Kazahsztán a posztszovjet térség második legnagyobb országa, több 2,7 millió négyzetkilométeres kiterjedésével.

A hatalmas ország lakossága mindössze 15 millió fő (1999). Bár Kazahsztán délkeleti határvidékén a Tien San és az Altáj hegyei emelkednek, az ország területének harmada (főképp Nyugat-Kazahsztán) a tengerszint alatt helyezkedik el. Kazahsztánnak nincs kijárata a nyílt tengerekre, viszont a Kaszpi-tó (tenger) legnagyobb partszakaszával rendelkezik. Kazahsztán területére esik az eltűnőben lévő Aral északi része, s Közép-Ázsia második legnagyobb tava, a szintén kiszáradóban lévő Balhas-tó. Bár Kazahsztánba érkeznek a bővízű Urál és a Szir-Darja folyók, és itt ered az Isim és az Irtis, Kazahsztán középső területei vízben szegények.

Kazahsztán története alig néhány évre nyúlik vissza, tekintettel arra, hogy ilyen ország 1992 előtt soha nem létezett, sőt, a Szovjetunió köztársaságai közül is az utolsók között alakították meg. A kazah etnonim általános használata sem túl régen terjedt el. A 19. század végén az oroszok összefoglaló néven „kirgiznek” nevezték a kipcsak nyelvű nomádokat, azaz kazahokat (a ma kirgiz néven ismert népet pedig kara-kirgiznek hívták).

A kazahok kipcsak-török nyelvet beszélő népcsoport. A kipcsakok a Kr. u. első évezred második felében tűnnek fel az Aral és az Irtis közti területeken, a Kipcsak Pusztán (Dest-i- Kipcsak; a kipcsak nyelvű népek közé tartoznak a Magyarországra a 13. században betelepülő kunok is). A törökök előtt többségében iráni nyelvű népek éltek a mai Kazahsztán területén. A 13. századtól a terület a mongolok hatalma alá tartozott.

A kazahok hagyományosan nomádok, a kazah sztyeppéken dél-északi irányú vándorlást folytattak, egészen az Urálig. Az oroszok a 16. században elérték az Urált, a kipcsak baskírok Oroszország alattvalói lettek, ez „beszűkítette” a kipcsakok hagyományos nomadizálási útvonalát. A 15-17 században a kipcsak Kazah Kánság dominanciája észlelhető, ám nincs szó arról, hogy ezen kánság hatalma kiterjedt volna a mai Kazahsztán területének egészére. Sőt, ebben az időben a mongol (kalmük, ojrát) Dzsungár Kánság számított a térség nagyhatalmának. A kazahok elődei állandó harcot vívtak a dzsungárokkal. A 18. század elején a kipcsak területeken több kisebb hatalmi központ létezett. A három legnagyobb kánság (zsuz) a Nagy, a Kis, és a Középső Zsuz voltak.

Az orosz expanzió a 18. században kezdődött a mai Kazahsztán területén. 1723-ban Abulhajr a Kis Zsuz kánja szövetséget kötött Oroszországgal az ismétlődő dzsungár támadások kivédésre. 1740-ben a Középső Zsuz is orosz protektorátus alá került. 1801-ben I. Pál császár megszervezte az oroszokhoz hű kazahokból a Belső Hordát. A Nagy Zsuz meghódítására egészen a 19. század ’60-as éveiig kellett várni. Ezután a kazah területeket betagozták az Orosz Birodalomba.

1917 után, 1920-ban a mai Kazahsztán Kirgiz Autonóm Tartomány néven (1925-től Kazah Autonóm Tartomány) Oroszországhoz tartozott (aminek része volt a ma Üzbegisztánhoz tartozó Karakalpak Autonómia és a ma Oroszországhoz tartozó Orenburgi megye is). A ma ismert Kazahsztánt – Oroszországból kiszakítva – csak 1936-ban hozták létre mint a Szovjetunió egyik önálló tagköztársaságát.

A Kirgiz, majd Kazah Autonóm Tartomány első fővárosa a ma Oroszországhotz tartozó Orenburg volt, 1925-ben Orenburg megye maradékát (a Baskír Autonómia létrehozása után) visszacsatolták Oroszországhoz, Kazahsztán új fővárosa a Szir-Darja mentén fekvő Kizil-Orda lett, egészen 1929-ig, amikor is Alma-Atába (régi orosz nevén: Vernij) helyezték át a fővárost. Az orosz többségű Alma-Ata egészen 1997-ig volt Kazahsztán fővárosa, ekkor elnöki rendelet alapján az Észak-Kazahsztánban fekvő újonnan felépítendő közigazgatási központba, Asztanába helyezték át a fővárost.

A mezőgazdaság erőltetett átalakítása, a kolhozosítás nemcsak Ukrajnában és Oroszországban, de Kazahsztánban is tragikus következményekkel járt, százezrek éhhalálát követelve. A ’40-es ’50-es években jelentősen megváltozott Kazahsztán népessége. Az Alsó-Volga mellől a második világháború idején kitelepített németek jelentős részét Észak-Kazahsztánba deportálták, az iparosítás és a városiasodás következtében sok orosz is Kazahsztánba települt. Az ’50-es években Kazahsztán szláv többségű köztársaság volt, ám a ’60-as évektől az etnikai arányok fokozatosan eltolódtak, ismét a kazahok javára.

Kazahsztánra a népek (kazahok és oroszok) békés egymás mellett élése jellemző, mégis, 1986 decemberében Kazahsztán fővárosában, Alma-Atában robbant ki a peresztrojka első nemzetiségi alapú konfliktusa, kazahok és oroszok között.

1989 nyara óta Kazahsztán első embere Nurszultan Nazarbejev, aki a Szovjet Kommunista Párt tagjaként lett Kazahsztán első titkára. Az 1991 óta elnök Nazarbajev a Szovjetunió megőrzésének (reformjának) híve volt: nem véletlen, hogy a szovjet köztársaságok közül Kazahsztán utolsóként kiáltotta ki függetlenségét, 1991 december 16-án (tehát a Szovjetunió végét kimondó 1991 december 8–i belarusz-orosz-ukrán belovezsi egyezmény után). Nurszultan Nazarbajev azóta is a posztszovjet országok közötti együttműködés híve.

Kazahsztán elnöki köztársaság, az elnököt 5 éves időtartamra választják (kivéve Nurszultan Nazarbajevet, aki 2005-ös megválasztása után a korábbi alkotmány értelmében 7 éves ciklust tölthet be), egy embert csak kétszer lehet elnökké választani (kivéve Nurszultan Nazarbajevet, aki számára az alkotmány lehetővé teszi korlátlan számban az indulást).

Kazahsztán jó kapcsolatokat ápol nemcsak Oroszországgal, de lényegében összes szomszédjával. Kazahsztánt a területén található gazdag nyersanyagkincs teszi stratégiai jelentőségűvé. Az Északkelet-Kaszpi térségében található a tengizi lelőhely a világ egyik legjelentősebb olajmezője. Bár felépült egy Kína irányába vezető olajvezeték is, Kazahsztán nyugati irányban csak Oroszországon keresztül tudja világpiacra juttatni energiahordozóit.

A közép-ázsiai országok közül Kazahsztán a legfejlettebb, itt legmagasabb az egy főre eső GDP. Az ország gazdasági életében nemcsak az olajipar játszik fontos szerepet, de a mezőgazdaság is. Kazahsztán a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik.