Első írásos emlék erről az országról Chorenei Mózesnek, az „Örmény Herodotosznak” Arménia Földrajza című átfodó művében olvasható, amely mintegy 1500 éve látott napvilágot. Ebben a tudós felsorolja a hazája szomszédságában található népeket, köztük a Kaukázustól északra lakó Kum-(Hun?) vagy Kuma-magyarokat.

     Később 1245-ben ugyanezen névvel illeti Piano/Plano da Caprio pápai követ is ezt a népet. Több pápai bulla (IV.Ince-1253., IV. Sándor-1258., IV.Miklós-1288.,1291.)emlékezik meg Kummagyariáról - Cummageria - Hungaria Vaetus néven. XXII.János pápa bullája Gyeretyánnak/Jeretánynak szól, aki ekkor (1330) fejedelem volt.(Lásd alább.)Egykori ott-éltünkről még ma is számos régészeti lelet, helynév tanúskodik, mint pl. az egykori főváros közelében levő Burgun Mazsari. Fejedelmi városukat a Kuma partján épült Magyart/Mazsart az arab utazó és földrajztudós Abu-l'-fida 1321.-ben említi, de később , romjaiban is több utazó látja, s tanusítja, hogy az a magyarok városa volt.

     Andrzej Taranowsky, II.Zsigmond Ákos diplomatája így ír 1569-ben, Konstantinápolyból Asztrahány felé utazva: „...Október 7-én a magyar sírhalmok közelében vertünk éjszakai tábort. Itt még ma is sok téglafal található, a pogány magyarok templomainak romjai.”. „...a Sasik-Dzigirlik nevű folyó mellett érnek véget a magyar mezőségek. Átvonulásunk során monden nap láttunk falakat, az egykori magyar templomok romjait.A magyar mezőség sírhalmai gazdagok régi emlékekben, hatalmas kövekből épített falakban, melyeket a moha teljesen benőtt. E vidék utólsó lakói keresztények voltak, valószínüleg cserkeszek.” (Tardy Lajos:Régi hírünk a világban ; Gondolat, Bp. 1979.) . De la Motraye 1712-ben készített feljegyzéseket; a helyi tatár lakosságtól hallottakra támaszkodva Mazsar várost eredei magyar településnek tartja.(Tardy L. id. műve)

Kummagyaria kialakulása

Az Uralon túli sztyeppevidéket a Kazár Birodalom idején a bolgár-török/türk népek lakták be. Köztük az Ujgur Birodalom kötelékeibe tartozó besenyők nyolc törzse. A belső viszályoktól gyengülő kazárokat állandóan háborgatták, mígnem a besenyőktől keletre lakó úzok egy lendületes támadása után a besenyők is nyugatabbra kényszerültek. A Jergenyi-dombok irányába indított besenyő támadás hatására a magyar törzsek és szövetségeseik egy része nyugatra települt, a másik része pedig a Manicsj védő mocsárövezetétől délre. A népesség jó része felhúzódott a Kaukázus vidékére, nyári legelőikre; kis részük áttelepült a hegyen a perzsákhoz.(Őket nevezi Bíborbanszületett Konstantin „szabartoi aszfaloi” néven hős szavárdoknak/szabiroknak).


A kettészakadt magyarság Pannóniaba költözött része a kereszténység felvételéig még követek útján kapcsolatban állt a Kuma-vidékiekkel, de a XII.-XIII: szd.-ban már csak annyi maradt fenn hagyományként, hogy vannak keleten maradt testvéreink.


Az idők csendesültével a kumai törzsek is visszahúzódtak a hegyekből a folyómenti szállásterületekre, ahol lényegében háborítatlanul élhették életüket. Itt írta le őket Gardizi(1050-ben), és Al Bakri(megh.:1094.) is. Eszerint a XI. szd.-ban a kaukázusi magyarság a Don, Volga, Kubán, illetve a Káspi-tó és a Kaukázus által határolt területen élt. Határvidéküket gyepürendszer védte. Szomszédaik délről az alánok, s a bérceken túl az abkázok. Gardizi szerint a hadsereg két tömény lovas (20000 fő). A nép maga kb. 250000 főt tett ki. Nagyjából mint a honfoglaló Árpád népe. A főkirály a kündü/kende, a katonai parancsokat a gyula adta ki. Sok szláv/orosz foglyot ejtettek akiket Kercsben drága kelmékre cseréltek.

Klaproth szerint fejlett öntözéses földművelést is folytattak, melynek egy része még az ő korában is működött Kavkaszktól K-re. Vallásuk Gardizi szerint Jézus-hitű és tűzimádó/aveszta; Al Bakri szerint bálványimádók. Szép számmal kerültek elő un. „Kamennaja Baba” szobrok is, melyek nagyon hasonlítanak a Duna-Tisza közen, illetve a Kassa melletti Keveházan, stb. előkerült szobrocskákhoz. Mindkét arab forrás szerint a magyarok délcegek, erősek, ruházatuk pompázatos, lovaik kitartóak. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, de barátságos. Az egész nép tekintélyes, szorgalmas és gazdag. Gardizi leírja még, hogy a vőlegény váltságot fizet a lány szüleinek melyet szertartásosan adnak át a falu előtt.


A mongolok fennhatóságában

A nyugalmas három évszázadot követően Derbent falai előtt megjelentek a tatár/mongol hadak. 1222 tavaszán Sirvánban Csepe Nujan és Szubutaj Behadir vezetőket kért Derbentig. A tíz vezetőből egyet Szubutáj rögtön lefejeztetett, hogy lássa a többi, mi lesz a sorsuk, ha tőrbe csalják a tatár hadakat. Ők mégis egy szűk szurdokon át vezették őket, ahol a jász/alán, cserkesz, kun, abház és kummagyar csapatok nyílzáporába kerültek. Óriási veszteségek árán tudott a tatár sereg kimenekülni csak, s a veszteségeket pótlandó Kötöny kun fejedelem fiait (Juri és Daniel) ügyes fortéllyal rávetták, hogy - mint testvérnép - pártoljanak át hozzájuk. (Mindketten életükkel fizettek érte.) A tatárok most már maguk előtt hajtották a kunok seregét a Kaukázus előterében a kun sáncokig, amit elfoglaltattak velük.

Kötöny a maradék népével Magyarországra menekült. Valószínüleg a Kuma-menti magyarok ekkor már adófizetői lettek a tatároknak. A Kalka-menti ütközet után a tatárok meghátráltak, de nyomasztó emlékük megmaradt. 1234-ben Dzsingisz meghalt, s fia, Ogotáj/Ögödej lett az új nagykán. A kínai „Jüan-csao-pi-si” c-ű történeti munkában fennmaradt híres parancsa, mellyel világraszóló hadjáratát elindította:

„A Császár ezután megparancsolta Szubutáj vezérnek, hogy hódítson meg tizenegy nemzetséget, éspedig a kanglikat, a kunokat, az oguzokat, az oroszokat, a magyarokat, az alánokat, a jászokat, a cserkeszeket, a cseremiszekek, a bolgárokat, és az alemánokat; keljen át az Ural és a Volga folyókon, és vonuljon egyenesen Vladimir és Cserdin városok ellen.”

Ekkor kényszerűltek „szövetségre” az Ural-vidéki (baskír) magyarok is a támadók hadába.

Szubutáj tehát 1236-ban négy részre osztotta hatalmas seregét, melyek közül minket most a déli érdekel. Délről kerülve a Káspi-tavat Derbentnél törtek északnak csakúgy, mint 1222-ben. A hódoltatás gyorsan, viszonylag kis áldozatok árán ment végbe ismét a Kaukázusi népeknél.

1242-ben meghalt Ogotáj, s a hazasiető Batu elkésett. A Volgánál érte a hír, hogy a választás másra esett. Azzal kárpótolta magát, hogy a Mongol Birodalom nyugati részét hatalma alatt tartva új államot szervezett magának: létrejött a kipcsaki(kunos) Arany Horda. A meghódított népeket nem zaklatták ok nélkül, csak az adót hajtották be rajtuk. A Batu utód Üzbeg kán hatalma a nagykánéval vetekedett.


Gyeretyán fejedelem

 
A sztyeppelakó népeknél a kündü/kende állt a törzsek élén mint fejedelem, de a politikai, hadászati kérdésekben a gyula döntött. A közös ellénséggel szembeni egységes fellépés hatására jött létre a vezérőfejedelemi, egyfejedelmi tisztség igénye. Hogy a Kuma-menti magyaroknál ez mikor történt meg, nem tudjuk, de 1329-ben már bizonyosan így volt, mert XXII.János bullájában már így szerepel.

Gyeretyán /Jeretány (jelentése: fényes, dicsőséges, tündöklő)szerette volna, ha fővárosában Magyarban is katolikus püspökség lenne, mint Asztrahányban, Sybaban, vagy Arménia, Georgia, illetve a Krim több városában.


IV.Ince egy 1245.-ben írt bullája szerint a hittérítők már a Perzsa-öböl mellett, a Gangesz vidékén, Szíriában, a kaukázusi Ibériában, Georgiában, a Terek-menti alánoknál, a kazárok között, a Krim-i gótoknál, a cserkeszeknél, Indiában, Moszulban, a ruténoknál, oláhoknál Szerbiaban és a dalmát vidéken egyaránt tevékenykedtek.


Az 1300-as évek elején - a korabeli ferences zárdajegyzékek szerint - Kummagyariában két helyütt volt már kolostoruk: Magyarban kettő, s a Nagy-Szilindzsik forrásvidékén, az Elbursz/Ajbars tövében egy. Ez utóbbi neve is fennmaradt: Ügyek (magyarul:szentes). Romjait Klaproth írta le, s megjegyzi, hogy a környékbeli cserkeszek Mazsar Unneh-nek nevezik. Ettől ÉK-re találja meg egy másik ferences kolostor romjait, amit a lakosság „Kliszi”-nek nevez. Ezek az építmények a korabeli nyugati építészeti stílusban készültek.


Gyeretyán látva a katolikus hit terjedését, elhatározta, csatlakozni kíván a keresztény világhoz. Megkeresésére XXII. János, a hetvenes éveiben járó avignoni pápa egy 1329. októbet 3-án datált bullát írt Gyeretyánnak. Ekkortájt szentelt püspökké hat dominikánus szerzetest, s közülük egy, Mancasole Tamás, Szamarkand új püspöke vitte a bullát Magyarba,és a püspökség létrehozásának feltételeit megteremtette.

Tamás püspök 1230. áprilisában hagyta el Avignont száz forinttal a zsebében. Hajóval ment Szoldajaba, a Krim déli kikötőjébe, onnan a kaffai vikárius segítségével júliusban ért Magyarba. A sikeres előkészítést követően nemsokára meg is érkezett az első katolikus püspök, aki Taddeus ferences testvér volt.

Nézzük most, mit is írt a pápa Tamás által küldött bullában, Raynaldus közlése alapján.

A levél (A) része egy rövid összefoglalás az olvasó számára arról, hogy miről is szól maga a bulla(B).


(A) „ Beszámoltak(ti. a pápának) az ázsiai magyarok, a malkaiták,és alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek - bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket, - mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus előljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levélben pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette.”

(B) „Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet!Igen nagy és természetes örömet okozott nekünk az, hogy a Legfelségesebb Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folyamatosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tanítás és az apostoli egyház világosságával a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét összegyűjt(ti.:magához). Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények, akik az említett világrészen tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktasson benneteket!

Kelt Avignonban, a XIV. év okt. 3-án.”


Kummagyaria pusztulása

1369-ben, 33 évesen a sánta Timur Lenk/Tamerlán Szamarkand emírjévé kiáltatta ki magát. Mintegy tíz év erőgyűjtése után hatalmas seregével meghódítja Khorasszant(1380), majd az ekkorra már kisebb királyságokra szétesett Perzsiat győzte le a következő hat évben. Az ellenszegülő Iszpahánban 70.000 fejből építtet piramist. 1394-ben elfoglalta Bagdadot, 1398-ban India következett, s Delhit kirabolva 100.000 foglyot öletett halomra. 1400-ban Szíriát törte meg, majd 1402.július 2-án az ankarai ütközetben Bajazid szultánt győzi le. Ezzel alig kiheverhető csapást mért az Oszmán-török birodalomra. 1405-ben Kína ellen készül, amikor február 17-én Otrarban meghalt.

Nos, ennek a Timurnak az az időszaka érdekes nekünk, mikor 1387 és 1396 között Toktamissal az Arany Horda kánjával hadakozik.

Toktamist Timur barátsága erősítette meg hatalmában. 1382-ben Oroszországra támadt, s Moszkvát 1387 augusztus 26-án porig égeti. Ezután elbizakodottságában Timur ellen fordul, s megtámadja Azerbajdzsánt. Timur Derbentig üldözi, s a békét kérő Toktamisnak megbocsájt.

Még két sikertelen hadjárata volt Toktamisnak Timur ellen, míg a negyedik romba döntötte az egész Kaukázus-vidéket is.

1395 februárjában a Bagdad-közeli Szamarraban gyűjti össze Timur a seregét s megindulnak északnak. A kisebb csapattest a Kaukázus gerincét biztosítja, míg a nagyobb rész a derbenti Vaskaput lerombolva kanyarodik a Kuma-síkra, s egyesül a másik seregtesttel. Megtudja, hogy Toktamis serege a Kalka-Terek összefolyásánál szekértáborba vonult. Éjszakai menetből április 15-én hajnalban támadt Timur. A készületlen tábort gyorsan szétforgácsolták, s a K-ÉK-É irányba menekülő Toktamist a volgai Szamaraig üldözik. Ekkor tudja meg, hogy Barkjarok, Toktamis fővezére a Don felső folyásánál gyűjti össze a szétszórt sereget. Toktamist otthagyva siet a Donhoz, de Barkjarok már bevette magát Moszkvába. (Barkjarok teljes családja Timur kezére került, de ő sértetlenül visszaengedi őket.) Augusztus 26-án támadás nélkül vonul vissza Moszkva alól. Délnek fordul, s a cserkeszek földjét dúlja fel, majd elhatározza, hogy a telet a kumai magyarok földjén tölti. Omár Tabán nevű alvezére azonban Mahmudi magyari népbíró(kalanter) tudósításai alapján olyan híreket hagy hátra számára a magyari nép viselkedésével kapcsolatosan, hogy előbbi szándékától elállva parancsot ad Magyar/Mazsar földig való lerombolására.

Ez a parancs 1396 januárjának első napjaiban hangzott el...

A rendkívül hideg tél ellenére csapatai hasig érő hóban vonultak ezután Asztrahány ellen.

Mindeddig két, nagyjából hasonló területű és lélekszámú Magyarország létezett.


Emlékezete

Hatvani Turkoly Sámuel (1724) szikszói rokonaihoz írt leveléből: "A Magyarok Királlya pedig lakott Kuma folyóvíz mellett, mellynek Palotái jóllehet rogosak (romosak - svaszon), de még ma is fennállnak és azon falu helyét itt valló (itt lakó, ide való - svaszon) Pogány nyelven hívják Magyarnak."

Graber szerint, aki a helyszínen kutatott (1726-27): "Magyar lakosai a cserkesz hegyekbe menekültek..."

Gmelin (1772): "...az ingus nép tartja magát a magyarbeliek utódjának."

Szentkatolnai Bálint Gábor 1895-ben a Zichi-féle Kaukázus-expedíció nyelvésze : " Az abkázok és az osszétek (alánok) hagyományaiban egyaránt él a tudat, hogy ők egykor Magyarban laktak. Nem kehetetlen, hogy néhány kummagyar nemzetség ezekhez a szomszédnépekhez menekült, és így maradhatott fenn köztük az említett hagyomány."

Klaproth Gyula 1808-ban járt az oszétok lakta hegyvidéken. Jegyzetéből: "A nép legbátrabbjait választották meg védelmező vezérükül és bírókul, s ezek minden írott törvény nélkül igazgatták, vezették, kormányozták a népet. Amikor azonban megjelent és behatolt völgyeikbe a két Badil testvér, akik egyébként Madzsar kánjainak fiai voltak, a bírók eltűntek."

Besse János ugyanekkor: "A törzs előkelői úgy nyilatkoztak előtte, hogy a balkhár nép főnöke, a nemrég elhúnyt Abdullah kán valóságos ivadéka az elköltözött nagy magyar népnek. Abdullah kánnak két fia maradt, Bessát és Bredelát..."