Isten szól hozzánk a gyermek nyelvén
2007.10.13. 20:27
A tanítás egy egész életre szól – Benedek Elek születésnapján, ünnepeljük a magyar népmesét
Benedek Elek születésnapján, szeptember harmincadikán és az ehhez közeli napokban a Kárpát-medence száznál több könyvtárában, iskolájában, óvodájában, művelődési házában ünneplik a népmese napját. A százhalombattai könyvtár igazgatójának ötlete nyomán Koszecz Sándor pedagógus, a Magyar Olvasástársaság tanácsának tagja vetette fel három esztendeje, hogy a szervezet koordinálja főszervezőként az ünnepi eseményeket, amelyek kapcsán a népmese jelenéről, aktualitásáról kérdeztük.
- Nálunk a népmese évtizedeken át gyermekműfajnak számított, manapság azonban újra egyre több felnőtt foglalkozik vele. On szerint mi az oka ennek?
- A Nagyküküllő újságban 1899-ben jelent meg Baumel Fanny tárcája, melyben megfeddte a tudós urakat, akik a népmesét száműzni akarták a népiskolai oktatásból. A tanítónő cikke végén ezt írta: „Nohát, az Isten szól hozzánk olyan nyelven, melyet a gyermek is megért." A Grimm testvérek szerint a mesékben mitikus elemek, emlékek élnek tovább, de szerintem hagyományos műveltségünk szellemisége teljes értékűen megmaradt a mesékben, ezért műveltségünk más megjelenési formáit, a meséket sem lehet gyermek, felnőtt, ifjúsági és egyéb műfajokra szegmentálni, ahogyan néhány évtizede megtörtént. A gyermek egész életre meghatározó magatartásformákat, erkölcsi értékrendet meríthet a mesékből. A mese olyan ősi, univerzális tudást idéz meg, kelt életre bennünk, mindnyájunkban, amely lehet, hogy szunnyad, és nem tudunk róla amíg mesét nem hallunk, de mindenkiben él ennek az ősképi világnak a szikrája, s ezért ha meghalljuk rögtön érezhetjük, hogy valami többlettartalom van a mesékben. Éppen emiatt nem vagyok jó véleménnyel arról, amikor a mai meseírók, rajzfilmesek, bábfilmesek a „negatív" mesefigurák tulajdonságait tompítják. A sárkány például a nyugati mesékben negatív figura, a keletiekben pozitív, nálunk a mesehőst próbára tevő szereplő. Ha a mesékben nincs aki próbára tegye a legkisebb fiút, akkor az élet próbái előtt is tanácstalanul áll, akinek ez a tapasztalat nem épül be a személyiségébe. Hárítja az akadályokat, menekül, akár a szellemi-lelki, vagy az anyagi drogokhoz is.
- Régebbi keletkezésű vagy hagyományos stílusban írt szövegekkel, fordulatokkal szemben gyakori kifogás, hogy halottak, korszerűtlenek, nincsen bennük nyelvi erő.
-Benedek Elek Hajnal című meséjében a címadó főhős fejbe teremti a sárkányt. A mai ember ebből a nyelvi fordulatból agresszív cselekedetre következtet, holott a mese és a nyelv pontos képi logikája szerint arról van szó, hogy a főhős a sárkány fejét, vagyis a szörny szellemét, gondolkodását változtatja meg, teremti újjá.
- Ez arra hasonlít, amire Side Ferenc mutatott rá elemzésében a János vitéz kapcsán, vagyis, amikor Jancsi a boszorkányokat a földhöz teremti az erdőben, visszatéríti őket képzelgéseikből a racionális, reális gondolkodás világába.
- Erről van szó. A mese azonban nem áll meg ott, hogy pontos képekben megvilágítsa egy-egy élethelyzet lényegét, megoldását. A gyakori záróformula: „aki nem hiszi, járjon utána" azt fejezi ki, hogy a mese fontosnak tartja a hitet, a bizalmat, a tudást, de arra ösztönöz, hogy amit megtudtunk, megértettünk, használjuk fel az életben is.
- Ennél aktuálisabbat aligha üzenhetne a hagyomány korunk tudós urainak és alkotóművészeinek. Néhány éve a magyar filmbarátok rácsodálkoztak a nagyszerű koreai filmekre. Mikor néhány napja koreai népmeséket olvastam, azt mondtam magamban, én ezeket a hangulatokat, ezeket a fordulatokat, ezeket a hősöket már ismerem. Részben a koreai filmekből, részben a magyar népmesékből. A magyar irodalom és filmművészet azonban elszakadt az efféle gyökereitől.
- Nehéz számon kérni ezzel kapcsolatban bármit egy generáción, amely egyetemi katedrákról azt hallja, hogy a mese kizárólag a szórakoztatást szolgálja. Ha a szórakoztatás elég lenne arra, hogy egy történet évszázadokon át fennmaradjon a szájhagyományban, akkor ma az emberek szappanoperákat mesélnének egymásnak és a gyerekeiknek. Szükségünk van a mesekincsünkre, és a világnak is szüksége van rá, mert páratlan értékeket hordoz, senkinek sem az kell, ami üres, gyenge utánzás. Ahogyan a magyar népmese minden viszontagság után ki tudja kerekíteni a világot, különösen ebben a reményvesztett korban, az mindenkinek szükséges. Tanulnunk kell keleti barátainktól, a kínaiaktól, a japánoktól, a koreaiaktól, akik egyre inkább hagyományaik felé fordulnak.
Varga Klára
Forrás: Magyar Nemzet
|