Nem attól jó, vagy rossz ember valaki, hogy rovásíró-e, vagy sem, de nem tekintem magyarnak azt, aki ellensége ősi, árpád által is használt írásműveltségünknek – Szakács Gábor rovásoktató, újságíró alábbi nyílt levelet juttatta el Sajtószolgálatunkhoz.
Kedves Barátaim!
Időnként már nem tudom, hogy ki van velünk, magyarokkal, és ki ellenünk, mivel olykor a legváratlanabb helyekről érik támadások az embert. Most történetesen a rovásírást.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi vezetőjétől, Nagy József Barnától megtisztelő meghívást kaptam, mint a orrai Sándor Rovásíró Kör elnöke (és nem magánemberként) a július 8-án, a pártiumi Árpád nevű településen tartott megemlékezésre. A meghívóban szerepelt, hogy 19.00-19.30 között tartok előadást a rovásírásról.
A délutáni ünnepi műsor Tőkés László püspök istentiszteletével kezdődött. Kissé furcsa volt, hogy a magyarok - szerinte - első bejövetelét és vándorlását Izrael népéhez, míg Árpádot Mózeshez hasonlította, de már megszoktam, hogy a református tiszteletesek általában az Ószövetséggel példálóznak.
15.50-16.10 között a színpadra hívott jeles vendégek és meghívottak szólottak az egybegyűltekhez. Legalább is hivatalosan, mert ez műsorrész jóval tovább tartott a be nem tervezett személyek megjelenése és felszólalása miatt. Noha magam is a meghívottak között szerepeltem, fel is hívtak a színpadra, az ott üldögélő tucatnyi ember közül egyedül én nem kaptam megnyilvánulási lehetőséget.
A fegyverek bemutatója - baranta - 18.10 helyett 19.20-kor, már az én előadásom idejében kezdődött és majd 20 órakor fejeződött be.
Ekkor felmentem a színpadra, beállították a mikrofont a gitáromhoz (én minden előadáson énekelek is) és a beszédhez, majd ismertettem Forrai tanár úr szerepét, a rovásírásban kiemelkedő egyházi személyek, pl. Telegdi János, Bél Mátyás jelentőségét, az erdélyi énlakai unitárius templom rovásjeles feliratát, a tatárlakai korong történetét, a rovásírásversenyek és a tanuló ifjúság bevonásának fontosságát.
Már éppen Torma Zsófiáról kezdtem beszélni, amikor kb. 20.20-kor (tehát 10 perccel a számomra biztosított idő lejárta előtt) Tőkés László feljött mögém a színpadra és dühösen felém kiáltott:„Nem beszélhetsz ennyit, amikor 80 tagú tánccsoportot vár a hallgatóság, a távolabb állók meg úgysem hallják!” Visszafordultam és azt válaszoltam, hogy egyelőre nem járt le az időm és nem miattam csúszott el a műsor. „Téged csak a Barna (EMI) hívott meg!” - volt az ingerült válasz.
Mivel a mikrofonba behallatszott a szóváltás, nem tehettem úgy mintha minden rendben lenne és bemondtam, hogy bár egész nap azért vonatoztam, hogy harminc percben szólhassak a rovásírás jelentőségéről, idő előtt be kell fejeznem az előadást. Búcsúzóul két dalom egy-egy versszakát eléneklem és remélem, hogy jövőre minden jelenlévő gyermeke ott lesz a Kárpát-medencei rovásírásversenyen.
A hallgatóság zúgolódni kezdett, de tudomásul vette a váratlan fordulatot és megtapsolt. Ezt követően lementem közéjük és szétosztottam több tucat Rováshimnusz és rovás ábécé szórólapot, amit nagy örömmel kapkodtak szét. Ez egyértelmű bizonyíték volt, hogy az embereket érdekelte a rovásírás és mindenki azt kérdezte, mi történt, miközben együtt érzően rázogatták a kezemet, többen meghívtak nagyváradi előadásra, ahol majd nem fojthatják belém a szót.
Ha Tőkés püspök csak annyit mondott volna, hogy legyek tekintettel a csúszásra és próbáljam lerövidíteni az előadásomat, szó nélkül megteszem, mert a tisztesség ezt kívánta volna. Ez a durva és ingerült felszólítás azonban nem is Szakács Gábornak - engem nem zavart volna -, hanem a nemrég elhunyt református presbiter, Forrai Sándornak szólt, hiszen az ő nevét viselő csoport nevében voltam jelen.
Később megtudtam, hogy Tőkés nem szívleli a rovásírást, és ezért került ki a nevem a későbbi meghívók, szórólapok műsorából. Nem tudom, hogy a műsorban szereplő közvacsora mit jelent, mert engem senki nem hívott erre a vacsorára, hanem egy rokonszenves család vitt el autóval nagyváradi szállásomra.
Útközben eszembe jutott a Budapest, XVI. ker. református gyülekezeti épület, ahol 2000 táján Pánczél Tivadar tiszteletes engedélyével felavatták a Himnusz és a Szózat rovásra átírt és tűzzománcba égetett első versszakait. 1988/89-ben Pánczél Tivadar gyűjtötte az adományokat ugyanitt és adott menedéket az erdélyi menekülteknek. Ezt a helyszínt valamivel később Tőkés László is meglátogatta, ahol is a vele való személyes találkozásom nagy hatást gyakorolt rám. Azóta valami nagyon megváltozott a püspök viselkedésében.
Egyet szeretnék leszögezni, és ezt ettől kezdve minden adandó alkalommal hangsúlyozni is fogom. Nem attól jó, vagy rossz ember valaki, hogy rovásíró-e, vagy sem, de nem tekintem magyarnak azt, aki ellensége ősi, Árpád által is használt írásműveltségünknek. Mert ez az alapja a gyermekkorban is elkezdhető nemzettudati nevelésnek és mert senki nem sértheti meg büntetlenül azokat a jelentős személyiségeket, kutatókat, tudósokat, akik bizonyították a rovásírás történelmi hitelességét, a magyarral rokon elődnépekhez, szkítákhoz, hunokhoz, pártusokhoz, avarokhoz való köthetőségét és ezáltal Kárpát-medencei ősiségünket, ahogy azt Friedrich Klára 1994-ben Múltunk szétszóródott gyöngyszemei című füzetében is leírta.
Lehet nem rokonszenvezni ezzel a szemlélettel, terjesztését akadályozni viszont nemzetellenes cselekedet. És ez mindenkire vonatkozik, akár visel tarsolylemezt az oldalán, akár nem, akár vezérnek képzeli magát, akár nem. Sőt! Minél magasabbra jutott valaki Isten segedelmével, annál inkább tiszteletben kell tartania a fentebb leírtakat.
Kérem a magyarok Istenét, hogy segítsen kiválasztani azt az igaz vezetőt népünk számára, aki méltó a Kárpát-medencei őshazát reánk hagyományozó elődeink nyomába lépni!
Szövetséget a szkíták úgy kötnek, akivel kötnek: egy nagy cserépedénybe bort öntenek, és azt összekeverik a szövetséget kötők vérével. Előzőleg hegyes késsel megsebzik, vagy karddal kissé megvágják testüket, azután pedig a serlegbe mártanak egy kardot, nyilakat, egy harci fokost, és egy lándzsát, majd hosszasan imádkoznak, azután pedig isznak ők maguk is, akik ily módon szövetséget kötöttek, meg kíséretük legtekintélyesebb tagjai is.
Herodotosz
"Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen
időtlen mélységből... ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a
királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja
elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör
fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna.
Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el.
Ezek nem földi arcú emberek voltak..."
Te vagy mindennek ős életfája , te izzó tűz örök forrata.Kibül ered minden alkota.
Karacsay Kódex
A gének nem hazudnak!!!!!!!
Grover Krantz nyilatkozta: „A magyarság ősisége egyenesen meglepő; én mezolitikumi nyelvnek találom, amely megelőzi a neolitikumi kort.”[8] Emellett még azt is kijelenti, hogy ha ez igaz, akkor a magyar nyelv tulajdonképpen a legidősebb helybeni nyelv Európában, vagyis az itt élők eredeti nyelve. (Krantz, 72)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem attól jó, vagy rossz ember valaki, hogy rovásíró-e, vagy sem, de nem tekintem magyarnak azt, aki ellensége ősi, árpád által is használt írásműveltségünknek – Szakács Gábor rovásoktató, újságíró alábbi nyílt levelet juttatta el Sajtószolgálatunkhoz.
