Tadzsikisztán rövid történelme
2011.05.12. 20:19
Tadzsikisztán, a posztszovjet térség (és a világ egyik) legszegényebb országa a Pamír magas hegyei között fekszik. Tadzsikisztánban van az egykori Szovjetunió, és a jelenlegi FÁK legmagasabb pontja, az Iszmoil Szomoni-csúcs (régebben: Kommunizmus-csúcs) 7495 méteres magassággal. Az országnak nincs tengeri kijárata. Tadzsikisztán Közép-Ázsia egyetlen nem török állama. A tadzsikok nyelve az iráni nyelvcsaládba tartozik, tehát rokon a perzsával. A tadzsikok viszont szunnita muzulmánok, ellentétben a siíta perzsákkal.
A zászlójuk kölönsképpen tetszik
Valaha egész Közép-Ázsiában, lényegében a Kr. u. első évezred végéig, többségében iráni nyelvű népek éltek(szkíták, szarmaták, tehát a mi őseink ez az én megjegyzésem), akik aztán jórészt eltörökösödtek. A tadzsik etnosz formálódását Közép-Ázsia utolsó nagy iráni birodalmához, a Számánida Emirátushoz szokás kapcsolni. A 875-999 között fennálló bukharai központú szunnita Szamanida Emirátust a tadzsikok saját magukénak vélik (megteremtője, Iszmoil Szomoni nemcsak a legmagasabb hegycsúcs, de atadzsik pénznem névadója is). Ezt az emirátust a török Karahanida-dinasztia döntötte meg (lényegében a mai üzbégek ősei) a 10. század végén. Ezt követően a mai Tadzsikisztán területe perifériaként a mongolok, majd a timuridák, és a bukharai, kokandi kánságok végvidékein helyezkedett el. Ezen a periférikus, magashegységi területen maradt fönn az iráni nyelvű tadzsikok etnosza. A mai Tadzsikisztán területe a 19. század végén, a Bukharai Kánság (1868) és a Kokandi Kánság (1873) orosz befolyása után lett az Orosz Birodalom végvidéke. A 19. század végén az Orosz Birodalom és Anglia vetélkedtek Közép-Ázsia birtoklásáért, 1895-ben a Pandzs folyó mentén állapították meg az angol-orosz érdekszféra határát. Jelenleg is ez a folyó Tadzsikisztán déli határa.
1917 után a mai Tadzsikisztán a Bukharai Népi Szovjet Köztársaság része, 1924-ben alakították ki a mai Tadzsikisztánt, ami 1929-ig Üzbegisztán autonóm tartománya volt. Fővárosává az addig csak kicsiny falu Dusanbét tették meg (1929-1961 között: Sztalinabad). Tadzsikisztán 1929-ben kapott önálló köztársasági státust. A szovjethatalom éveiben iparosítás kezdődött Tadzsikisztánban. Az iparosítás ellenére Tadzsikisztán már a szovjet időkben is a legszegényebb, legelmaradottabb köztársaság volt, az itteni bérek messze elmaradtak a baltikumi vagy oroszországi fizetésektől. A Szovjetunió fennállása idején minden modernizációs kísérlet ellenére is nem sikerült teljesen megsemmisíteni a tradicionális társadalmi struktúrákat: fennmaradt a klánrendszer, az iszlám a „teaházakban” vagy illegális imahelyeken búvópatakként élt tovább, s elképesztő mértékű (muzulmán) demográfiai robbanás zajlott le az utóbbi 40-50 évben, a legnagyobb az egész posztszovjet térségben. A tadzsikok száma megháromszorozódott (!) 1959-1989 között.
Nem véletlen tehát, hogy a peresztrojka és a függetlenné válás idején éppen Tadzsikisztánban mutatkozott legerősebbnek a muzulmán ellenzék. Ezzel összefüggésben Tadzsikisztánban zajlott a posztszovjet térség legvéresebb konfliktusa 1991 után. Tadzsikisztán 1991 december 25-én kiáltotta ki függetlenségét, az ország első elnöke Rahmon Nabijev, a Tadzsik Kommunista Párt soraiból érkezett. 1992-ben az iszlám ellenzék felkelést indított a posztkommunista elnök hatalma és a világi állam ellen. Nabijev, bár kénytelen volt iszlamistákat is bevenni a kormányba, a júniusban délen kirobbant fegyveres felkelés következtében augusztusra elveszítette a főváros feletti kontrollt, és teljes hatalmát. Az iszlám felkelők bázisa az Afganisztánnal szomszédos déli területeken és a Pamír magas hegyeiben volt. 1992-ben alakult meg a világi állam híveit tömörítő Népi Front, Emomali Rahmonov vezetésével. A tadzsik kormánynak segítséget nyújtott az iszlám felkelők elleni harcban a szintén világi Üzbegisztán (maga is tartva az iszlám fundamentalizmustól) és Oroszország is. 1992 decemberében Rahmonov alakulatai elfoglalták a fővárost, Dusanbét. Rahmonov lett a tadzsik kormány feje, később az ország elnöke. A polgárháború egészen 1997 nyaráig tartott, amikor sikerült kompromisszumot kötni az iszlám felkelők vezéreivel, akik pozíciókat kaptak a kormányban. Az 1992-1997 közötti polgárháborúban mintegy 100 ezer ember veszített életét.
Tadzsikisztánban jelentős számú üzbég él, s a tadzsik-üzbég viszony nem éppen a legjobb. 1998-ban a posztkommunista Népi Front egyik vezetője, Mahmud Hudojberdiev fegyveres felkelést szervezett, Taskent támogatásával, de ezt leverték.
Rahmonov elnök 1992 óta vezeti Tadzsikisztánt, lényegében diktatúrát kiépítve (a korábbi elnök, Nabijev a hivatalos verzió szerint 1993-ban öngyilkos lett). Az elnök nemrég nevét Rahnomra változtatta, s egyes intézkedései már-már a néhai Türkménbasi Türkmenisztánját idézik.
Tadzsikisztán számára nagy lehetőséget rejt az ország nagy hidroenergiai potenciálja. Tadzsikisztánban eddig még ki nem aknázott arany- és ezüstbányákat rejt a hegyek gyomra (a világ egyik legnagyobb ezüstbányája Észak-Tadzsikisztánban van). Nagyon sok tadzsik dolgozik vendégmunkásként Oroszországban, a tadzsik GDP jelentős része az Oroszországban dolgozó vendégmunkások hazaküldött pénzeiből tevődik össze.
|