Magyarság nélkül nem egyszerűen csak szegényebb lenne a világ, de ősműveltsége megteremtőinek letéteményeseit, mai örököseit, mindenoldalú fejlődésének most is aktív részeseit veszítené el ez által az emberiség. Jelen tanulmányom is, az időben egy kicsit ugyan visszalépve, de a mával mégis szoros kapcsolatban, e cél érdekében, megvalósításának szolgálatában született.

Tisztázzuk mindjárt az elején, mit takar maga a címbeli felvetés!

Bár a dolgozatnak nem ez a fő témája, szeretném először a későbbiekben sokszor hivatkozand Badiny Jós Ferenc professzor úr azon állítását, kutatásainak egyik nagyszerű eredményét ezen a fórumon is tovább népszerűsíteni, miszerint a ma sumerként azonosított nép magát soha, sehol nem nevezte így. Az ékiratok, de elsősorban a „BEZOLD-féle tábla” bizonysága szerint ők magukat MAH-GAR = MAG-GAR = „nagy, erős nemzet”, a „tudás népe”-ként jellemezték, akik az EME HUN-GAR = első, kezdeti nyelv népe lévén a „legrégibb” és jelképesen az „égből való” nyelvet beszélték. Bővebben olvashatunk erről a szerző, Badiny J. Ferenc „Életműsorozat”-a II. kötete (a továbbiakban: BJF II.) 206-218. oldalán. Nincs is ezzel semmi probléma, hiszen Magyar Adorján szerint is, a MAGYAR = MAGAR = MAGER = MAG ember jelentése a minden élet kezdete, az átörökített tudás hordozója, a folytonosság biztosítéka értelmezés szoros filozófiai egységben van annak sumer felfogásával is.

Térjünk rá, azonban tanulmányom elsődleges céljára, melynek értelmében szeretném meggyőzni a kedves olvasót arról a címben sugalmazott másik felvetésemről, miszerint a sumer(mahgar) karácsony elnevezésében, hagyományaiban is magyar eredetű, további adalékként szolgálva annak bizonyságául, hogy a két nyelv, a két nép teljességében azonos gyökerű.

GURUSUNU, a sumer karácsony nevének magyar eredete.

A fenti elnevezésről, karácsonnyal való kapcsolatáról a szerző (lásd. BJF I. 31. old.) a következőképpen ír: „(A téli napforduló – a sumír GURUSUNU – mint vallási ünnep, hosszú évezredeken át megtalálható Keleten és Julius Caesar Kr.e. 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a babiloni kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: „A legyőzhetetlen Isten Napja”.)”
A szerző nem közli az olvasóval, hogy az elnevezéssel a rómaiak illették a téli napforduló napját, vagy csak valamilyen torzult formájában átvették azt a babiloniaktól. Mivel a szót eredeti formájában nem találtam meg René Labat sumer-akkád-francia szótára egyik szószedetében sem, én a következő feltételezéssel élek. Hangzás alapján inkább akkád eredetűnek ítélem, amit alátámaszt az a tény is, hogy a rómaiak a babiloni kalendárium átvételekor honosították meg az ünnepet. Ettől azonban lehet még majdnem azonos alakú és hangzású, igazi sumer eredetű szó is, hiszen az akkádok, a sumerek leigázása után, műveltségük és ékírásuk átvételekor, számtalan kifejezésüket is átvették, főleg azokat a vallási és mitológiai eredetű elnevezéseket, amelyekre érthető okokból nyelvükben nem voltak megfelelő szavak. Tény, hogy gyökelemzéssel ezt az értelmezést nem tudtam kihámozni, hozzá teszem, rendkívül hiányos sumerológiai ismereteim erre nem is nagyon adnak esélyt. Nem könnyítette meg a helyzetemet az a tény sem, hogy a rendelkezésre álló, különböző, magyarul nem tudó nyelvészek által összeállított szószedetek 23 különböző értelmű DU, 18 TU, 15 U,GU stb.(lásd: BJF II. 165.) ősgyököt tartanak nyilván, ami egy igazi ősgyök esetében persze majdnem természetes is. Tovább nehezíti (könnyíti?) az amatőr kutatók dolgát, hogy az eredeti ékírásos szöveg ismeretének hiányában a gyökök „tetszés szerint” csoportosíthatók, hiszen nem tudhatjuk, őseink akkor, hogyan gondolták.

Milyen közel áll a „valósághoz” a GUR-USU-NU csoportosítás?
Találtam olyan GUR5 (L.46. – 57.) = couper = megszüntet valamit megfeleltetést (a zárójeles kifejezés azt jelenti, hogy a GUR ékjel csoport 5. számú értelmezése megtalálható René Labat szótára 57. oldalán, a 46-os sorszám alatt), amely a NU(L.75. – 51.) = ne….pas = nem (tagadó szerkezet) kifejezéssel és tükörszimmetriás ragozó formában együtt kiadja a nem megszüntetett = nem legyőzött = „legyőzhetetlen” összetételt. De így a maradék USU már nem elég az „Isten Napja” kifejezésére, sőt egyik olvasatában, filozófiai értelemben ennek pont az „ellenkezőjét”, a naplementét jelenti.
Az ugyan még szintén igaz, hogy az U (L.411. – 189.) = seigneur = úr egyik bővítménye a DU(tavasz) istennévhez vezet, de ekkor az elnevezésnek tartalmaznia kellene a D(dingir) betűt (pl. GUR-DU-SU-NU összetételben) és nem mellékesen a SU ékjel csoport értelmezéseiben sem találtam sehol „nap” megfeleltetést.
Visszatérve az USU (BJF II. 391.) = naplemente jelentésére, és ezen a vonalon tovább haladva, ugyan csak érdekes dolgokat fedezhetünk fel. A GUR (L.111.-89.) = se tourner = visszatérő eme másik jelentése a fentebbi NU (L.75.-51.) –el a következő megoldást adja:

VISSZATÉRŐ-NAPLEMENTE-NEM = „nemvisszatérő” naplemente = távozó naplemente(„napfelkelte”), vagy = visszatérő „nemnaplemente” = visszatérő napfelkelte.

Ebben a formában mindkét megoldás tartalmazza az ünnepség, a nevezetes nap egyik lényegét, az újjászülető Nap jövetelét, de az alábbiak miatt mégsem tartom elfogadhatónak:
az elnevezésben nem szerepel a Napisten csak, mint közönséges „nap”
nincs benne utalás a győzedelmességre, diadalmasságra
kétszeres tagadással fejezi ki a mondanivalót, hiszen a naplemente eleve ellentéte a napfelkeltének, illetve a távozót „nemvisszatérővel” írja körül

További lehetőségek.
Másfajta csoportosításban a GU-RU-US-U-NU kifejezés közel azonos hangzása mellett a GU-RU-US (BJF II. 390.) = erős, férfias jelentése még beilleszthető a legyőzhetetlen szinonimájaként, de a maradék U-NU jelen esetben még megoldhatatlanabb feladat, mint előbb az USU értelmezése.
Dr.Bobula Ida szerint (lásd: A magyar nép eredete c. műve 146.old.) a Karácsony = GU-UR(a-su-mu) = (Napforduló) is igaz. Mivel bővebb magyarázat itt sem található, ezért nem tudom, hogy a „mu” nyomdai hiba következménye, vagy az értelmezés lényeges eleme. Hajlok az előbbi feltételezésre, hiszen a mu = meg legáltalánosabb formájában a nyomatékosító „meg hát” illetve a biztos befejezésre utaló pl. „meg jön ám” értelemben (ezek igazi magyar és sumer nyelvtani sajátosságok), valamint birtokviszony jelölésére (pl. lugal-mu = király-om) használatos. A GU-UR sumer gyökszó már tartalmazhatja együtt a „Legyőzhetetlen” Napisten elnevezést, mert az ÚR (L.575.-235.) vonatkoztatható Herculesre, a görög Napistenre, a GUR (L.111.-89.) fentebb tárgyalt visszatér, kering, jelentése, ami a Nap másik jellemzője, örökkévalósága folytán pedig ebben az értelemben lehet a legyőzhetetlenségének jelképe. Nem találtam meg azonban mindezt a GU értelmezések mellett (pedig gyakori a GU, GUR; TU, TUR stb. azonosság), és jelentheti vajon ezek után a zárójeles kifejezés bármelyik alakjában is a „nap”-ot?
Számomra az eddigiek alapján csak az a biztos, hogy a téli napforduló, a Magyar Karácsony, az „újjászülető és legyőzhetetlen Napisten” ünnepe évezredeken keresztül mind Keleten, mind a rómaiaknál a GURUSUNU-hoz hasonló hangzású néven volt számon tartva, de az elnevezés már nem hordozta magában az esemény lényegét.

Mit jelenthet akkor a GURUSUNU kifejezés, és melyik származik a másikból?
A Magyar Karácsony több százezer éve tanulmányomban az etimológia módszere segítségével arra a következtetésre jutottam, hogy a KARÁCSONY ünnepe eredeti jelentésében: a „sötétség szelleme(Istene) eloson” = „távozó éjatya” ünnepe tartalom rejtezik.
Az számomra egyértelmű, hogy a két elnevezés, a KARÁCSONY és a GURUSUNU egy és ugyan az, csak ez utóbbi kissé torzult, u-zó, tájszólásos alakban. Az azonosság még jobban szembe tűnik, ha a kifejezéseket átalakítjuk, megtisztítjuk azokat a jelentéstartalom szempontjából egyik nyelvben sem lényeges magánhangzóktól:
KARÁCSONY = KARATSON = K.R.TS.N = G.R.S.N
Látjuk, mindössze a hangtanilag majdnem egyenértékű K = G (pl: kara=gara, kör=gör, kamó=gamó, vagdal=vakdal stb.) cserét, és az S mellett alig hallható T elhagyását kell elvégeznünk.
Nyílván haza beszélek, de nehezen tudom elképzelni a GURUSUNU-ból KARÁCSONY származási irányt, amely az átadással olyan tökéletesre sikeredett, hogy a kifejezés ma is érthető magyar ősgyökök felhasználásával (magyarázat és levezetés a fentebb említett dolgozatomban) fejezi ki az adott nap egyik legfontosabb lényegét, a sötétség és a hideg fokozatos megszűnésének kezdetét. Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a másik lényeges elem, a természeti jelenség másik irányú megközelítése, a Napisten újjászületése. A fenti irányt, miszerint mi vettük át a szót „bárkitől”, azért sem tartom valószínűnek, mert akkor azonnal arra is választ kellene adnunk, hogy mikor neveztük el szent madarunkat KARÁCSONY = KERECSENY sólyomnak. Ahonnan (bárhonnan) ugyanis elvileg átvettük a szót, ott nem szent madár a sólyom és nem kerecsen a neve.

Ezt az elnevezést pedig azok adták, akik az első ünnepségek során, a megszülető és felszálló Nap jelképezésére a levegő, az ég urát, kedvenc madarukat, a kerecsen sólymot röptették. Szent TURUL madarunkról, mert sólymunknak ez az igazi sumer(mahgar) neve, a következő dolgozatomban bővebben fogok írni.

Azt gondolom tehát, hogy az átadás iránya csak a KARÁCSONY-ból GURUSUNU lehetett. Magyar őseink különböző törzsei a Kárpát medencéből, több tíz(száz)ezer évvel ez előtt kiáramolva a világ lakható tájai felé, magukkal vitték a nevezetes nap megünneplésének hagyományát, elnevezését, mely 2-3 ezer évvel ez előtt több(!) úton is visszakerülhetett hozzánk alig módosult hangzással és jelentéstartalommal.

De, ha a KARÁCSONY szó volt az eredet, kellett maradni valamilyen nyomának a sumer nyelvben, az eredetihez hasonló jelentéstartalommal is. A kara = gara ma is használatos szavak jelentése: fekete, sötét, régebben bizonyára volt titokzatos (pl. garabonciás), ijesztő (pl. k(a)rampusz), félelmet (pl. karom, káromol), bizalmatlanságot keltő stb. értelme is. Ha a szavakat gyökelemeire bontom, és a KA + RA összetevőket külön értelmezem, akkor összevonás után a „rám vonatkoztatva valami rossz” (pl. károm) értelmet kapom.

Nézzük ezek után csak felsorolásszerűen a sumer megfeleléseket!
KAR, KARA (L.376.-173.) digue = gát (engem gátol); livrer = kiszolgáltat; laissez = elhagyott; piller = kifoszt
KAR, KARA (BJF II. 422.) kötél, kötelék (lehet hátrányos is)
GAR, KAR (BJF II.419) bekeríteni, körülzárni, zárt hely
KA (BJF II. 415.) mámorító ital (titokzatosság), nyílás, kapu, száj (titokzatos bemenetek)
KÁR, KÁRA (L.105.-87.) souiller = beszennyez
KARA-BU (BJF II. 419. akkád) imádkozni(rosszat elkerülendő), hódolni
KAR-KIDGEME =NŐ (L.377.-173.) courtisane = félvilági nő
KA-LA (BJF II. 420.) pince
HARA (BJF II. 405.) haramia
GAR4 (BJF II. 356.- DSL.294.) zár
KU-RU = KU (BJF II.415.) nagy, erős + RU (L.68.-67.) donner = adni; voner = felajánl valamit, tehát összeolvasva: erősnek (nem biztos, hogy önszántából) felajánl valamit.

Azt hiszem, e korántsem teljes szóbokor bemutatása után kijelenthetjük, hogy az eredetihez hasonló jelentéstartalommal nyugodtan használhatták a sumerek a KARA + SUNU, vagy GARA + SUNU, vagy KURU + SUNU kifejezések bármelyikét, eleinte esetleg a végtoldalék U nélküli változatában is.

Mielőtt a magyar KARATOSON-ban lévő OSON szónak megfelelő távozást, surranást, elosonást jelentő értelmezés sumer vonatkozásait vizsgálnánk, jegyezzük meg, hogy a KARA + USUN kiejtési átmenet esetén az USAN, USUN (BJF II. 437.) = ostor jelentésű szóval találjuk szembe magunkat, amely ugyancsak képletesen mutatja a hangtalan és gyors suhanást, surranást, átvitt értelemben az osonást is.

De vizsgáljuk meg a SU + NU kifejezést közelebbről is!
A NU (L.75.-51.)-el kapcsolatban fentebb már bemutattam, hogy tagadást fejez ki, a SU(L.354.-163.) jelcsoportnak megfelelő main = kéz; poignée = kézfogás szavakkal összevonva pedig a „nem kéz”, „nem fog kezet” jelentéstartalmakat kapjuk, mely utóbbit úgy is értelmezhetjük, hogy „kézfogás nélkül távozott”. Hasonló szóalkotás ehhez a LU-EME-NU-TUD = ember-nyelv-nem-tud = nem beszél (BJF II. 365.) is, amiből érdekességként az is kitűnik, hogy a TUD = tud szavak, nem egyedi jelenségként, hangtani, alaki és jelentéstartalmi szempontból is teljesen azonosak a két nyelvben.

Most már azt hiszem, elegendő bizonyítékot szolgáltattam azon feltételezés igazolására, hogy az átadási irány csak a magyarból-sumer lehetett, hiszen az akkád-sumer kifejezés legalább olyan mértékben tartalmazza a szó eredeti, magyar jelentését (egyes elemei szóbokrot építettek maguk körül), mint a kétezer évvel ez előtti sumer tartalmat, és egyben újabb adalékkal szolgáltam a két nép azonos eredetére, közös gyökereire vonatkozóan is.

Néhány gondolat KARÁCSONY(GURUSUNU) szavunk más nyelvekben meglévő rokon értelmű szavaival kapcsolatban.
Felkészültségem, tárgyi ismereteim hiányossága, a tanulmány terjedelmi korlátozottsága okán valójában csak egy, az alapos gyanú határát is alulról súroló meglátásomnak szeretnék hangot adni. Elsősorban Grandpierre Attila: Karácsony c. könyvében (lásd:71.-93.old.) leírtak alapján mondom, nekem úgy tűnik, a Kárpát medencei magyarsághoz régebben és térben közelebb elhelyezkedő szláv népek között elsősorban a karácsony szóhoz hangzásban közeli (pl. bolgár kracsunec, óorosz korocsun stb.) szavak terjedtek el. Amit persze ők értelmezni az ünnep kapcsán nem tudnak, lehet, így nincs is semmi köze hozzá. A keletebbre lévő népeknél viszont inkább a gurusunu szóhoz közeli, a Napistenhez tartalmában idomuló (pl.szarmata Khursun, óperzsa Koraszán stb.) megnevezések maradtak fenn. De ez így van rendjén, itt a Kárpát medencei, ott a sumer kultúra dominált. Azon sem kell nagyon csodálkoznunk, hogy az I. István korabeli hivatalos magyar feljegyzések „kurazun, karasun” alakot öltöttek, hiszen Árpád magyarjai nem sokkal korábban a Chorezmi (KU-MAG-GAR RI ES MA) Birodalmából jöttek a Kárpát medencébe. Ezen kívül ebben az időben, vagy ezt megelőzően eljuthatott hozzánk a római(latin) Gurusunu is. És e fenti változat időlegesen a kettő közötti „békés átmenetként” is felfogható. Azt viszont ezek ismeretében még nehezebb elképzelni, hogy az ezredfordulón használtuk a Napistent jelentő elnevezést, majd később mégis átvettük, éppen a Kárpát medencei teljes uralmunk idején a „számunkra semmit sem jelentő szláv változatot”. Ez még a kereszténység térnyerésével sem magyarázható és többszörös logikai képtelenség.

Kiindulási elméletem közvetett módon történő alátámasztására térjünk vissza újra a sumer nyelvterületre, és vizsgáljuk meg a KARPAT, KARPATU szavak jelentését, keletkezési helyét és vándorlását, mely számomra, a HunHír.Hu „Őseink nyomában” rovatában megjelent tanulmányom miatt érzelmileg sem közömbös.

Mit jelent a KARPAT(U) szó és honnan származik?

Először szögezzük le azt a tényt, hogy R. Labat szótára szerint a szó mindkét formájában akkád, de a végtoldalék U hangzó nélküli változat minden további nélkül lehet sumer eredetű, és e karpat = Kárpát szavakról hamarosan látni fogjuk, hogy alakilag és hangzásukban azonosak, de jelentéstartalmi összefüggés csak áttételesen van közöttük.
A fenti tanulmányomban bemutatott értelmezés szerint a hangtanilag teljesen egyenértékű KARPAT = KA(ha)RPAT kifejezés tartalmában magában hordozza a tájegység legfontosabb tulajdonságát, hogy „félelmetes, környezetéből meredeken kiemelkedő, hímistenséget szimbolizáló kőhegyek” összessége.
A KARPATU („DUG” L.309.-141. szerint) inkább közönséges pot = edény, fazék; vase = korsó, de iszap jelentésű is, míg a KARPAT („A-GÚB-BA” L.578.-237. szerint) inkább összetett, jelzős szerkezetű bénitier = szentelt víz tartó, vagy vase de nuit = éjjeli edény jelentéshordozó. Tisztán „vízgyűjtő medence” értelmezéssel nem találkoztam.
A közvetett jelentéstartalmi összefüggés azonban így is kétségtelen, hiszen a Kárpát medence vízgyűjtő terület, a kérdés az, hogy melyik elnevezés született meg hamarabb?

Szerintem alapvetően a Kárpát-ból karpat mellett szólnak a következő érvek:
- az emberek hamarabb megismerték és tisztelték (tehát el is nevezték) a sorsukat is befolyásoló „nagy hegyet”, mintsem edényük, korsójuk vagy szentelt víz tartójuk lett volna
- inkább egy fél kontinensnyi, tehát magasztosabb dologról nevezünk el közönséges tárgyakat (pl. halasi csipke, hollander stb.), mint fordítva
- a sumerek előtt itt lakók (pl. a Kőrös-kultúra népei) sehogy sem hívták ezt a nagy hegyet?
Tovább erősíti érvelésemet az a tény, hogy az Földközi tengeren is van egy Kárpathosz = „A” Kárpath elnevezésű szigethegy, amely egyáltalán nem vízgyűjtő jellegű, de még csak nem is kör alakú, mint ahogy a kar=kör kétségtelen igaz voltából az eredeti elnevezés indítéka és alapja következhetne.

Ebből viszont újra az következik, hogy őseink, nagyon régen, itt a Kárpát medencében elneveztek valamit, majd kiáramolva a szélrózsa minden irányába, a belakható területeken megtelepedtek, és meghonosították ősi kultúrájuk különböző elemeit, pl. az elnevezéseket.