Megjelent: Arany Tarsoly. A hagyományőrzők lapja. III. évfolyam 11. szám, 2007 november 1. 34-37.

Tizenéves koromban édesapám mesélt nekem a mágikus korról, illetve másik nevén az Aranykorról, amely számomra teljesen világossá tette, hogy ezek a világon a legfontosabb dolgok. Ez egy bizonyosság volt a számomra. Hogy pontosan mit mondott nem tudom már felidézni, mert rengeteg mindent hallottam azóta ebben a témában. De azt tudom, hogy arról volt szó, hogy létezett egy másik kor, egy hihetetlenül magas műveltség, ahol az ember sokkal teljesebb módon élte az életét, az érzései és a gondolatai összhangban voltak egymással, a boldogsága összehasonlíthatatlan volt a mai emberéhez képest, tudása is sokkal teljesebb volt a Világegyetemről, a Mindenség titkairól sokkal lényegesebb dolgokat tudott és szabadabb volt. - kezdte beszélgetésünket Grandpierre Attila, csillagász. Beszélgetésünk apropója kettős, egyrészről most megjelenő legújabb könyve, a Királyi mágusok ősnépe a magyar, másrészről édesapja Grandpierre K. Endre nemrégiben megjelent Atilla és a hunok című kötete, melyek, mint kiderül, szorosan összefüggnek. Érdekfeszítő beszélgetésünk első részét olvashatják most, a következő decemberi számunkban jelenik meg. 

Atilla üzenete - I.

Beszélgetés Grandpierre Attilával

magyarságról, az emberré válás koráról,

és  önmagunk felemelésének esélyéről

Miből indultál ki, amikor a mágusokkal kezdtél el foglalkozni, miért volt fontos neked, hogy ezt a kérdést előhozd?

A gyermekkori apai elbeszélés már elég volt ahhoz, hogy azt a varázslatos teljességet felidézze bennem, ami minden emberben benne rejlik. A mágikus korban, az aranykori évmilliókban szerzett őstudás génjeinkbe beivódott és minden nagyszerű emberi törekvés mélyén ott él, ami az emberiség elidegeníthetetlen és örök része, örök alapja és örök célja. Akkor mivel is foglalkozhatnék mással? Csak azt nem értem, hogy miért nem mindenki ezzel foglalkozik? Aztán a magam módján foglalkoztam is vele, bár csillagász lettem, mert az is rendkívül érdekelt, de a mágusokat  nem felejtettem el. 2000-ben jelent meg az első kétrészes tanulmányom a Demokratában Prométheusz és a szkíták címmel. Ez az első önálló, nagyobb szabású eredményem. Kiderült, hogy a mágusok voltak az ókori görög kultúra felemelői, akik az északra fekvő Szkítiából sűrű rajokban látogatták a görögöket és ők nevelték ki majdnem az összes nagy görög tudóst. Közöttük Püthagorászt, akit egy Avar nevű szkíta mágus tanított, és akitől olyan rendkívüli tudást kapott, ami az ókori görög kultúrában egy idegen vércseppnek számított. Mégis ez az a tudás, ami miatt a görög kultúra igazából magas kultúrának számít. Avar mágus Szkítiából, tehát tulajdonképpen a Kárpát-medencéből érkezett, és nem azért jött, hogy a magasabb tudásával a görögöket gyarmatosítsa, hanem hogy átadja tudását önzetlenül az emberiség javára, a görögség javára. A görögség a szkíta-magyar mágusoknak köszönheti egész kultúráját, az írást, az olvasást. A görögök aztán ezt úgy hálálták meg, hogy a szkítákat barbároknak nevezték, magukat pedig a kultúra egyik letéteményesének. Ez a görögök tragédiája, nem véletlenül született meg náluk ez a műfaj.

Akkor mondhatni, hogy a demokrácia hazája Magyarországon volt?

Igen, illetve igazából az emberiség tudásának a forrása a Kárpát-medence, a demokrácia már egy olyan politikai intézmény, amelyet most nem érintenék…

Ez persze csak irónia. Ezek szerint a Kárpát-medencében létezett egy mágus központ?

Igen, ez ma már bizonyítható rengeteg régészeti lelettel és ténnyel. Legújabb könyvem borítóján a sungiri lelet Nap-korongjával megegyező Nap-korong szerepel – a magyar Szent Koronáról. Ez egy rendkívül érdekes ún. királyi lelet, amit mind a mai napig nem hívnak királyinak. Moszkvától 100 kilométerre északra találták, és időszámításunk előtt 26 000-re datálják.

Időszámításunk előtt 26 000 évre?

Igen, plusz-mínusz pár ezer év. Uráli népcsoporthoz tartozik, tehát tulajdonképpen magyar, hiszen az uráli népcsoport legjelentősebb nyelvőrző népe a magyar. Olyan rendkívüli gazdagságú lelet, melyben közel 6000 különlegesen megmunkált mamutcsontból készült gyöngyöt, és egy két és fél méteres, különleges technikával kiegyenesített mamutjogart találtak. Ez azért is különleges, mert például a „fejlett nyugaton”, Angliában az i.e. 2300-at követő 900 éven keresztül (amit ők bronzkornak neveznek), összesen egyetlen egy olyan leletet találtak, amiben több mint 100 értékes tárgy volt. Mégpedig éppen Stonehenge íjászkirályánál, aki történetesen éppen a Kárpát-medencéből vándorolt oda. Megállapították, hogy amikor a tejfogak lecserélődtek és a fogzománca képződött, akkor olyan vizet ivott, amelyek a Kárpát-medencében tartalmazzák azt a stroncium- és oxigénizotóp arányt, ami beépült a fogzománcba. Olyan réztárgyakat és aranytárgyakat találtak egyébként mellette, melyek a Kárpát-medencei műveltségben voltak használatosak. Itt volt szokás az is, hogy rézkéseket temettek az elhunytak sírjaiba. Tény, hogy a 900 éves bronzkor alatt Nyugaton sehol sem találtak ilyen gazdag leletet. Az már magában is figyelemfelkeltő jel, hogy ez egy íjászkultúrából származó ember.

És ez bizonyító erejű is lehet.

Így van. Olyan hatalmas íja volt i.e. 2300 évvel (és egyébként ő építtette Stonehenge-t, tehát rendkívül magas tudással rendelkezett), ami messze meghaladta az ott lakók kulturális szintjét. Különleges és hatalmas íját az is bizonyítja, hogy külön kovakőből készült alkarvédője volt, hogy a visszacsapódástól megvédje.

Az íj is megvan?

Olyan nyomokat találtak, melyekből egyértelműen rekonstruálható. De az alkarvédő megvan. Közép-Európában már évezredekkel ezelőttről számos ilyen leletet találtak, csak ezek valami miatt elkerülték a közfigyelmet. De Sungirban nem 100, hanem 6000-nél több értékes tárgyat találtak! Rendkívüli gyöngyöket. A magas kultúrát bizonyítja a gyöngyök mellett talált fejlett textilkultúrát sejtető szövetruha. A Stonhenge-i leletet ugye királyinak nevezik, a sungiri lelettel ellentétben. Pedig a sungiri csontváz, fején több mint 2000 elefánt és mamutcsontból készült gyöngyökkel kirakott fejéket visel. Ez egy fejpántot alkot, egy keresztpánt nyomai is láthatók, és minthogyha a másik keresztpánt nyomaiból is maradt volna, méghozzá fonalakra felfüggesztett gyöngyök formájában. A magyar Szent Korona elődje látszik kirajzolódni. De ez csak az egyik része e különlegesen izgalmas régészeti leletnek. A másik a Nap-korongok, melyek két gyűrűrendszerből állnak, az egyik egy belső kicsi gyűrű, a másik egy külső nagyobb, és a két gyűrűt nyolc darab küllőszerű páros vonal köti össze. Ezek teljes azonosságot mutatnak a királyi mágusok i.e. I-II. évezredben Közép-Európából származó süvegén is megtalálható díszekkel. Van olyan köztük, ami 83 és fél centiméter magas. A Berlini Előtörténeti Múzeumban láthatóak. A múzeum igazgatójának tanulmányaiból tűnt ki számomra, hogy pontosan olyan Nap-koronggal díszítettek, mint a sungíri lelet (melyek egyébként egyértelműen szkíta süvegek). Ez azt sejteti, hogy ugyanabból a kultúrából, vagyis tulajdonképpen a magyar kultúrkörből ered. Ezt bizonyítja egy egyszerű és nyilvánvaló tény, ami nem is tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy eddig elkerülte az emberek figyelmét, és az én figyelmemet is: van egy olyan korona, amit minden magyarnak ismernie kellene. Ezen a Szent Koronán szerepel a Nap és a Hold. A Nap-korong ábrázolása jellegzetes és csak egy bizonyos kultúrkörhöz kötődik. Egy belső és egy külső körgyűrűről van szó, melyeket nyolc darab páros vonal köt össze.

Vajon véletlen?

Akik nem akarják a nyilvánvaló tényeket figyelembe venni, és tudománytalanul járnak el, azok számára ez véletlen, de az elemi logika követelménye alapján nem az. A véletlen nem magyarázat. Önmagában már a sungiri leletnél uráli népről beszélnek, az európai mágusok süvegeit a mai napig nem tudják értelmezni, és hova kötni. Ez is egy izgalmas történet.

Halljuk!

A nagy tudományú nyugati régészek, több mint 100 éven keresztül ezeket a méteres nagyságú süvegeket vázának nézték. Aztán valaki rájött, hogy ezek mégsem vázák, és hogy az ottani barbár lakosság, a kezdetleges anyagi kultúrával rendelkező emberek nyilván arra használták őket, hogy botra téve ünnepeinken körbetáncolták és kiabáltak hozzá. Ez a második értelmezés. Az utóbbi időben kezdenek beszélni arról, hogy ezek olyan sapkák, vagy kalapok, melyet varázslásra használtak. Érdekes, hogy szavuk sincsen rá (golden cap, golden hat), tehát nem süveg vagy föveg. Nekünk több szavunk is van rá. Tehát most már kezdenek varázslókról beszélni és kezdik varázsló sapkaként emlegetni. De mind a mai napig nem tudják azt, amit az új könyvemben bizonyítok, hogy itt egy különleges népről, az emberiségnek arról az ősnépéről van szó, amelyik még az emberré válás korszakában bensőséges kapcsolatot létesített a Mindenséggel, a Világegyetemmel. Ez abból a természettudományos, vagy természetes, törvényszerű folyamatból fakad, amiben az ember olyan magasabb tudatállapotba került, hogy kigyulladt az öntudat fénye, ami nem más, mint és ez az emberré válás titka. Szeretnénk ma jól érezni magunkat a bőrünkben, és nem mint elidegenedett emberek. És itt van a kulcs elásva. Nem értjük, hogy mi történt az emberré váláskor, mert állítólag akkor primitív körülmények között vertük a nőinket, éheztünk, fáztunk és féltünk a természettől. E szerint a logika szerint a diófának egyfolytában rettegnie kellene a széltől és a Naptól. Akkor a növények nem csodálatos virágokat fejlesztenének magukból, hanem a félelmüket tüskékkel kellene kifejezni. De érdekes módon a virágok mégis csak szépséget árasztanak magukból. Ők nem követik azt a logikát, amit próbálnak ránk erőszakolni, és kifordítani az emberiség történelmét, az emberré válás korszakát, amit tulajdonképpen hazugságok tömegével takartak le és idegenítettek el tőlünk. Ezért a mai napig nem tudja az ember, hogy mitől ember. Pedig ez egy az emberiség igazi kulcskérdése. Az a kultúra, amely megőrizte az emberré válás során a kozmikus beavattatás titkát, amit magától a Világegyetemtől kapott, tehát égi eredetű tudás őrzője. Ezt a tudást meg kellett őrizni. Az emberi öntudatnak a nyomait még ma is őrzi ez a megnyomorított ember. De valami megszakadt, a modern ember elfelejtette az előzményeket, az évmilliós történetét, eredeti lényegét. Mintha az ember személyes életéből eltörölték volna a múltat, mert most ez a szándék nyilvánul meg: a „múltat végképp eltörölni”. Ezt már nem a kommunizmus kezdte, hanem a nyugati kultúra, amikor megszületett. Az első cél, a tabula rasa, az ún. tiszta lap volt, azaz a múlt végérvényesen eltörölése.

Ez azt jelenti, hogy a mágusok tudása az, ami segíthet nekünk újra emberré válni?

Így van.

Feltételezed, hogy ezt a mágus tudást a mai napig is őrzik valakik?

Hát ezt nem tudom, hogy egyenes ági leszármazottak mennyire őrzik, de azt gondolom, hogy a magyarságnak a nyelve és nemzeti jelképei őrzik, illetve a magyarság egyenes ági, vér szerinti leszármazottai a mágusoknak. De létezik egy magyar alapítású nép, a kínai, akiknek ma a 93%-át egy han nevű nemzetiség alkotja. Ez a népnév viszonylag újkeletű, néhány száz évvel ezelőtt a huaxia volt az önmegnevezése. Ez egy érdekes név, mert a hua az jelenti, hogy fenséges, vagyis királyi, a Xia pedig az i.e. III. évezredben Kína első uralkodó dinasztiájára, a Xia-dinasztiára utal, akik pedig hunok voltak. Tehát a huaxia az jelenti, hogy fenséges hun. A hun népnek az önmegnevezése pedig nem sok embert érdekelt a hivatalos és a nem hivatalos történetírásban eddig. De utána lehet nézni például Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárában a hun szót fellapozva: a hun nép úgy nevezte magát „magyar”-nak nevezte. Ettől még a kínaiak nevezhetik hunnak, a görögök szkítának. Ez a Xia dinasztia tehát egy magyar dinasztia volt. Annál is inkább, mert erre sok elemi tény utal. A magyar nép neve nem újkeletű, hanem évmilliókkal mérhető. Van például egy ősi eredetmondánk.

A görögök szkítáknak neveznek minket. Hérodotosznál maradt fent a szkíta eredetmonda, mely első változata szerint az addig lakatlan tájon élt az első ember, aki egyben a szkíták első királya is volt, Targitaosz. Ennek az első szkíta őskirálynak a nevéről édesapám bebizonyította, de Bakay Kornél is hasonlóan, hogy a jellegzetes görög -osz végződést levágva marad a Targita. Erről pedig bebizonyítható, hogy a Hargita név lehetett eredetiben. Ennek a Hargitának volt három fia a Lipoxaisz, Arpoxaisz és Kolaxaisz. Ha levágjuk itt is a végződéseket, akkor Liposz, Arposz és Kolasz marad. Az Arposz világos, hogy Árpa, a Kolasz Köles. De a Liposzt még nem fejtette meg senki sem. De adódik a logikából. Van egy népmesénk, aminek a címe: Köles. Ebben szerepel egy király, akinek három gyermeke van: Árpa, Zab és Köles. Ezek szerint a zab szó lehet gyanús. Hogy van tehát a zab ógörögül? Ezt a kérdést még nem tette fel senki. Ez ilyen szomorú. Nem a zseniális megoldásokról van szó, hanem azt kell látni, hogy itt a munka és az elemi érdeklődés hiányzik. Mert a zab ógörögül úgy van, hogy likosz. Vagyis a liposzhoz rendkívül közel áll. Ha a Hargita torzítva került az ógörögbe, akkor felmerül más esetben is a torzítás lehetősége. Tehát az első ember az addig lakatlan Kárpát-medencében, nyilván Erdélyben a Hargita-hegység környékén Hargita volt, akinek három fia volt Árpa, Zab és Köles. Vagyis magyar nevek. Az első ember mikor élt ezen a tájon? Régészeti leletek bizonyítják, hogy több mint félmillió éve már tüzet használt az ember ezen a tájon. Tehát akkor már lakott terület volt. Ez az emberré válás kora, az a kor, ahol a mágusok a tudásukat szerezték. És itt magyar neveket találunk: Hargita, Árpa, Zab és Köles. Vagyis ez azt jelenti, hogy magyarul beszéltünk több mint félmillió évvel ezelőtt. Vannak olyan történészek, akik elvitatják a magyarságtól azt, hogy 2000 évvel ezelőtt nem lehetett még magyar név. Miért? Csak. Mert ezt ők kijelentették. Meg kell vizsgálni a tényeket. Ezt az ún. szkíta eredetmondát, de én magyar eredetmondának nevezem, nagyon sok magyar eredetmonda alátámasztja. Például az Indiában fennmaradt magyar-szaka eredetmonda, ami szintén kozmikus eredetre utal és az emberré válás korába vezet vissza, sőt még az anyagi megnyilvánulás előtti Világegyetemből eredeztethető.

Nagy Tibor

(folytatjuk)