Kirgizisztán, „Közép-Ázsia Svájca” (a kifejezés geográfiai értelemben veendő) a Tien-San hegység magaslatain terül el.

Kirgizisztán területének több mint 90 %-a 1500 méter felett helyezkedik el, és mintegy harmada 3000 méter fölött. Az ország legmagasabb pontja, a Győzelem (Tomur) – csúcs 7439 méter magas (ez a Tien-San legmagasabb pontja).

Kirgizisztán tehát ideális turisztikai célpont lehetne, főként azt is figyelembe véve, hogy területén található a közép-ázsiai hegyvidékek legnagyobb tava, az Iszik-kul („Meleg tó”), amely a dél-amerikai Titicaca-tó után a világ második legnagyobb hegyi tava.

A kedvező lehetőségek ellenére azonban Kirgizisztán szegény ország, még posztszovjet viszonylatban is.

   A kirgiz népnév Közép-Ázsia egyik legérdekesebb ethnonyma (100 éve még a mai kazahokat nevezték kirgiznek). A mai kirgizek egy kipcsak-török nyelvet beszélő népcsoport (akárcsak a kazahok, baskírok, tatárok, karakalpakok, és az egykori kunok), viszont a kirgiz etnonym már jóval korábban előfordul, mint ahogy a Kr. u. 1 évezred közepén feltűnnek a történelmi színen a kipcsakok. Egyes kutatók szerint a népnév már a Kr. e. 3. században felbukkan kínai forrásokban (akkor még Mongóliában éltek). Más elképzelések szerint a kirgiz ethnonym csak a 6. században jelenik meg a forrásokban (az eltérés oka az ókínai források lehetséges eltérő olvasata). Egyes kutatók szerint az ősi kirgizek valamilyen mára már kihalt paleoszibériai nyelven beszélhettek. A Kr. u. 1 évezred közepe táján a kirgizek már a Jenyiszej felső folyása mentén, a Minuszinszki-medencében éltek, ekkor kezdődhetett turkizációjuk. A kirgizek ezután a türkök, majd ujgurok alattvalói voltak. 840-ben aztán eljött a kirgizek ideje: megdöntötték az ujgur kánságot. A kirgizek egy része ekkor vándorolt de délnyugati irányban. A Tien-Sanba érkező kirgizek és a helyi kipcsakok keveredéséből alakul ki a mai (tehát kipcsak nyelvű) kirgizség. A mai kirgiz etnosz közvetlen kialakulása tehát a 9-10. századra megy vissza.

   A mai Kirgizisztán területén van Talasz városa, ahol 751-ben világtörténelmi jelentőségű csata  zajlott a keletre nyomuló arabok, és a Turkesztán feletti uralmat megszerezni kívánó kínaiak között. Ezt a csatát megnyerték az arabok, Kína kiszorult Közép-Ázsiából, ahol viszont megjelent az iszlám. A kirgizek is szunnita muzulmánok, viszont fennmaradt náluk egy sor ősi, szteppei eredetű pogány hiedelem.

   A mai Kirgizisztán területe a 13. századtól mongolok uralma alá tartozott.

   Az újkorban Kirgizisztán területének jelentős egy része a dzsungárok, majd a mai Kirgizisztán déli része a Fergana-völgyi Kokandi Kánság befolyása alá tartozott. Mind a mai napig jelentős különbség van az ország déli és északi része között, az egykori Kokandhoz tartozó –  és a muzulmán Transzoxiánához jobban kötödő – Dél-Kirgizisztánban erősebb a vallásosság, a lakosság jobban átitatódott az iszlám vallással, míg északon (ahol a főváros Biskek is van) ez a hatás kevésbé érvényesül.

   Az oroszok a 19. második felében, a főként II. Sándor alatt kiteljesedő közép-ázsiai expanzió során szerezték meg a mai Kirgizisztán területét, a ’60-as években. A mai Kirgizisztán területén a cári időkben a Ferganai és a Szemirecsejei megyék osztoztak. A mai kirgizeket az oroszok „kara-kirgiznek” (’fekete kirgiz’) nevezték, míg a mai kazahokat hívták egyszerűen „kirgiznek” (lényegében az 1920-as évek közepéig). 1916-ban a kirgizek fellázadtak a cári hatalom ellen, mivel az első világháború idején az addig katonai szolgálattól felmentett kirgizeket behívták a hadseregbe.

   1917 után a mai Kirgizisztán a Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozott (a mai Kazahsztán nagyobb részével együtt). Kirgizisztánban nem volt olyan jelentős ellenállás a szovjethatalommal szemben, mint a későbbi Üzbegisztánban. A Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot 1924-ben szüntették, ekkor jött létre a Kara-Kirgiz Autonóm Körzet, Oroszországon belül, amit 1925-ben Kirgiz Autonóm Körzetre neveztek át (fővárosa Piskek, amit 1926-ban a vörös parancsnokáról Frunzének neveznek át, 1991-től Biskek a neve). 1936-ban emelték a korábban Oroszországhoz tartozó autonómiát önálló köztársasági státusra, Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság néven.

  A szovjet időkben egy sor intézkedést hoztak a tradicionális társadalom felszámolására: bevezették a nők és férfiak egyenjogúságát, betiltották a kalimot (házassági pénzt). A sztálini repressziók során ugyanakkor szinte teljes egészében megsemmisítették a korábbi muzulmán intelligenciát, likvidálták a korábban elterjedt arab betűs írást.

  Kirgizisztánban 1990-ben választották meg az ország első elnökét, Aszkar Akajevet. Ugyanekkor etnikai villongások zajlottak a kirgizek és az országban élő üzbégek között. Kirgizisztán 1991 augusztus 31-én nyilvánította ki szuverenitását. Ekkor jelent meg először a térképeken Kirgizisztán nevű ország. 1993-ban fogadták el az ország első alkotmányát, és vezettek be önálló valutát, a szomot.

  Aszkar Akajev egészen 2005 tavaszáig megőrizte hatalmát, ekkor az ún. „tulipános forradalom” nyomán Kurmanbek Bakijev került hatalomra. Ezzel Kirgizisztán az egyetlen közép-ázsiai ország, ahol békés és – mondjuk – demokratikus hatalomváltás következett be 1991 után. Kirgizisztán, összevetve a többi közép-ázsiai állammal, még a legszabadabb ország a térségben.  Kirgizisztán külpolitikájában hagyományosan Oroszország szövetségesének számít. Az országban orosz csapatok állomásoznak, igaz, 2001 őszétől, az Afganisztán elleni katonai akció nyomán amerikai csapatok is megjelentek Kirgizisztánban. Kirgizisztán számára problémát jelent, főként az ország déli részén a radikális iszlám, a ’90-es években muzulmán terroristacsoportok vetették meg lábukat Dél-Kirgizisztánban.

poszinfo.hu