A MAG program célja:

A MAG program célja a Föld és az emberiség gyógyítása. Ez a cél megegyezik a magyar nemzet vállalásával és küldetésével. Programunk abban segít, hogy emberként és magyarként kevesebb zsákutcával járhassuk végig Istentől rendelt utunkat.
A cél elérésének módja:

A Teremtő mintaként elénk tárta a teremtést, és elvárja hogy felnőve Hozzá ránk bízhassa a folytatást. Az emberiség jelentős része mára utat tévesztett, és olyan minták alapján teremt, melyet a természet nem használ (műanyagok, szemét, mesterséges radioaktivitás, homoszexualitás, virtuális valóság stb.).

Ha az ember letér a Teremtés útjáról, megbetegszik. Ha az emberiség zöme hibásan teremt, a Föld betegszik bele. A boldogság az útján előre haladó teremtmény nyugalma. Soha ennyi beteg és boldogtalan ember nem élt még a Földön. Soha ilyen rossz állapotban nem volt még bolygónk és élő világunk.

Ha utunk során azokat a mintákat és alapelveket követjük, melyeket a természet/ teremtés is használ, nem tévedünk el. Mintaként alkalmazva a Gondviselést, hazatalálunk.

A MAG felépítése:

A teremtés alaptörvénye, hogy minden teremtmény vissza akar térni a forrásához, teremtőjéhez. Ez tartja össze a Világegyetemet (gravitáció), ezért tér vissza hozzánk minden gondolatunk és cselekedetünk (karma), ezért keresi mindenki ösztönösen az Istent.
Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többi esőcseppel. Az esőcseppek erekké szerveződnek, az erek patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.

Mindenben ezt az önszerveződési formát használja az élet a földön (fa mintázat). Így működnek az ereink, a tüdőnk, a fák, a folyók, minden, ami él. A MAG tagsága is e minta alapján fog össze önszerveződő, önvezérelt közösségek hierarchikus rendszerévé. Nincs „központi MAG”, ez maga a Gondviselés Rendje. Az újonnan szerveződő közösségek valamely már meglevő MAG-ból sarjadznak, új hajtásként magukat táplálva, a régit erősítve.

A MAG-ba csak közösségek jelentkezhetnek, de a helyi közösségek kialakulását a meglevő MAG-ok minden eszközzel (előadások, filmek, könyvek, tanácsadás stb.) segítik.

A MAG működése:

Az esőcseppeket a közös cél hajtja és tereli egybe: vissza akarnak térni a forráshoz, a többi körülményt az esőcsepp maga dönti el. Csak azokat a közösségeket tudjuk felvállalni és támogatni, melyek működésük alapjaként maradéktalanul elfogadják a közös célt, a MAG programot. A programon kívül minden körülményt (szervezeti forma, tagfelvétel, pénzügyek, vezetőválasztás, saját programok kialakítása stb.) szabad akarattal a helyi közösség dönt el.

A MAG közösségeknek törekedniük kell a minél teljesebb önállóságra és önellátásra, hogy a Gondviselés Rendje helyett ne mesterségesen kialakított politikai, gazdasági, és társadalmi kényszerek befolyásolják létüket és működésüket.

A teremtés folytatását a Teremtő tőlünk várja: ezzel élhetünk, vagy visszaélhetünk. Minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb és ami a legegyszerűbb, az örök! Mint a MAG!

információ: www.magtar.hu - www.naput.hu - emil:

magyar@vnet.hu

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.


Ha én lennék az Isten…

Ha én lennék az Isten, mielőtt nyakon csördíteném elszemtelenedett gyermekeimet, figyelmeztetném őket. Valami olyan jelzéssel, amely mindenkihez eljut, amely mindenkit megráz, amelyet mindenki megérthet.

Mondjuk, építtetnék velük egy hatalmas bárkát. Természetesen vasból, hiszen dackorszakuk vaskorát élik. Hagynám, hogy telerakják az általuk annyira kedvelt kacatokkal, csillárokkal, bútorokkal, estélyi ruhákkal és angolvécékkel. Hogy Titánnak nevezzék, hogy a civilizációjuk csúcsaként emlegessék, hogy elsüllyeszthetetlennek kiáltsák ki…

Aztán elsüllyeszteném. No nem akárhol, és nem akárhogy, hiszen figyelmeztetni akarok, nem gonoszkodni. Színhelynek az Atlanti-óceánt választanám, hátha feldereng nekik egy réges-régen elsüllyedt világ.

Gondosan megkomponálnám a cselekményt is. A hajó nem felrobbanna, nem zátonyra futna, nem egy másik hajónak ütközne… Egy jéghegyet terelnék az útjába, melyet a tavaszi olvadás, a vízöntő szakít ki az örök jég fogságából. Egy jéghegyet, melynek csak töredéke látszik, melynek lényege észrevétlenül lappang a mélyben.

A cselekmény csúcspontja a Haláltánc lenne. A kivilágított, jelzőrakéták fényében sziporkázó hajón keringő szólna, miközben a Titán haláltusáját vívná a Természettel. Kissé szájbarágós kép, de pontos rajzot ad fogyasztói társadalmuk végnapjairól.

Ha én lennék az Isten, megvárnám, amíg rádöbbennek az emberek, hogy nincs elég hely a mentőcsónakokban, nem menekülhet meg mindenki, az emberiség nagy része odavész. Megvárnám, amíg az étert betölti a megrettent emberek kiáltása: „mentsétek meg lelkeinket”! Ekkor megfújatnám a harsonákat. Eljönnék ítélni eleveneket és holtakat!

A megmaradt emberekért egy másik bárkát küldenék. Az én hajóm sokkal szerényebb lenne. Carpathia névre keresztelném, mert az angolszász világban egy hajó oldalára mégsem írathatom, hogy Kárpát-medence. Remélem, azért akiknek szól, majd így is megértik!

A túlélők gyógyítására egy magyar hajóorvost küldenék, mert a legkisebb fiam számára külön üzenetem van. Ugyan már elmondtam neki virágnyelven, hogy a kővé vált bátyjait neki kell majd hazavezetnie, de sajnos amióta kamaszodik, nem hallgat a mesékre. Hiába kapja sorra a pofonokat, idétlenkedik, és egyfolytában felesel, de egyszer csak kinövi!

Szóval ha én lennék az Isten, így tanítgatnám gyermekeimet. Mert egyszer majd ők is felnőnek. Mert egyszer majd ők is Istenné válnak. Mert egyszer majd ők is így tanítják gyermekeiket.

Mert ha én lennék az Isten, Jóisten lennék!

Vándor, 2000.