A MAGYAR RÉGMÚLT TITKAI
2008.07.02. 15:06
A SZKÍTA-MAGYAR TESVÉRÍSÉG
II. Szkíták és székelyek
Hérodotosz említi (IV.6.), hogy a szkíták együttesen magukat SZKOLotosz néven jelölték, királyuk neve után. Szküthának (=szkíta) a hellének, azaz a görögök csak utóbb nevezték el őket. A SZKOLotosz név első három mássalhangzója - akárcsak SZKÜLész és SZKYLurosz szkíta királyok neveiben--megegyezik a SZÉKELY népnév három mássalhangzójával. A "székely" név töve azonos a régi "szék" (v."szik") szavunkkal is, amely valaminek a belsejét, magvát jelenti, ahogy a "magyar" népnév is a "mag" gyökből képeztetett. Hérodotosz szerint a perzsák minden szkítát szaká-nak hívtak, és e "szaka" név egyik változata a "daha" (=dák) volt. (V.ö. finn "suku"= törzs, faj.) Baráth Tibor is arra a következtetésre jutott, hogy a székelyek a Kárpát-medencébe 2700 éve betelepült szkíták utódai, akik eredeti nevüket mindmáig megőrizték. Szerinte Kr. e. 500 és 300 között a szkíták (azaz a székelyek ősei) alkották az ország harmadik legnagyobb népcsoportját. [1]
A világ legrégibb népe
M. I. Iustinus ókori történetíró "Világkróniká"-jában írta, hogy "a scythákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a scythák és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől". A szkíták (illetve a székelyek, akiktől végső soron a "szkíta" név is ered) régiségének egyik bizonyítéka lehet, hogy az aranykori hagyományt a legelevenebben és a legtovább megőrizték, egészen Erdély "Aranykert" elnevezéséig. (Vö. még a Nap és nép összefüggésével!) Az aranynak, mint a Napisten fémének tisztelete a szkítáknál kapcsolatos kellett legyen az aranykorra való emlékezéssel és szintén ezzel függhet össze az Aranyos-szék név is.
Kézai Simon említi, hogy a székelyek már e hazában laktak a legutóbbi hon-visszafoglaláskor és elébe mentek a közeledő magyaroknak. Mivel sok bizonyíték van a szkíták magyarnyelvűségére és így természetesen a székelyek eredeti magyarnyelvűségére is: a magyar nyelv semmilyen más nyelvhez nem hasonlítható logikus, szerves és mágikus volta is a szkíták (székelyek) ősiségét bizonyitja.
A székely rovásírás félreismerhetetlen óegyiptomi és ógörög kapcsolatai is a székelyek (szkíták) ókori kapcsolataira utalnak (lásd Iustinus és Hérodotosz idézett leírásait). A székelyek (latinul: SICUL-ok) rokonai azon ókori SICUL népnek is, Szicília névadójának, mely az egyiptomi feljegyzésekben "SEKELES" -ként szerepel. Tény, hogy a magyar-székely számrovás megegyezik az etruszkkal, az etruszkok őshazája pedig éppúgy Kisázsiában volt, mint a székelyeké és magyaroké. [2]
A dió szavunk is fontos bizonyítéka annak, hogy őseink, pontosabban a magyar szkíták: a székelyek az ókori görögséggel szoros érintkezésben voltak. Ugyanis a dió Diana istennő szent fája a görög mitologiában és a diófa Erdélyben őshonos (Erdély legalább a 2. géncentruma!).
Nemek és ágak
A székelyek törzsszervezete 6 nemből és 24 ágból állt. Érdekes, hogy a latinban a 6: "sex", a "sexus" jelentése pedig: nem. Igaz, hogy a "genus"-t fordítják "nem"-nek, de a nem, nemiség mélyen összefügg a nemzéssel és a nemzettel. A régi magyar nyelvben a "nem" magot is jelentett. A népet a világfától származtatták őseink: ezért nevezték el részeit törzsnek, ágnak és nemnek. Az erdélyi ún. AGATHYRS szkíták nevében is a mi ÁG és TÖRZS szavaink ismerhetők fel. A nemiség, a szaporodás kapcsolatos a teremtő hatóerővel (ezért kettős értelmű a magyarban a "hat" szó!) és a hatos számmal is, gondoljunk a teremtés 6 napjára!
Az egyik székely nem neve Medgyes volt (ez a név azonosítható egy szkíta király Madyes nevével is.) A Halom nem neve azért érdekes, mert a szkíták jellegzetes halmok (földpiramisok) alá temetkeztek.
A Gyarius-ág neve pedig Darius perzsa király nevére emlékeztet: ő hadjáratot vezetett a szkíták ellen! (Így maradhatott meg a neve a székely emlékezetben.)
A szkíták nyomában
Iustinus szerint a szkíták alapították a Parthus Birodalmat és Bactriát. [3] Hogy az ókori Iránban is laktak, Médiában, annak nyomát még ma is őrzi a Szaqqiz városnév. A méd törzsek közt a Magus és Budeus törzsek szkíták voltak - és a székelyeknél található volt egy Bud nevű ág és egy Medgyes nem. Palesztina északi részén is voltak településeik a szkítáknak: Jézus korában Názáret közelében volt Szkítopolisz (Szkíta-város). Jézus neve a magyar nyelvből értelmezhető, amint tanítása és a hozzá fűződő hagyomány is a magyar ősvallásnak felel meg. Ugyanígy Bud[d]ha szkíta neve (lásd a székely Bud, magyar Buda és a méd-szkíta Budeus neveket!) a magyar "bölcs" (eredetileg: BUDHA a szanszkrit nyelvben azt jelenti: bölcs, okos, tudós, a régi magyarban pedig BWCH = okos, tudós!) ősibb alakjából (BUCS, BŐCS, BECS) vezethető le. Ezért írta - joggal - Zajti Ferenc "Magyar évezredek" című könyvében: "... a skythák nagyobb tömege Indiába települt át, ahol is mint saka-skythák jutnak a közülük származott Buddha révén jelentős világtörténeti szerephez, ugyanúgy, miként a galileai ... skytha gyarmat a közülük származott názáreti Jézus révén írta be nevét a föld művelődéstörténetébe.” [4]
Székely ( szkíta ) hitvilág és műveltség
A híres székely rovásírás is a székely (szkíta) őstörténet nyomjelzője. Ennek a rovásírásnak félreismerhetetlen egyiptomi kapcsolatai is vannak. Így az egyik székely "h" jel egyezik alakjában és hangértékében is egy óegyiptomi hieroglifával (a székely tpru jel valószínűleg az óegyiptomi szkarabeus jel megfelelője. [5] ) A székelyeknek tehát egyiptomi kapcsolataik voltak az ókorban (erre utal Iustinus leírása is arról, hogy a szkíták az egyiptomiakkal vetélkedtek ősiségük kérdésében).
Mivel a szkíták szent állata a szarvas volt, valószínű, hogy a csodaszarvas-mondánk (és az ősi Kárpát-medencei szarvaskultusz, összefüggésben a regöléssel!) a székelyek saját eredet-hagyománya! Ezért található pl. a székely Aranyos-szék területén Ünő-kő. Ezért élt - Anonymus szerint - Ménmarót, Ménrót (=Nimród) megfelelője éppen Biharban, a székelyek egyik legrégibb településterületén! (Ugyanis Hunor és Magor, a Csodaszarvast üldöző mítikus ikerpár apja Ménrót volt.) A regölés azért maradt fenn csak a Székelyföldön és a Dunántúl azon részein, ahol székelyek éltek a helynevek és más emlékek tanúsága szerint.
Az égi eredetű (világbíró) csodakard szkíta tiszteletének nyomai is csak a székelyeknél maradtak fenn. A Székelyföldön találtak több (XIII-XV.századi!) függőlegesen földbe szúrt kardot is [6], ezeket többnyire hegyek csúcsán fedezték fel. A kárpát-medencei szkítáktól (azaz a székelyektől) terjedt el a kardkultusz és mondaköre nyugatra, a kelta népekhez, és az ottani elemekkel keveredve alakult ki az Artur-mondakör. [7] (Egyébként a perzsa nyelvbe a magyarból került át a "kard" szó.) A székelyek Csaba-mondája pedig Palesztinába vezet el bennünket. Ugyanis a bibliai "Seregek Ura" eredeti neve Seba(ot), ami a héber saba= had, sokaság szó többes száma. Az óegyiptomi nyelvben "tchaba" = hadsereg, katona. Sebaot (Szabaot) a Bibliában, csakúgy, mint a székelyek Csabája, az égi (csillag) seregek ura, aki az ő népéért az égben, s ha kell, még onnan a Földre szállva is harcol.
Fáy Elek szerint a szíriai-kánaáni pénzegység, az ezüst sékel (ebből lett a latin siklus) nevében a székelyek, mint feltalálók neve rejlik. Varro szerint ugyanis a rómaiak a szikuloktól sajátították el a pénzverést. [8] Ipolyi A. említi, hogy a székely "zádok-fa" név a szent fát jelentette a régi "pogány" világban. Valószínű, hogy a "zádok" névnek köze van a héber caddik (=igaz) szóhoz, ill. az "ismeretlen eredetű" főpap, Cádok (Szádok) nevéhez is.
A székely farkas- és kígyó-kultusz a dákokéval mutat egyezést, erről bővebben a "Dákok és székelyek" című fejezetben írtam. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy mind a székely, mind a dák farkasfejű sárkánykígyónak tulipánban végződik a farka. A tulipán a székely kapuknak is gyakori díszítőeleme. A tulipán éppúgy kisázsiai eredetű, mint a szkíta (székely) nép. Az etruszkok szintén kisázsiai hazájukból vitték a tulipán-motívumot az ókori Itáliába. [9]
A székely kapu a római diadalkapuk rokona lehet. [10] Szőcs István kitűnő cikkében írja: "... a székely kapu legrégibb őse ilyen ágakból hajlított, virágfüzérekkel ékes, ünnepi kapu lehetett. Ez pedig a napkapu-elmélet malmára hajtja a vizet. A rozetta félreérthetetlenül nap-jelkép ... Az életfa, a pálma, a szőlő, mind erősen kapcsolódik a Nap-kultuszhoz ... A napkapu-eredet nehéz mozzanata, hogy mindenképpen mediterrán, szubtrópusi éghajlat kellett hozzá. Délre mutat a pálma és a szőlő is... Aki a görög előtti ókor középtengeri vidékeinek néprajzában valamennyire járatos, tapasztalhatja, hogy a szőlő, arany, pálma, kapu, galambkultusz és egyes etnikai jelölések milyen csökönyösen vezetnek mindegyre egymáshoz, szóanyagban és tárgyakban egyaránt!" [11] A mogosoaiai palota dák domborművén az állatküzdelmi jelenetet szőlőmotívumok veszik körül. A szkíták szőlő-, ill. bor-kultuszára a Boristhenes folyónév utal, a dákokéra pedig talán a Pirobori-dava helységnév. A dák művészetre jellemző volt a Nap- és növényi szimbólumok együttes ábrázolása, [12] és ugyanez mondható el a székely kapuról is.
Meg kell még említeni a székely népköltés egyik legcsodálatosabb remekét, a Júlia szép leány című balladát, ami a szintén székely eredetű regösénekekkel sok vonásában rokon. Mindkét alkotás rendkívül archaikus és óegyiptomi [13] valamint óhettita [14] előképekre is visszavezethető. A Júlia szép leány balladaköltészetünk csúcsa, ahogy a regösének a magyar folklór egyik legkiemelkedőbb értéke.
A Júlia szép leány-nak van mordvin párhuzama is (a mordvin észak-mezopotámiai eredetű finnugor rokonnépünk), de végső soron e ballada a sumér (és szíriai, kisázsiai) szent násszal - hieroszgamosszal - lehet kapcsolatos, amelynek során a lányt elvitte az égi kedves (Isten, ill. az Istent helyettesítő pap) [15].
Alaptételként felállítható: nem minden szkíta volt székely, de minden székely szkíta volt, ahogy nem minden magyar székely, de minden székely magyar!
Jegyzetek
[1] Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete. Montreal, 1974. III.k.,137.o.
[2] Lásd: Bíró Lajos: A magyar Jézus...(Bp.,1999.) "A székely kaland" c. fejezete
[3] Világkrónika. Bp., 1992., 22.o.
[4] Zajti Ferenc:I.m., Bp., 1939., 123. o.
[5] Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség. Bp., 1993., 48. és 52.o.
[6] Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja. Szeged, 1995., 34-35.o.
[7] Makkay: I.m.,1995., 32.o.
[8] Fáy Elek: A magyarok őshona. Bp., 1910., 154-155.o.
[9] Kocsi-Csomor: Festett bútorok Székelyföldön. Bp., 1982., 156.o.
[10] Szőcs István: A székelykapu. Művészet folyóirat.
[12] A. Popescu: A géta-dák kultúra. Bukarest, 1987., 90.o.
[13] Lásd: Szőcs István: Selyemsárhajó. Bukarest, 1979.
[14] Lásd "A szkíta-magyarok hettita eredete" című fejezetet
[15] A sumér irodalom kistükre. Bp., 1983., 54-61. sz.
|