Hozzátehetjük, hogy a magyar hatóságok tevékenysége is csak értekezletek egymás utáni megrendezésében merül ki. Úgy tűnik tehát, hogy velünk mindent meg lehet tenni, nem védjük meg elemi érdekeinket sem. Vagyis: gyengülőben van nemzeti immunrendszerünk. De mint mondtam, most nem erről akarok írni. Nem a fizikai, hanem a lelki szennyezés az, amire a figyelmet fel szeretném hívni. Ugyanis a lelki szennyezés még mélyebbre hatol, és ezért sokkal  rombolóbb lehet.  A Balatonon nyaralva sok ilyen történetet hallottam.

Egy hölgy elmesélte, hogy a szabad strandon pihent párjával, aki a parton ülve halkan gitározott.  Népdalokat játszott.  Ez azonban nem tetszett a közelben hangoskodó, söröző német fiataloknak, és közölték vele, hogy ha nem hagyja azonnal abba, akkor széttörik a gitárját.  Vagyis lassan már nem kell vajdasági magyarnak lenni ahhoz, hogy valaki, magyarságáért verést kapjon. Egyébként a vajdasági magyar-verések ügyében sem tesz túl sokat a kormány. El tudják képzelni, mi történne, ha mondjuk Magyarországon magyar emberek rendszeresen vernék valamelyik etnikum képviselőit? Először is óriási botrányt kerekítene köré a hazai liberális csapat felhasználva  a liberális médiát, mint hűséges kiszolgáló szócsövét. De a nemzetközi sajtó is tele lenne a hírrel, hogy milyen rasszisták és kirekesztőkoktóber 23-ki magyar veréssel, szemkilövéssel és brutalitással kapcsolatban. Sőt a főliberális főpolgármester mélységes magyargyűlölete kifejezéseként kitüntette a magyarverők vezérét, akiről hamarosan kiderülhet, hogy nemcsak magyarverő, de anyagi ügyekben sem feddhetetlen. Demszky Gábor azonban még nem kért bocsánatot a magyaroktól. Még nem jelentette be, hogy visszavonja a kitüntetést. De visszatérve balatoni élményeimre, az egyik déli parti faluról az a hír járja, hogy egyik szórakozóhelyére hollandok vették be magukat, magyar pedig oda többé be nem teheti  a lábát.  Aki megpróbálja, azt megverik.  Magyarországon! De Sopron is tele van hasonló történetekkel: a határon mulatni, a hámból kirúgni átjövő, magukból kivetkőző külföldiek rémtetteivel.  Mi történik itt?  Miért feledkeznek meg az emberi viselkedés minimális normáiról és követnek el olyan képtelenségeket külföldiek, amelyek otthon eszükbe sem jutnának?  És mindezt miért tehetik meg? és ki tudja még mi mások is a magyarok, fellépést, büntetést követelve a hatóságoktól. Mindezt viszont egyik említett csapat sem tette meg az

Ezek az események – szerintem -  egyet jeleznek:  hazánk folyamatos leértékelődését a külföld szemében.  Olyan ország-kép – imázs – kialakulását, amely szerint nálunk mindent lehet: szemetelni, hangoskodni, részegeskedni, verekedni, rendezvényeken hátsórészt mutogatni.  A neoliberális értékrombolás, a társadalom lelki erejének, belső moráljának folyamatos támadása pedig oda vezetett, hogy az emberek alig lépnek fel, alig tiltakoznak ezek ellen az egyre sokasodó jelenségek ellen.  Európa bármely, magára valamit is adó országában, beleértve a volt szocialista országokat is, legalábbis jól megvernék az ilyen kellemetlenkedőket.  De nagyon valószínű az is, hogy az igazságszolgáltatás is eljárna velük szemben. Nálunk az emberek kikerülik őket, és legfeljebb magukban méltatlankodnak, dohognak, éppenúgy, mint az utak mentén sokasodó szeméthegyek láttán.  A neoliberális rombolás a gazdaságban a legnyilvánvalóbb, de a legnagyobb tartós sebeket a lelkeken üti, ezzel a társadalom immunrendszerét gyengíti le, és az egészséges önvédelem igényét öli ki az emberekből.  Ehhez a hatáshoz sorolnám azt is, hogy az üdülőben, ahol már több nyáron is eltöltöttem néhány napot, korábban minden augusztus 20-án „nemzeti sült” volt az ebéd: ami egy piros-fehér-zöld körítéssel tálalt hússzelet volt.  Ezen kívül az étteremben kitették a nemzeti zászlót és a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret.  Két éve azonban ez a szokás eltűnt.  A zászló kikerült az utcára, a nemzeti sült pedig lekerült az étlapról.  Liberális nyomásra, mondják az alkalmazottak.  Valakiknek – állítólag – nem tetszett ez a „magyarkodás”.

Tudna valaki említeni egyetlen olyan országot, ahol az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – nemzeti ünnep tisztességes megünneplése a társadalom bármely csoportját idegesítené?  Nálunk azonban ez is egyre általánosabb jelenség, mégpedig lélekromboló, belső „szemetesedést” okozó jelenség.  Ha pedig a belső szemetesedés terjed, akkor miért csodálkozunk azon, ha a külföldiek is természetesnek tartják nálunk a fizikai és lelki szemetelést?

Magyarország a legutóbbi nemzetközi elemzések szerint a vizsgált országok között a sor végén kullog nemcsak a gazdasági teljesítmények de az etikai normák, a társadalmi felelősségérzet, a vezetők hitelessége és a társadalmi bizalom szintje tekintetében egyaránt.  Ez általános gazdasági, társadalmi és morális leépülést érzékeltet.  Fejlődés helyett lemaradást sőt visszafejlődést.  Felzárkózás helyett partvonalra szorulást, gyarmati, perifériális sorsot.  Gazdasági növekedésünk mutatója folyamatosan romlik.  Az egy évvel ezelőtti 4% feletti gazdasági növekedés mára 1,7%-ra mérséklődött.  Társadalmi mutatóink romlása azonban még ennél is nagyobb és hosszabb távú veszélyt jelez.  Egy ország fejlődését a GDP – a bruttó hazai termék – növekedési üteme ugyanis nem írja le tökéletesen.  A társadalomtudósok szerint egy ország akkor fejlődik, ha a gazdasági növekedés mellett csökken a szegények és a gazdagok közötti szakadék, csökken a létminimumon, illetve az alatt élők száma, mérséklődik az infláció, javul a lakosság tudásszintje és egészségi állapota, erősödik a társadalmon belül a bizalom, javul az értékrend, csökken a korrupció, és egyre jobban működik a társadalom valamennyi intézményrendszere, beleértve a rendőrséget, a minisztériumokat, az iskolákat, és a kórházakat is.  Hiába nő a GDP, ha a többi területen nincs előrehaladás, akkor nincs fejlődés.  Ha pedig nincs fejlődés, akkor az visszahat a gazdaságra, és előbb-utóbb a gazdasági növekedés is lelassul. A gyenge gazdaságú és társadalmú országok pedig lemaradnak, másoktól függő, kiszolgáltatott országokká válnak.  Mi már jelentősen előrehaladtunk ezen az úton, és lefelé csúszásunk egyre gyorsabb.  Nem véletlenül mondta Nagyszeben polgármestere egy interjúban: természetes, hogy csak német nyelvű feliratok vannak mindenütt kirakva, és magyarok nem, ugyanis egy gazdaságilag és társadalmilag gyenge „anyaország”  nem jelent támaszt a határon túli magyaroknak.

És most itt van a Magyar Gárda megalakulása. Nem ismerem céljaikat, nem beszéltem közülük senkivel. Az viszont feltünt, hogy hogyan ugrott rájuk a neoliberális csapat. Nem tudom mi zavarja igazán őket? Talán a név, hogy valami „magyarról” van szó? Azt sem értem, hogy a homoszexuálisok miért tartották fontosnak, hogy tüntessenek ellene? Miért, csak az ő másságukat kell tiszteletben tartani?  Azt sem értem, hogy a másság tiszteletére olyan sokat adó SZDSZ most miért nem állt ki egy, a másságát, esetünkben magyarságát vállaló csoport mellett? Talán éppen azért nem, amiért a katolikusokat ért mocskolódások, a magyar koronával szembeni tiszteletlenség és az októberi magyar verés ellen sem emelt szót? Vagyis a neoliberálisok számára a jogok csak az „egyesekre”, a kötelezettségek meg csak a „kettesekre” vonatkoznak? Ez a helyzet, mint tudjuk, nem a demokráciákra, hanem a diktatúrákra jellemző állapot. A kivételeken alapuló, a kettős mércét természetesnek tartó vezetés pedig csak csődbe vihet egy országot. Ez ma már egyre nyilvánvalóbban látszik a gazdasági eredmények,  aéletszinvonal romlásában egyaránt. versenyképesség és az

A gazdaságot, a társadalmat és a lelkeket egyaránt romboló, elszemetesítő útról sürgősen le kellene térnünk.  Egy időn túl ugyanis a romlási folyamatok visszafordíthatatlanná válnak. Úgy tűnik a jelekből és az adatokkal alátámasztható tényekből is, hogy közel vagyunk ehhez a ponthoz. Ezért sürgősen gazdasági irányváltásra és erkölcsi megújulásra lenne szükség. Ehhez pedig szükség van a nemzeti immunrendszer megerősítésére, az önvédelem képességének és akarásának feltámasztására is.

 
Dr.Csath Magdolna
Közgazdász, egyetemi tanár
2007.aug. 7.