Az objektumot a fehér csillagok osztályába sorolták. Kiszámították, hogy a 8,7 fényévnyire lévô csillag a Napnál jóval nagyobb energiát sugároz szét és tömege kb. kétszerese a Napunkénak.

Ezzel szemben a Sirius B, melynek tömege közel azonos Napunkéval, mégis csekély fényt bocsát ki magából, pedig a távolsága megeggyezik a Sirius A távolságával. 1915-ig a Sirius B-t kihúnyó - vörös - napnak vélték, azonban Walter Sydney Adams kimutatta, hogy a csillag hômérséklete megegyezik a Sirius fôcsillag hômérsékletével.

A rejtély abban nyilvánult meg, hogy a Sirius B fénye hatezerszer gyengébb a Sirius A-énál. Ennek csak egy magyarázata lehetett, az, hogy a felszíne jóval kisebb. Ezeket a csillagokat manapság "fehér törpéknek" nevezi a tudomány.

Kicsi a bors, de erôs, azaz a fehér törpéknél a kis méret ellenére óriási anyagsûrûséggel kell számolni. Azóta tudjuk, hogy a Sirius B alig 47.000 km átmérôjû, azonban ebben a "kicsi labdában" a Napunk tömege sûrûsödik össze. Ez azt jelenti, hogy a Sirius B minden köbcentimétere 37 kg tömegû, azaz egy gyûszûnyi e csillag anyagából nálunk itt a Földön 1.500-szor nehezebb lenne mint ugyanennyi platina, mely a Földön a második legnehezebb elem.

Ezzel el is érkeztünk a Sirius harmadik, egyben legnagyobb rejtélyéhez. Arthur M. Young az afrikai népek mitológiájával foglalkozott, ô hívta fel a figyelmét egy Robert K. G. Temple nevezetû amerikai orientalistának egy afrikai törzsre. Temple ekkor kezdett foglalkozni a mai Mali Köztársaság területén élô, egykori szudáni törzsel, a dogonokkal. A dogonok mintegy negyedmilliós népe Timbuktu városától délre, a Bandiagara fennsíkon él. Temple kutatásairól "A Sirius-rejtély" címû 1976-ban megjelent könyvében számolt be.

A dogonok a világegyetem keletkezésérôl a következôképpen vélekednek - írja Temple könyvében: "A teremtés kiinduló pontja a Sirius Digitariának nevezett kísérôje, amely a Sirius körül kering. A dogonok szerint a Digitaria a legkisebb és legnehezebb csillag. Benne van minden dolgok csírája. Saját tengelye és a Sirius körüli mozgása biztosítja a világmindenség teremtô erôinek továbbélését..."

A dogonok még további meglepô dolgokat is elárultak: A Digitaria a létezô "legkisebb dolog", ám egyszersmind a legnehezebb csillag. Anyaga fém, a neve "szagala", fényesebb mint a vas, és olyan nehéz, hogy "földi lény" nem tudja felemelni. Akkora, mint egy ökör kiterített bôre, de 480 szamárrakományt nyom, ami közel 35.000 kg tömegnek felel meg. A Siriusnak a Digitarián kívül még egy kísérôje van, az úgynevezett "emme ya". Ez a csillag nagyobb, de négyszerte könnyebb a Digitariánál. Ugyanolyan irányban és ugyanannyi idô alatt kerüli meg a Siriust, mint a Digitaria, de pályája hoszabb, vagyis jóval távolabb van tôle.

Két francia tudós, Marcel Griaule és Germaine Dieterlen 1950-ben közzétették "Egy Szudáni Sirius-rendszer" címû tanulmányukat, miután 1946 és 1950 között évekig éltek a dogonok között. A két francia tudós az anyaggyûjtés után joggal jelentették ki: "Mindeddig tisztázatlan, mi több, fel sem merült a kérdés, hogy csillagászati eszközökkel nem rendelkezô emberek hogyan ismerhetik szemmel aligha látható égitestek mozgását és tulajdonságait."

A dogonok azonban az elôbb említetteken kívül még sok más megdöbbentô vallomást is tettek. 1965-ben Dieterlen felesége "A sápadt róka" címû könyvében arról írt például, hogy a dogonok elbeszélése szerint a Szaturnuszt gyûrû veszi körül, a bolygók a Nap körül forognak, a Jupiternek négy holdja van, és naprendszerünket a Tejút felé a Szaturnusz határolja, mint a naprendszer legkülsô, legtávolibb bolygója. Mellesleg a dogonok szerint az egész világegyetemben rengeteg értelmes faj létezik.

A dogonok kijelentései néhol eléggé homályosak, de sokmindenben "telitalálatot" értek el. Sok tudós foglalkozik azóta is a kérdéssel: "Honnan tudja mindezeket a dolgokat ez a civilizálatlan, természeti nép?" Egyesek szerint az ôsidôkrôl szájról-szájra átörökített tudás mögött talán a csillagokból a régmúltban idelátogatott "idegenek" állhatnak. A dogonok az ôsöktôl örökölt rajzaikban a Sirius A és B egymáshoz viszonyított mozgási pályáját a legkisebb tévedés nélkül napjainkban is bármikor megrajzolják Afrika száraz homokjában, és nem feledkeznek meg az "emmaya"-ról sem. Melyet a tudomány egykor Sirius C-nek nevez majd, ha végre bebizonyosodik, hogy tényleg létezik. A dogonok tudják, mi még nem.